Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-247

247. országos ülés május 20-án, hétfőn. 1B8». 93 tatása. Ez az oka, hogy az a culturpolitika, melyet öröksége gyanánt átvettünk, teljesen nélkülözi a nemzeti vonásokat. Van benne sok idegen, van benne sok német, sok franczia vonás, van benne egy egész quodlibet, de esak egy nincsen, a minek benne kellene lennie, a minek par excellenee kellene ott helyet foglalnia, nemzeti momentumok nincsenek. Megengedem, hogy ha Trefort kezét a pénzügyi szempontok meg nem kötik, a népnevelés terén talán valami fejlettebbet tudott volna alkotni. De épen ez az ő másik hibája, a mi ellen én kifogást emelek, hogy ő, acultusminister, a pénzügyi szempontok alá tudta rendelni a culturális érdekeket és eltűrte azt, hogy a takarékosság elvét még a szükséges tanügyi institutiók rovására is felállítsák. Huszonkét éve annak, t. ház, hogy a közmívelődés mint állandó politikai irányzat, nemcsak mint társadalmi factor helyt foglal közoktatásunk keretében. Minő eredményeket értünk el ezen 22 év óta? Én nem mondom, hogy a tanügyi kormány nem rendelkezett elég Lővén az ideákkal, de határozottan állítom azt, hogy ezen ideák erélyes keresztülvitelében a gyakorlati energia nem állott arányban az eszmék bőségével. Pedig a tanügy fejlődő élet, a hol az eszmék túlproductiója a fejlődést csak megnehezíti. Van népoktatási törvényünk, t. ház, a melynek intentiója nemes és emelkedett, de vájjon ezen törvény mily mértékben van keresztülvive a gyakorlati életben? Maga a ministeri jelentés beismeri, hogy tanköteleseink egy negyedrésze iskolába nem jár. Hatezer iskola van Magyarországon, a mely részint hiányosan van, részint egyáltalán nincs felszerelve; Magyarországon több község van iskola nélkül, mint a hány tanköteles Zürich cantonban az iskolát nem látogatja. Van törvényünk, mely a tanítói fizetés minimumáról intézkedik. E törvény daczára, a tanítói kar fele éhezik, nyomorog, szükséggel küzd. A tankönyvek és tantervek hiányosságát némileg kiemelte már Várady Gábor t. képviselőtársam iménti beszédében; nekem ehhez nincs mit hozzáadnom, csak annyit jelentek ki, hogy a jelenlegi tankönyv és tantervmiseriák mellett, én őszintén megvallom, nem tudom, kit sajnáljak jobban, azt a fiut-e, a ki az iskolába nem jár, vagy azt a fiút, a ki oda jár. (Mozgás jobbfelöl.) És miért ? Mert az elemi iskolák közt, a mint Lesskó képviselőtársam kiemelte, nincs meg a kellő munkafelosztás, hogy tudniillik a falusi elemi iskolákban a tananyag ne legyen oly terjedelmes, melyet a gyermek részint a tanido, részint a hiányos előképzettség miatt megtanulni nem tud. A városi iskoláknak, mint főelemi iskoláknak, hova bizonyos előkészültséggel mennek a fiuk és a hol a gymnasiumi oktatásra készíttetnek elő, természetesen más tervvel kell birniok, mint a falusi intézeteknek. Hiszen minek tanítanak a népiskolák oly dolgokat, melyeket az élet practicuma a gyermektől sohasem kivan? Az elemi iskolák az elemi ismeretek világosságát kell hogy közöljék a tanítványokkal. Épen ezen szempontból szükséges a középiskolai törvény revisiója, melyet ne Schwajcz példája inspiráljon, hanem a nemzeti genius; létesüljön az magyar nemzeti alapon. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Több oldalról elő lett hozva, t. ház, a néptanítók kérdése. Én ezen incidensből kiindulva, ki merem mondani, hogy nem lesznek jó népiskoláink, mig jó néptanítóink nem lesznek. A közoktatásügy jövője culminál e kérdésben. De hogyan nyerjünk jó tanítókat? Nem a tanítóképző intézetek színvonalának emelésével, hanem a tanítók existentiájának, anyagi ellátásának, társadalmi tekintélyének emelésével. (Helyeslés a bal- és szélső balon.) Hisz a mai világban senki sem követelheti egy embertől, midőn a pályaválasztásnál az anyagi érdek és haszon kérdése lép előtérbe, hogy feláldozza sorsát a bizonytalanságnak, jövőjét a nyomornak, pusztán culturális érdekek kedveért. Hiszen a mit hajdan Erasmus barátjának a tanítókról irt, azt ma is ismételhetjük, vájjon ki adná fejét iskolamesterségre, midőn kenyerét más tisztességes módon megkeresheti. Mi intézkedtünk törvényileg a tanítóképzőintézetek fejlesztéséről a tanügyi intézetek fokozásánál ; csak egyről nem intézkedtünk, nem biztosítottuk a néptanítók életét. Az az osztály, mely a társadalom alapjait rakja le, az az osztály, mely Magyarország állami és nemzeti postulatumait valósítja, az az osztály, mely előtt Kossuth szerint kalapot kell emelni, az az osztály nyomorog, családja az éhséggel küzd és gyermekeit sokszor mezítelen kell járatni. Az igaz, hogy a főispánok nyugdíj-ügyét szabályoztuk. Miért? Meglehet, hogy egyes democraticus okok miatt, meglehet hogy nagyon aristocraticus felfogás mellett, a mennyiben méltóságos urakról volt szó. De daczára, hogy a néptanítók fizetésének minimumát 300 forintban állapítja meg maga a törvény, ezt a gyakorlati életben még eddig keresztül vinni nem tudtuk. Építjük az országházat, a mely milliókba kerül, de a kik építik az országnak házát, az állami és nemzeti parlamentumokat, azok éheznek és szűkölködnek. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ezek tények, t. ház. Hiszen a tanítók napjainkban azokért tartoznak fáradozni, dolgozni, a kik őket észre sem veszik, vagy egyáltalában semmibe sem veszik. Vannak vidékek, a hol egyes tanítók fizetése egy évre 60—100 frt közt váltakozik. A tanítóképző intézetek végzett növendékei tömegesen mennek a vasúti, távirdai és postai szolgaszemélyzethez, hogy a mindennapi kenyeret maguk számára biztosítsák. S'Jt, ha odamennek, társadalmi positio dolgában sem vesztenek semmit. Hiszen