Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-247
86 247* országos filés május 20-án, hétfőn. 1889, azt hiszem, hogy a minister nr tolla alól a jövőben ürességek nem fognak kikerülni. A minister urat bizonyos fokú várakozás és bizalom fogadta a hivatalában. Nem azért, mintha neve már előre egy oktatásügyi vagy egyházpolitikai programmot foglalt volna magában; a magyar közélet eféle igényeket nem formál a ministerekkel szemben, fiz ilyen igény csak német és angol furcsaság ; hanem fogadta az a bizalom, a mely a jóravaló egyéniséghez programm nélkül is csatlakozik. Nem az én feladatom e thémát tovább fejteni, de azt én is hiszem, hogy bármily programm mellett is, melynek a minister most csak általános kereteit adta, ő vele a komolyság és az általa képviselt ügynek megbecsülése költözött be a cultusministeriumba, (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Fenyvessy Ferencz: Különb ember fi pártjánál! Kovács Albert: Hiszem és remélem, hogy a minister ur nem engedi elkövetni magával azt, hogy fennálló szükségletére a költségvetésben ne kapjon megfelelő fedezetet s maga sem fogja elkövetni a szegény tanítókkal azt, hogy hónapokon át ne adja ki fi fizetésüket. (Helyeslés balfelől.) Hiszem és remélem, hogy egy oly költségvetésről, melyben a teljes stagnatiót eltagadni nem lehet, nem fogja azt állítani, hogy az a fokozatos haladás és fejlődés igényeit kielégíti s azt a takarékosságot, melyre e költségvetés kényszerítve van, nem fogja dicsekedéssel emlegetni, hanem a kormány további bűneinek büntetését látja benne, a mivel épen nincs mit dicsekedni. Tudom, hogy a minister ur elvállalta a felelősséget e költségvetésért és az a megadott politikai helyzetben nem is lehetett másként; de nevezze azt csak formális felelősségnek; az erkölcsi felelősséget pedig Nagyja meg azoknak, a kiket az valóban terhel. A jövőre tekintve: a minister ur közvet lenül előttem történt felszólalásában egy tanügyi programmot adott, de ez oly fenséges általánosságban mozgott, hogy valamint én nem tudom, azt hiszem, más sem tudja megmondani, hogy a részletekre nézve mi fog immár ebből következni? (Halljuk. 1 ) Mert szólott a minister ur a túlterhelésről, szólott arról, hogy azt helyesebb tanmódszerrel fogja megenyhíteni; de hogy milyen lesz az a helyesebb módszer, a mi a tulaj donképeni kérdés: arról hallgatott. Szólott az egységes középiskoláról is, de nem mondta meg, hogy milyen lesz az; pedig tízféle is lehet; sőt háromfélének, ha ugy tetszik, négyfélének teljesen kidolgozott programmja van e kérdés gazdag irodalmában; melyiket fogadja ő el ezek közül ? És szólott a minister ur az intensiv és estensiv haladásról, a mely, ugy hiszem, igen értékes dolgot foglal magában; mindenesetre felette hasonlít a Trefort-programm kifejezéséhez. Altalánosságokat Trefort is tudott mondani, de mikor a részletekre került a sor, akkor soha semmiféle kérdéssel tisztában nem volt. (Igaz! Ugy van! halfelöl) Pedig, t. képviselőház, Magyarországon a cultusminister az egész oktatásügynek fővezére és irányzója; épen azért neki nemcsak általános phrasisokat kell tudni, hanem tisztában kell lennie a kérdések legapróbb részleteivel is. (Helyeslés balfelől.) Az ő jó gondolatai az ügynek felvirágzását, tévedései annak hanyatlását vonják maguk után az egész vonalon, most nagyobb mértékben, mint korábban, mikor az autonóm protestáns iskola még képes volt kitérni a minister tévedései elől. És ha a fővezér minden öntudatos czél nélkül áll a nagy ügynek élén; ha concret és kézzelfogható irányzás helyett csak általános szólamokat tud mondani a hadseregének a tudomány és művelő lés szépségéről és ha csak azt tartja feladatának, hogy mint egy szélkakas mindig arra forduljon, a honnan az utolsó szót a fülébe fújták: akkor a tanügy szenvedni fog az egész országban, minden rétegében. (Élénk helyeslés balfelől.) Annak daczára, hogy a minister ur programmja csak általános vonásokat nyújtott, kifejezem azon reményemet, hogy e korszaknak a minister ur hivatalba lépésével vége szakadt. Ennyi bizalomra jogosít, sőt kötelez engem is a minister ur múltja és egyénisége; ennyiben programm volt az eddigi élete; a mi pedig a jövőjét illeti, annak majd a szemébe nézünk ezután. A magyar tanügy főbetege a középiskolai oktatás. Igaz, hogy ezen ügy az egész Nyugat-Európában is bizonytalanságban szenved. A legjobb elmék, a legtapasztaltabb professorok eltérő nézeteknek hódolnak: de azt a confusiót és eredménytelenséget, a mi nálunk van, még sem találjuk egyebütt sehol, (Ugy van! a baloldalon) mert habár azon elvi kérdés, hogy egységes középiskola legyen-e vagy többféle, nincs eldöntve sehol, de azt, hogy bizonyos iskolában mily czélt akarnak elérni, mégis csak tudják egyebütt (Ugy van! a baloldalon) és habár a többféle középiskola mindenütt fennáll egymás mellett, de azok czéljának és eszközeinek folytonos összevissza kuszálása minálunk: egyedül a Trefort müve. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) 0 azon elég hangos panaszt, hojíy a gymnasium néhány osztályának elvégzése semmiféle kenyérpályára nem képesít, nem azzal utasította vissza, hogy ez a gymnasiumnak nem is feladata, hanem azzal, hogy a gymnasiumban premálni kezdte a reáltudományok tanítását. Azt a másik panaszt pedig, hogy a reáliskola miért nem jogosít annyira az egyetemen, mint a gymnasium, nem azzal csendesítette le, hogy a reáliskolának más a feladata, hanem azzal, hogy bevitte oda a latin nyelvet a közvetlen hasznosság rovására, (ügy van! balfelöl.) így aztán van félszeg gymnasium, mely a
