Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-273

•J73. országos ülés október 22-én, keddim. 1880. 151 Azonban, t. ház, a törvényjavaslat tárgyalására vonatkozókig feladatomat még igen megkönnyítve látom azért is, mert a t. előadó ur tartalmas szép beszédében felhozott indokok és elvek felmentettek engem azon kötelezettség alól, hogy e törvényjavaslat előnyeit, szükséges voltát, fontosságát bővebben részletezzem. De felmentett ettől Gulner Gyúl i í. képviselőtársam is. a ki tegnapi szép beszédébea szükségesnek találta — és azt hiszem, hogy ezt jogosan és igazságosan is tette — hogy mindenekelőtt e törvényjavaslat előnyeire rámutasson. Igen szépen kiemelte, hogy e törvényjavaslat egy tarthatatlan állapot megszüntetését tartalmazza; igen szépen kiemelte, hogy e törvényjavaslat lelkiismeretes, átgondolt munka eredménye, összeségében egy oly munkálat, melyet az országgyűlés tétova nélkül elfogadhat, ha természetesen abban egyes, az ő felfogása szerint nem helyes intézkedések megváltoztattatnak. Miután általánosságban a törvényjavaslatot ő is jónak, ezélszeríínek, megfelelőnek találta, felesleges volna e törvényjavaslat előnyeiről bővebben szólni. Engedje meg azért a t. ház, hogy én azonnal áttérhessek azon kifogásokra, a melyeket t. képviselőtársam tegnap a törvényjavaslat ellen felhozni szükségesnek tartott. S itt — megvallom őszintén — álláspontját már nem találom többé elég méltányosnak és eléggé következetesnek, mert a hogy én az ő egész beszédét átértettem, azt kell hinnem, hogy azon intézkedések, melyeket kifogásol, nem oly természetűek, hogy azért egy nagy, jó, tökéletes müvet in ultimara tione magunktól eldobjunk. Ismétlem, hogy a t. képviselő ur nem következetes akkor, mikor kijelenti, hogy ha az ő felfogása szerint szükséges néhány módosítás meg nem szavaztatik, ő a törvényjavaslathoz a végső szavazásnál nem fog hozzájárulni. Hiszen hogyha mindegyikünk ezen álláspontra áll, hogyha minden ily nagy terjedelmű, jó, czélszeríí törvényjavaslatot esak akkor fogadunk el, hogyha felfogásunk szerint szükséges egy vagy más módosítás elfogadtatik, különben nem: az országban soha törvényjavaslat létre nem jön. (ügy van! jobbfelől.) Méltóztassék megengedni, t. ház, hogy kissé részletezzem, mik azok a kifogások, melyeket t. képviselőtársam e törvényjavaslat ellen felhozott. (Halljuk!) Legelőször is azt kifogásolja, hogy a törvényjavaslatban a minimalis útadókötelezettség oly módon van contemplálva, hogy az mindeu viszonyok közt behajtva, ez által azon anomáliát okozza, a melyet egy példában is illustrált, hogy bizonyos megyében, például Árvamegyében már maguk ezen minimumok oly jelentékeny összeget képviselnek, hogy az egyenes adók további pótlékait behajtani nem szükséges, mert a minimumokból az útszükséglet fedezve lesz, hogy tehát ez esetben abban a megyében — és meglehet más megyében is, melyek hasonló viszonyok közt vannak — az út idó-minimuma a szükség nincs, vagy ha azok mégis behajtatnak, esak egy osztály vállaira nehezedik az útadó-teher, mig a nagyobb, vagyonosabb osztály attól fel lesz mentve. Engedje meg a t, képviselő ur, hogy kijelentsem, miszerint állításával egészen [[ellentétes felfogásom van. Ép azon szép elv ellen vét a t, képviselő ur, a melyet tegnap hangoztatott és a mely e törvényjavaslatnak egyik kiváló érdeme: az aránylagos, az egyforma, az igazságos teherviselés elve ellen. Azt különben elismerni méltóztatott, hogy az útadó-minimumokat e törvényjavaslatba felvenni kellett, ezt én is természetesnek találom, először is azért, mert a közteherviselés elvénél fogva egy néposztályt abból kiNagyni nem lehetett, de továbbá azért, mert azon útadó-minimumok, a mint a törvényjavaslat indokolásából is méltóztatnak látni, az utak építéséhez és fentartásához szükségesek. De ezen adónem felvétele igazságos is és az eddigi szokáson alapul. A mint tudni méltóztatnak, közmunkával eddig is mindenki tartozott a legszegényebbtől a leggazrtagabbig és miután ez igy volt, nem volna indokolva az, hogy egy néposztályt most a régi kötelezettségből kivonjunk és egy másik néposztály vállára rakjuk a nagyobb terheket. Nem az a czélja a törvényjavaslatnak, hogy némelyeket a kötelezettség alól felszabadítson, hanem az, hogy mindenkit bevonjon a kötelezettségbe, hogy általánossá, elviselhetővé tegye a közterheket és hogy a hol lehet, ezeken könnyítsen is. Már pedig a minimisták helyzetén a törvényjavaslat jelentékeny könnyítést tesz, mert — mint méltóztatnak tudni —eddig a szegény néposztály, a mely egyenes adót nem fizetett, tartozott 3 — 6 napi közmunkát teljesíteni; az igavonó állattal biró szegény földmíves vagy fuvaros tartozott 2 — 4 iganapszámot teljesíteni. E törvényjavaslatban ezen elasticus és terhes rendelkezés az említett szegényebb sorsú néposztály javára jelentékeny könnyítést tartalmaz, mert megszorítja az ilyen tartozások mérvét. E törvény szerint, akkor midőn értékbe átszámítva az a szegény napszámos 2 frt 40 krt fizetett, most a maximalis összeg 1 frt 50 kr., illetőleg az a fuvaros, a ki ezelőtt 6 frtot fizetett munkája váltságának fejében, jelenleg csak 3 írttal terhelhető meg, a mi tehát igazságos és czélszeríí és szükséges. (Helyeslés jobbfelől.) És itt az eszmei ánczolatnál fogva engedje meg'at. ház felhoznom azt, hogy egyáltalában nem értehetek egyet ezen törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottság azon intézkedésével, hogy a napszámosokat külön osztályozza és mig a városi napszámosokra terheket ró, addig a megyei nap-