Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-272

2*2. országos ülés okttber21-én, hétfőn. 1SS9. 137 törvényjavaslat szerint megtörténhetik —a szegény existentiák ugyanazon pótadóval sújtassanak, mint a gazdagabbak. Ez, t. minister ur, a gyakorlatban alig lesz az egyenlő teherviselés elvének alkalmazása. De tovább megyek, t. ház, a javaslat az egész vonalán, akár van szükség, akár nincs,behozza az útadó-minimumok alkalmazását és ez által, legalább az én alázatos vélekedésem sze.int, a hány helyen behozza, annyival több helyen tér el mindig niesszebb-messzebb az egyenlő teherviselés elvétől. (Igás! Ugy van! balfelöl.) Én. t.ház, nem látom be annak szükségét, hogy ha egyszer elfogadjuk alapul az egyenlő teherviselés elvét és elfogadjuk az egyenes adókat, mint hasist s ehhez mérjük a tett szolgáltatásokat, akkor készakarva miért térjünk el ott is, hol erre absolute szükség nincs, midőn vannak törvényhatóságok, melyeknél hogyha a 10%-nyi maximummal megadóztatják magukat, a mire a törvényjavaslat jogot ad, kikerül útadószükségletük esetleg 9%-kal is és nem fordul elő az az igazságtalanság, hogy a kis adózó ugyanannyit fizet, mint a nagy. Ebből az következik, t. ház, hogy az ily törvényhatóságok, melyek az útaüószázalék határain belül, mely szerintem is helyesen az adóképesség mérvéhez 10% ban van megállapítva, képesek fedezni saját útügyi szükségletüket, minden körülmények közt ki kell küszöbölni az útadó-mininrumokat, mert ezeket sem gyakorlatilag, sem theoretice védelmezni nem lehet, hacsak nem mondjuk azt, hogy az az ember könynyebben viseli, a ki kevesebb adót fizet, mint viseli az, a ki többet fizet; de akkor nem állunk az egyenlő t herviselés nagy elvére és annak con sequentiáját nem vonjuk ki. Én e tekintetben most részletekre kitérj eszketlni nem akarok, mert ez ide nem tartozik, csak jelezni akarom, hogy a minimum eszméjét — mert más megoldást, őszintén bevallom, azon törvényhatóságokban, melyek útadó-százalékokkal útadószükségleteiket fedezni nem képesek — nem perhorrescálom. Elfogadom mint kisegítő, mint átmeneti eszközt, melynél — én legalább —jobbat nem tudok, mert az megint nem volna jó, egyes törvényhatóságokban az útadó százalék túlságos felemelésével egyes gazdasági existentiákat tönkretenni. Elfogadom ott, hol szükség van reá, de nem ott, hol erre szükség nincs és ott is, hol szükség van, csak mint kényszerítő, kisegítő és átmeneti eszközt és olyan mértékben, hogy t. i. ezen fejadó jellegével biró adóztatás egyenlően érjen kicsinyt és nagyot, szegényt és gazdagot. (Igás! ügy van! bal felől.) T. ház! Ezt a részleteknél bővebben lehet és kell megbeszélni. Ha én ugy találnám, t.ház, hogy a minimum kérdése nem reparálható, hogy az nz alapelv, melyen a törvényjavaslat nyugszik, nem javítható : akkor én is a baloldali jegyző ur által KÉPVH. NAPLÓ 1B87—92. XIII. KÖTET. hivattam volna fel magamat. De mert ugy találom, t. képviselőház — bár ez szerintem egyik sarkalatos tévedése vagy túlhajtása azon eszmének, a mely magában véve lehet helyes, lehet szükséges bizonyos esetekben, hogy ezt ki lehet javítani, azért ezt a tételét a törvényjavaslatnak nem találom olyannak, a melynek alapján a törvényjavaslatot vissza kellene utasítanom. De tovább megyek azon hiányok felsorolásában, t. ház, a melyek szerintem a törvényjavaslat egyik-másik intézkedésében mutatkoznak. Már említettem azt, hogy felállít egy nagy elvet, azt mondja: Törvényhatóságok! íme, itt vannak utaitok, gondozzátok, lássátok el, de azután a többi szakaszokban az útügyi hálózat kiépítésétől kezdve, azt mondja, hogy a minister kiigazíthatja az útügyi hálózatot, elrendelheti az egyes utaknak az úthálózatba való felvételét, a költségvetést megváltoztathatja, leszállíthatja vagy felemelheti; kimondhatja azt, hogy egyes utak magasabb osztályba sorozandók, mint a melybe a megye véleménye szerint tulajdonképen tartoznának, kimondhatja, hogy azon szabványok szerint — tehát nagyobb költséggel — kezelendők, a melyek az állami utakra irányadók; az lítadó százalékot is a minister a javaslat szerint leszállíthatja vagy felemelheti, ugyanezt teheti a minimumokkal, sőt sokszor birói természetű functiókat ragad magához, sokszor dönt oly kérdésekben, a melyekben mint az állam képviselője, fél is egyszersmind s mindenek felett, t. ház, oly minutiósus kérdésekben intézkedhetik, a melyek szerintem természetüknél és a helyes parlamentaris és önkormányzati rendszer alapelveinél fogva nem tartozhatnak a minister elintézése alá. (Élénk helyeslés balfelől.) És — ne vegye rossz néven t. minister ur, hogy ezzel a kifejezéssel élek — mintegy passióval igyekszik magához ragadni azokat a kérdéseket is, a melyek tulajdonképen a ministerium ügykörébe nem tartozhatnak. (Helyeslés balfelöl.) Baross Gábor kereskedelmi minister: Egyetlen egy sincs! Gulner Gyula: T. ház! Egy oly javaslat, mely azt mondja, hogy én nem államosítom az összes közmunkát, nem államosítom az úttigyek administratióját; mely azt mondja, rátok bizom törvényhatóságok ezen ügyek gondozását és kezelését, az uti hálózat és költségvetés megállapítását; egyszóval elismeri azt, hogy az útägyek az önkormányzat körébe, tartoznak és ezzel elismeri, hogy felfogása szerint az önkormányzat keretei között helyesen kezelhetők és gondozhatok, a másik szakaszban és a többi intézkedésben pedig mindent magához ragad, ugy, hogy a törvényhatóságoknak nem marad meg egyéb, mint az üres paragraphus, (Helyeslés balfelöl) minden végintézkedés pedig jóformán összefut a minister ur bureaujában. Ez, t. képviselőház, ismét egy belső ellentét, 18