Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-275

OjQg 875. orsíágos ülés október 24-én, cstttőrt6kttn. 188A. (Ugy van! ügy van! a halóidálon) a kormány inconsequentiájával szemben. Ezzel kapcsolatosan a kereskedelmi minister ur egy súlyos váddal illetett bennünket. Én súlyosnak nevezem, ámbár a parlamenti életben bizonyos eltompulás áll be a kölcsönös szemrehányások hallatára és ez természetes, mert nagyon gyakran történik; de én súlyosnak tartom a vádat nem azért, mert általában ily vádat hangoztatott a minister ur, hanem azért, mert rám vonatkozólag különösen és kiválóan igazságtalan. A minister ur tudniillik azt mondotta, hogy mi ellenzéki szempontból és tisztán ellenzéki felfogásból kiindulva következetesen megakarjuk tagadni íizokat a hatalmi eszközöket a kormánytól, a melyek az ő fontos és a közérdek megvalósítására irányzott tevékenységénél nélkülözhetetlenek. T. ház! Eánk ez a szemrehányás csakugyan nem illik. Ha volt valaha párt, politikai tényező, (Halljuk! Halljuk!) mely a kormányt egész loyalitással és őszinteséggel évek hosszú során át kínálta a hatalom eszközeivel, melyek szükségesek arra, hogy egy kormány, különösen Magyarország sajátszerű viszonyai között feladatát teljesíthesse, ugy bizonyára mi voltunk azok. Hányszor majdnem évtizedeken keresztül mondottuk a kormánynak, hogy azzal a szervezettel, mely ma rendelkezésére áll, képtelen az állami és nemzeti érdekek kellő érvényesítésére ; bebizonyítottuk a tudomány és tapasztalás minden eszközével, hogy annak, a kinek Magyarországon igazán állami és nemzeti érdekek lebegnek szeme előtt s ki ezeket az érdekeket komolyan meg akarja valósítani, a mostani közigazgatási organismus nem nyújtja azon eszközöket, a melyek e nagy czélok megvalósítására szükségesek. És micsoda fogadtatásban részesült e felfogásunk a kormány és a kormánypárt részéről ? Nem akarok recriminatiókba bocsátkozni, de méltóztatnak talán emlékezni, hogy valahányszor én — például magamat hozom fel — ily szellemben felszólaltam, a ministerelnök urnak különösen nagy öröme telt abban, hogy ez állami és nemzeti felfogást nevetségessé tegye és kigúnyolja. És a háta mögött ülő párthoz tartozó képviselő urak közül találkozott nem egy, a ki — nem tudom őszintén-e vagy csak azért, hogy tetszést arasson — a minister ur fejtegetéseit helyesléssel fogadta és ha azt vették észre, hogy a ministerelnök ur gúnyolódni vagy élczelni akar, megtették kedvéért azt is, hogy kaczagtak. (Egy hang : hivatalból!) Mi a kormánynak hatalmat kínáltunk, de intézményes korlátokon alapuló hatalmat. Ez azonban nem kellett, mert ezt pártczélokra használni nem lehet vagy legalább nem olymértékben, mint azt a nem definiált s önkénykedésre tért nyitó hatalmat, melylyel a most fennálló rendszer alapján a kormány rendelkezik. Ha a kormány azt fogadja el, a mit mi megállapítottunk, igen természetes, hogy le kellett volna mondania a pártczélok kíméletlen megvalósításáról, a közélet és nemzeti érdek szempontjából. Hiszen a kormánynak, a melynek szellemét ma is a ministerelnök úr képviseli — és látjuk e törvényjavaslatból, melyet én ma már a reconstructió után anacronismusnak tekintenék, ha a ministerelnök úr még ma is nem volna ministerelnök s a mely teljesen magán viseli a praereconstractionalás jellegét, {Derültség) látjuk, mondom, e törvényjavaslatból is, hogy e traditióval a kormány mai napig sem szakított. A kormány, minthogy nemzeti, állami czéljai nem voltak, csak azokat az eszközöket kereste, melyek a pártczélok megvalósítására szükségesek, de nem is gondolt azoknak megszerzésére, melyek az állami és nemzeti czélok megvalósításának főfeltételei. Innen magyarázható, hogy megtartotta azt a nem definiált hatalmat, mely épen ez oknál fogva alkalmas volt a pártczélok megvalósítására, az önkénykedésre s visszautasította azon hatalmi eszközöket, melyek korlátoltak voltak ugyan, szabatosan, törvény által meghatározandók lettek volna, de épen ennélfogva csak nemzeti és állami czélokra lettek volna alkalmasak. Nekem ugyan senki sem vetheti szememre, hogy a megyei intézménynek főként mai alakjában barátja volnék. S nagy következetlenségnek tartanám azok részéről is, kik elvileg a megyei intézmény barátai, ha védelmére kelnének azon in tézménynek, mely ma a megye nevét bitorolja. T. ház! Bárminő szempontból tekinti az ember ezen intézményt, akár állami igazgatás, akár a legszélsőbb önkormányzat szempontjából, egyáltalán el kell ítélni, mert mindennek meghamisítása. (Élénk helyeslés halfelől.) Ki az állami feladatok megvalósításának biztosítékait keresi benne, oly paragraphusokra fog találni, melyek arra engednek következtetni, hogy a ki azokat concipiálta, a megyének önkormányzatot akart engedni és annak nevében akadályozza meg az állami czélok megvalósítását. A ki pedig a megyei autonómia szempontjából nézi és találni fog oly intézkedéseket, melyekről azt hihetné, hogy az államérdek szempontjából vannak benne, megint csalódni fog. Az egyik is, a másik is azt fogja találni, hogy mindakettő egymás kijátszására van benne (Derültség és tetszés balról) és minden meg van tartva, a mi a pártczélok megvalósítására alkalmas. Bárminő szempontból tekintjük tehát ez intézményt, meg kell azt támadni, le kell azt rombolni, mint a legfőbb elvek meghamisítását, megvalósításuknak lehetetlenítőjét. Mert semmi sem oly káros, semmi sem oly rothasztó a közéletben, mint a hazugság, még beszédben is, pedig a beszéd elhangzik; de ha állandó institutiókban van