Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-270

110 270. országos ülés október 12-én, szombaton. 1889. adott 8.368/1889. számú magyar királyi pénz­ügyministeri utasítás 18. és 27. §-ainak meg­változtatását kérik. Hajdú vármegye közönségének feliratát, melyben Debreezen szabad királyi várost az egyik másodfolyamodásá bíróság székhelyéül töryényhozásilag kijelölni kéri. Nógrád vár­megye közönségének feliratát, melyben kéri, hogy az államilag segélyezett községi iskolák részére a közoktatásügyi magyar királyi minis­terium által nyújtandó segélyösszegből annak utalványazásakor eszközölt 5—20%-nyi levonás beszüntethessék. Torontál vármegye közönségének felterjesztését, melyben Csatár Zsigmond kép­viselőt azon nyilatkozata alapján, melyet az „Egyetértés" 128. számában közzétett, a fel­hozott vádak bizonyítására felhívni kéri. Mindezen feliratok és kérvények kiadatnak a há,3 kérvényi bizottságának tárgyalás és jelentés­tétel végett Az elnökségnek több előterjesztése nincs. Következik az indítvány- és interpellatiós könyv felolvasása. Beőthy Algernon jegyző: Van szeren­csém jelenteni, hogy az indítványkönyvben újabb bejegyzés nem foglaltatik. Az interpellatiós könyvben a következő bejegyzések foglaltatnak: Interpellatio. Irányi Dániel, a honvéd-parancsnokságok lakására a hadgyakorlatok alkalmával kitűzött fekete-sárga zászló tárgyában, a honvédelmi ministerhez ; Ábrá­nyi Emil, a tatai német színház tárgyában, a bel­ügy ministerhez ; Jzákovits Milán a szerb egyházi congressus összehívása tárgyában, a ministerelnök­höz ;s Horánszky Nándor, a szegedi rakpart ügyé­ben, a földmívelési ministerhez. Elnök: A képviselő urak a bejegyzés sor­rendje szerint az ülés végén fogják megtenni interpellatiójukat. (Általános helyeslés.) T. ház! A mai ülés tárgya a ház további teendőinek megállapítása.(Halljuk! Halljuk!) Leg­először is jelentenem kell a t. háznak, hogy miután Tibád Antal képviselőházi jegyző urnak lemon­dása s államtitkárrá történt kinevezése következ­tében egy jegyzői állás üresedésbe jött, ennek kö­vetkeztében szükséges lesz a t. háznak egy jegyzői állás betöltése iránt intézkedni. (Általános helyeslés.) A legközelebbi teendőket, illetőleg a közutak ­ról szóló törvényjavaslat az, mely egészen elő van készítve s mely ennélfogva a t. ház tanácsko­zásának tárgyát legelőször képezheti. Természetes dolog, hogy ezen törvényjavaslat nagy terjedelmé­nél és nagy fontosságánál fogva rögtön fel nem vehető, hanem szükséges, hogy a ház tagjai azzal előzetesen foglalkozhassanak. (Általános helyeslés.) Ennélfogva, mivel értesülésem szerint a legköze­lebbi keddi ülésben a pénzügyminister nr az 1890 iki állami költségvetést a t. háznak be fogja terjeszteni, azt hiszem, legczélszerűbb lenne, ha akkorra a t. ház tagjai magukat e törvényjavas­latra nézve tájékozván, mind a jegyző-választást, mind pedig „a közutakról" szóló törvényjavaslat napirendre tűzése iránt megállapodásra jutnának s a keddi ülésen méltóztatnának elhatározni, mikor tűzessenek ezek napirendre. (Általános helyeslés.) Ha ezt az előterjesztést a t. ház elfogadni méltóz­tatik, akkor kijelentem, hogy a legközelebbi ülés kedden fog tartatni a pénzügyminister ur által beterjesztendő 1890. évi költségvetés átvétele vé­gett; s ezen ülés időpontja legezélszerűbben, azt hiszem, 11 órára lenne teendő. (Általános helyeslés.) Ha méltóztatik ebbe beleegyezni, ezt határozat­ként kijelentem. Mielőtt még az interpellatiókra áttérnénk, fel­kérem az L, II. és VI. osztály tagjait, továbbá a kérvényi, könyvtári és számvizsgáló-bizottsági tagokat, méltóztassanak megalakulás végett össze­jönni és ennek eredményét a keddi ülésben bejelen­teni. Minthogy a keddi ülés 11 órakor kezdődik, legczélszerűbb lesz, ha az osztályok és bizottsá­gok az ülés előtt félórával alakulnak meg. (He­lyeslés.) Több előterjesztésem nincs, következnek az interpellatiók. Először is Irányi Dániel képviselő urat illeti a szó. (Halljuk! Halljuk !) Irányi Dániel: T ház! (Halljuk! Halljuk!) Alig csillapodott le némileg a felháborodás, melyet a véderőről szóló törvényjavaslat, most már tör­vény ós annak különösen 14. és 25. §-a ország­szerte, mondhatni pártkülönbség nélkül keltett, ime egy közelebb történt eset újra felizgatta a kedélyeket, (ügy van! a szélső baloldalon.) Ertem a fekete-sárga zászló használatát a honvédségnél. Felizgatta pedig annál általánosabban és annál mélyebben; mert azonkívül, hogy ez a tény a nem­zet Nagyományos, kegyeletes érzéseit sérti, a tör­vények világos rendeleteibe is ütközik, (ügy van! ügy van! a szélső baloldalon.) A honvédséget meg­alkotó 1868. évi XLI. törvényczikk 18. „szakasza szerint ugyanis a honvédség zászlója O felsége nevének jelvényei mellett, az ország színeit s a magyar állam czímerét viseli, (ügy van! a szélső baloldalon.) Midőn az a tény a lapok utján a közönség tudomására jutott, a félhivatalos lapok azonnal piettek a felindulást, melyet az okozott, lecsillapí­tani, magyarázatokkal kisérni, sőt odáig mentek, hogy azt igazolni is iparkodtak. Nem tudván, vájjon a t. minister ur, a kihez interpellatiómat intézem, magáévá teszi-e a fél­hivatalos közleményt, illetőleg magyarázatot s az abban foglalt szépítgető okokat, tartózkodom egy­előre azoknak taglalásába, czáfolatába bocsátkozni. Elvárom, hogy a t. minister ur nyilatkozzék, ki­fejtve : vájjon helyesli-e, vagy pedig, mint magyar embertől várom és reménylem, helyteleníti-e a tör-

Next

/
Thumbnails
Contents