Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-247

92 247. országos ülés május 20-án, hétfőn. 1889. criteriumául szolgálnak. Hiszen nincs ember, aki önmaga ellen legyen hajlandó felsőbb hatósága kezébe bizonyítékot szolgáltatni. Az igaz, hogy a tanfelügyelői állás qualificatióhoz nincs kötve, de azt hiszem, olyan tanfelügyelő még sincs Magyarországon, a ki annyira disqualificalt lenne, hogy saját hanyagsága iránt állítson ki táblás kimutatást. (Igás!) Megvallom, csak álmokat álmodik az, a ki a népoktatás állapotát a tanfelügyelők által beszerzett adatok alapján akarja megítélni. A statistikai hivatalos adatok nagyon hasonlítanak a törvénytelen gyermekhez, csak származásukra kell utalni, rögtön elpirulnak. Mert hogy szerzik be ezen statistikai adatokat? Magam voltam fültanúja, midőn egy tanfelügyelő utasította tollnokát, hogy kérje be a statistikai adatokat, de rendelje meg, hogy 57«-es javulás mellett és figyelmeztesse, hogy a számok clappoljanak. (Derültség bálfelől.) T. ház! Csak magunkat ámítjuk, midőn a népnevelés terén bemutatott 22 éves eredményt rózsás színben akarjuk feltüntetni. De még ha a ministeri adatokat teljesen valóknak találjuk és fogadjuk is el, akkor is szomorúan kell meggyőződnünk, hogy a népoktatás terén elért eredmények nem kielégítők. Hiszen maga a ministeri jelentés is beismeri, hogy közel V

2 millió gyermek, tehát a tankötelesek egy negyede nem látogatta az iskolát. Ez, t. ház, a ministeri jelentés őszinte beismerése és ha ezt a papirosról beszerzett adatot tényleg az életből szerezzük be, ez a szám kétakkorává íog bizonyosan növekedni. Pedig, t. ház, a népnevelés a legnagyobb társadalmi kérdés megoldása, mert nincs nagyobb rabszolgaság annál, mint a mikor a szegénység tudatlansággal párosul. (Igaz! a bal- és szélső baloldalon.) Már Csengery említette itt e házban, hogy ha a községeknek kötelességük az utezák megvilágítására milliókat fordítani, ugy az államnak a szellemi világosság terjesztése miatt semmiféle áldozatoktól visszariadnia nem szabad ; (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon) mert e század nagy eszméjét, az egyenlőség elvét nem az által érjük el, ha a magasabb fejeket lecsapjuk, hanem az által, ha az alacsonyabb fejeket felemeljük. Gróf Károlyi Gábor: Együttesen kell mind a kettőt! (Derültség.) Hock Jánosi T. ház! Gyorsan alakul a mai világban minden. Ebben a fejlődési rohamban a népoktatás ügyének sem szabad hátra maradnia. Mert igaz, hogy az állam feltételeit a jól rendezett pénzügyi viszonyok, a jó administratio és a jogintézmények kellő fejlettsége teszik, de azért a faji összetartásnak és a nemzetiségi érzületnek legfőbb biztosítéka mégis csak a népnevelés kérdésében eulminál. (Ugy van! a bal- és szélső balon.) Ez a lélek, ez a lüktető életerő a nemzet testében; azért a nemzet ebben a kérdésben saját létérdeke megtagadása nélkül indifferens nem lehet. (Helyeslés a bal- és s.élsö balon.) Sajnos, hogy a pénzügyi egyensúly helyreállításának kérdése háttérbe szorított nálunk minden más érdeket, még culturális igényeinket is. Maga e ház mindig financiális kérdésekkel kénytelen foglalkozni s a számoknak e rideg világában, ezen áldatlan munkának nyomasztó vergődésében el van hanyagolva a közkormányzat legmostohább gyermeke, maga a népnevelés. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső báloldalon.) Még mielőtt a közoktatás terén valami igazán nagyot alkothattunk volna, beköszöntött nálunk a pénzügyi catastropha, mely culturpolitikánkat fejlődésében akadályozta meg. Ez az oka, t.'ház, hogy a közoktatás terén semmi magasabbat, semmi nagyobbat alkotni, valami igazi nagy conceptiót felmutatni nem tudunk. Ez az oka, hogy a nemzeti közoktatás egész rendszerének emelésével nem találkozunk. Culturpolitikánknak jellemző hibája, mondjuk : jellemző gyengesége a külföldi intézmények befogadása, beültetése, a nemzeti momentumok elhanyagolásával (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélső baloldalon) és egyáltalában az eredetiség, az önállóság hiánya. Már itt e házban a volt közoktatási minister, Trefort közoktatásügyi politikáját több oldalról critisálták. Nekem az elvem az, hogy „de mortuis nihil, nisi bene". A mi jót tudhatnék róla, kimerítően elmondta a mostani cultusminister ur. Én pártatlanul akarom Trefort működését, cultarpolitikáját megítélni. (Halljuk!) Megvallom, mindig nagy államférfiunak tartottam őt, a ki európai látókörrel, széles műveltséggel rendelkezik, kinek törekvéseiben a jóindulatot, a jószándékot kétségbevonni nem lehet a nélkül, hogy emlékét a leghálátlanabb módon ne sértenők. (Igaz! a bal- és a szélső baloldalon.) De, t. ház, tagadhatatlan, hogy bár culturális czélok iránt volt érzéke, volt sok nemes gondolata, de ezen eszméit rendezni és öntudatos összefüggő nemzeti közoktatás keretébe beleilleszteni nem volt képes. Az az ideges nyugtalanság, az az ötletszerű kapkodás, a mely az ő egyéniségét jellemezte, rányomta jellegét, bélyegét közoktatásügyi alkotásaira is. Az az oka, t. ház, hogy közoktatásügyi politikánkban oly következetes és önálló irányzatot, mely a közmívelődés factorait a nemzet egyéniségének sajátságaira való tekintettel törekedett volna berendezni, oly állandó irányzatot, ismétlem, nem találhatunk. Eszméi a pillanatnyi behatás alatt keletkeztek, amelyekben épen azért sokkal több az impressio, mint a subjectivitás, mint a nemzeti sajátságok kellő mél-