Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-275

OjQg 875. orsíágos ülés október 24-én, cstttőrt6kttn. 188A. (Ugy van! ügy van! a halóidálon) a kormány inconsequentiájával szemben. Ezzel kapcsolatosan a kereskedelmi minister ur egy súlyos váddal illetett bennünket. Én súlyosnak nevezem, ámbár a parlamenti életben bizonyos eltompulás áll be a kölcsönös szemrehányások hallatára és ez természetes, mert nagyon gyakran történik; de én súlyosnak tartom a vádat nem azért, mert általában ily vádat han­goztatott a minister ur, hanem azért, mert rám vonatkozólag különösen és kiválóan igazságtalan. A minister ur tudniillik azt mondotta, hogy mi ellenzéki szempontból és tisztán ellenzéki felfogás­ból kiindulva következetesen megakarjuk tagadni íizokat a hatalmi eszközöket a kormánytól, a me­lyek az ő fontos és a közérdek megvalósítására irányzott tevékenységénél nélkülözhetetlenek. T. ház! Eánk ez a szemrehányás csakugyan nem illik. Ha volt valaha párt, politikai tényező, (Halljuk! Halljuk!) mely a kormányt egész loyali­tással és őszinteséggel évek hosszú során át kí­nálta a hatalom eszközeivel, melyek szükségesek arra, hogy egy kormány, különösen Magyar­ország sajátszerű viszonyai között feladatát tel­jesíthesse, ugy bizonyára mi voltunk azok. Hány­szor majdnem évtizedeken keresztül mondottuk a kormánynak, hogy azzal a szervezettel, mely ma rendelkezésére áll, képtelen az állami és nemzeti érdekek kellő érvényesítésére ; bebizonyítottuk a tudomány és tapasztalás minden eszközével, hogy annak, a kinek Magyarországon igazán állami és nemzeti érdekek lebegnek szeme előtt s ki ezeket az érdekeket komolyan meg akarja valósítani, a mostani közigazgatási organismus nem nyújtja azon eszközöket, a melyek e nagy czélok megvalósítására szükségesek. És micsoda fogadtatásban részesült e felfogásunk a kormány és a kormánypárt részéről ? Nem akarok recriminatiókba bocsátkozni, de méltóztatnak talán emlékezni, hogy valahányszor én — például magamat hozom fel — ily szellem­ben felszólaltam, a ministerelnök urnak különösen nagy öröme telt abban, hogy ez állami és nem­zeti felfogást nevetségessé tegye és kigúnyolja. És a háta mögött ülő párthoz tartozó képviselő urak közül találkozott nem egy, a ki — nem tudom őszintén-e vagy csak azért, hogy tetszést arasson — a minister ur fejtegetéseit helyesléssel fogadta és ha azt vették észre, hogy a minister­elnök ur gúnyolódni vagy élczelni akar, megtet­ték kedvéért azt is, hogy kaczagtak. (Egy hang : hivatalból!) Mi a kormánynak hatalmat kínáltunk, de intézményes korlátokon alapuló hatalmat. Ez azonban nem kellett, mert ezt pártczélokra hasz­nálni nem lehet vagy legalább nem olymértékben, mint azt a nem definiált s önkénykedésre tért nyitó hatalmat, melylyel a most fennálló rendszer alapján a kormány rendelkezik. Ha a kormány azt fogadja el, a mit mi megállapítottunk, igen természetes, hogy le kellett volna mondania a párt­czélok kíméletlen megvalósításáról, a közélet és nemzeti érdek szempontjából. Hiszen a kormány­nak, a melynek szellemét ma is a ministerelnök úr képviseli — és látjuk e törvényjavaslatból, melyet én ma már a reconstructió után anacronismusnak tekintenék, ha a ministerelnök úr még ma is nem volna ministerelnök s a mely teljesen magán viseli a praereconstractionalás jellegét, {Derültség) lát­juk, mondom, e törvényjavaslatból is, hogy e tra­ditióval a kormány mai napig sem szakított. A kormány, minthogy nemzeti, állami czéljai nem voltak, csak azokat az eszközöket kereste, melyek a pártczélok megvalósítására szükségesek, de nem is gondolt azoknak megszerzésére, melyek az állami és nemzeti czélok megvalósításának fő­feltételei. Innen magyarázható, hogy megtartotta azt a nem definiált hatalmat, mely épen ez oknál fogva alkalmas volt a pártczélok megvalósítására, az önkénykedésre s visszautasította azon hatalmi eszközöket, melyek korlátoltak voltak ugyan, sza­batosan, törvény által meghatározandók lettek volna, de épen ennélfogva csak nemzeti és állami czélokra lettek volna alkalmasak. Nekem ugyan senki sem vetheti szememre, hogy a megyei intézménynek főként mai alakjában barátja volnék. S nagy következetlenségnek tar­tanám azok részéről is, kik elvileg a megyei in­tézmény barátai, ha védelmére kelnének azon in tézménynek, mely ma a megye nevét bitorolja. T. ház! Bárminő szempontból tekinti az em­ber ezen intézményt, akár állami igazgatás, akár a legszélsőbb önkormányzat szempontjából, egy­általán el kell ítélni, mert mindennek meghamisí­tása. (Élénk helyeslés halfelől.) Ki az állami fel­adatok megvalósításának biztosítékait keresi benne, oly paragraphusokra fog találni, melyek arra engednek következtetni, hogy a ki azokat concipiálta, a megyének önkormányzatot akart engedni és annak nevében akadályozza meg az állami czélok megvalósítását. A ki pedig a megyei autonómia szempontjából nézi és találni fog oly intézkedéseket, melyekről azt hihetné, hogy az államérdek szempontjából vannak benne, megint csalódni fog. Az egyik is, a másik is azt fogja ta­lálni, hogy mindakettő egymás kijátszására van benne (Derültség és tetszés balról) és minden meg van tartva, a mi a pártczélok megvalósítására al­kalmas. Bárminő szempontból tekintjük tehát ez intézményt, meg kell azt támadni, le kell azt rom­bolni, mint a legfőbb elvek meghamisítását, meg­valósításuknak lehetetlenítőjét. Mert semmi sem oly káros, semmi sem oly rothasztó a közéletben, mint a hazugság, még beszédben is, pedig a be­széd elhangzik; de ha állandó institutiókban van

Next

/
Thumbnails
Contents