Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-260

260. országos ülés június 4-éu, kedden. 1889. 11 rendelkezést kezébe vehette volna. Nem kellett volna oly kötött kezekkel, marsrutával indulni meg az államháztartás rendezésének kérdésével, mint a hogy ezt,tettük, nem kellett volna annyi száz és száz millió adósságot csinálni, (Igaz! ügy van balfelöl) nem kellett volna annyi kamatot fizetni és pedig újabb adósságokból, nem kellett volna annyi cursus-differentia következményeit szenvedni, hanem rendezhette volna az államháztartást. De a t. ministerelnök ur ezzel nem törődött, neki komoly, messzemenő magasabb politikája sohasem volt, ma sincs. (Élénk helyeslés balfelöl.) Felkel mindennap, megcsinálja napi programmját, de hogy mi történik holnap, az rája nem tartozik: „Kommt Zeit, kommt Ráth". Ez az ő egyedüli politikíii s államférfiúi hitvallása. (Helyeslés és tetszés balfelöl.) De legsajátságosabb az — ezt törtéténelmi igazság kedvéért szintén helyre kell állítanom — a mivel a t. ministerelnök ur t. képviselőtársamnak beszédében említett azon Ígéretével szemben, hogy 1877-ben sikerülni fog az államháztartásban az egyensúlyt helyreállítani, védekezik. Azt mondja, hogy 1875. után megbomlott a béke és a rend a keleten és mielőtt még a háború kitört volna, ez már éveken keresztül megbénított minden pénzügyi rendezést. Eltekintve attól, hogy 1875. és 1877 közt csakkétév van, tehát évekről beszélni nem egészen helyes dolog, az a sajátságos, hogy épen 1876-ban és 1877-ben, sőt a következő években is a monarchiának, tehát a magyar államnak közös kiadásai nemcsak, hogy nem emelkedtek, de csökkentek, mert pl. 1876-ban az összes közösügyi kiadások 35,400.000 forintot, 1877-ben 34,500.000 frtot, 1878-ban 34 milliót — az occupationalis kiadásokat más lapra kell irni, mert azoknak meg volt a maguk fedezete és azok az államháztartást nem rontották meg — 1879-ben 32 millió forintot tettek ki, bár ezen évben is volt 14 millió forint rendkivüli occupationalis kiadás, így tehát állítom, hogy ezen közösügyi kiadások, melyeknek mégis szoros összefüggésben kell lenni az európai békével és renddel, nemhogy emelkedtek volna, de évről évre estek. A hitelviszonyok tekintetében szintén ellenkezője áll annak, a mit a ministerelnök ur mondott: a cursusok javultak. Nem mondom, hogy a magyar állam hitele szülte e javulást, hanem az általános pénzpiacz conjuncturái. Hogyan lehet tehát valakinek az ország szine előtt a tényekkel szemben olyanokat hirdetni, a miket a zárszámadások és a nyilván való dolgok megczáfolnak ? (Derültség és helyeslés balfelől.) Megengedem, t. ház, hogy midőn valaki szorult helyzetben van, az argumentatiónak sokféle neméhez folyamodik, de én a ministeri székből a történt dolgoknak őszinte, nyilt bevallását szeretem és óhajtom látni; (Élénk helyeslés balfelöl) mert én bármely súlyos hátrányt,amely valamely politik nyomában jár, inkább megbocsátok, mint az őszinteség hiányát, vagy a történeti tények meghamisítását. (Zajos helyeslés balfelől.) Sőt tovább megyek. Nem is azt veszem rossz néven a ministerelnök úrtól, hogy az államháztartást két év alatt rendezni nem tudta, hanem azt, hogy azt gyökeresen és alaposan megrontotta. Fel volt említve, t. ház, hogy a mióta a jelenlegi kormány vezeti az ország ügyeit, csak járadékokban közeledünk a névleg ezredik milliónak kibocsátásához, pedig hogy járadékot csak ezen kormány idejében ismerünk, azt méltóztatnak tudni. Igaz, hogy ez a kormány átvett a múltból is egy súlyos terhet, a 153 millió adósságot, melyet azután convertált és beváltott. De jegyezzük meg, hogy e Í53 milliónak felét már ez a kormány használta el — méltóztassék a zárszámadásokat megnézni — tehát az egész 153 millió terhet a múltra irni nem lehet. De ha azután ezzel a teherrel szemben megméltóztatnak nézni, hogy az országnak még miféle más terhei, adósságai következtek be e kormány kormányzata alatt; ha figyelembe méltóztatnak venni azon súlyos árfolyam-veszteségeket, melyek a hitelek folytán az országra hárultak; ha figyelembe méltóztatnak venni a kincstári utalványok nagy összegét — a mi körülbelül szintén ezen kormány ideje alatt született meg — továbbá a bírói letétek tetemes szaporodását, annak utána az egyes tárczák most már igen nagy összegre menő adósságait, melyek szintén e kormány alatt következtek be, végül az adók rendkivüli emelkedését: akkor mégis csak constatálhatunk egyet és ez az, hogy ez a kormány volt az, mely az országnak sem erejével, sem adóképességével számot nem vetett, a mely önmaga ellenében cselekedett, midőn a t. ministerelnök ur szerint az adókat időnap előtt emelni, mielőtt tudniillik kimerítenők a segítség egyéb forrásait, annyit tesz, mint elkobozni azon csekély tőkét — a mint azt Irányi Dániel t. képviselő ur felolvasta — a mely még a nemzeti emelkedés eszközévé válhatott volna. Azzal kezdeni tehát a kormányzatot, hogy semmi kérdést meg nem old, hanem rögtön az adóemelésekhez folyamodik: ez a történt kijelentés és programmal szemben oly politikai immoraütas, melyet mi soha meg nem bocsáthatunk (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Szólt a t. ministerelnök ur a szenvedélyekről is. Hogy vájjon nem volt-e elfogult akkor, midőn ezen szót épen azon férfiakkal szemben bocsátotta ki száján, a kik tegnap szólottak, mint Irányi Dániel és Királyi Pál t. képviselőtársaim, a felett ítéljen a ház. De egyet igenis elismerek, azt tudniillik, hogy a ház tárgyalásaiban izgatottság jelentkezik, de ez nem a szenvedély, hanem az indigtio hangja. (Élénk helyeslés a bal- és szélső bal-