Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-247

Í4?. országos filés május 20-án, hétfőn. 1889. 87 formális képzés ezé] ját a kellő fokon el nem érheti és ez által az egyetemi oktatás sikerét meghiusítja és van félszeg reáliskolánk, a melynek közvetlen hasznossága alsóbb fokra van szállítva. (Igás! Ugy van! balfelöl.) Ezen okoknál fogva vélem én azt, hogy az első orvosolni való a középiskolai téren van. Nem értem épen a törvény revisióját, mert arra a törvényre jobb oktatási rendszert is lehet alapítani, hanem értem a ministeri intézkedések revisióját. A közoktatásügyi bizottság jelentése épen a gymnasiumi kérdésben nyújt legkevesebb tájékozást. Ugy látszik, hogy részint világosan, részint homályosan kifejezve, azt akarja mondani, hogy várjuk meg, mig a német valami okosat gondol ki ezen a téren és azt majd utána csináljuk. De azt hiszem, hogy az új minister ur nemesebb ambitióval lépett hivatalába, mint hogy ott németből magyarra fordítgasson és saját magának is van e téren eszméje. Igaz ugyan, hogy a minister ur eddigi kezdeményezéseivel és eszméivel kedvezőtlen tapasztalatokat tett, a melyek jövőben sem lesznek sokkal kedvezőbbek ; mert mi jó magyarok annyira félünk a rohanva haladástól, hogy minden lépés gyanús előttünk! Még a csigának sem hiszünk, hogy nem kezd-e el hirtelen rohanva haladni. Nálunk csak a tétlenség és az eszmeszegénység élvezheti a boldog lelkek nyugalmát. (Ugy van! balfelől.) De a minister ur ne vágyjék erre. Bármely eszme és bármely részletes programra, melyet inaugurálni fog, még ha hibás lesz is, még mindig jobb lesz. mint a mostani teljes rendszertelenség. (Igaz! ügy van! balfelöl.) Végül utalva vagyok kijelenteni, hogy az a párt. melyhez tartozni szerencsém van, a culturától a költségvetést nem tagadja meg. (Élénk helyeslés balfelől.) Dárdai Sándor jegyző: Várady Gábor! Várady Gábor: T. képviselőház! (Halljuk.') Nincs fontosabb ügy Magyarországon a népoktatásnál, a mint azt a t. minister úr s a t. előadó úr is elismerte. Ez alapja mindennek. Földmiveiésünk, iparunk, kereskedelmünk fejlesztése, hadseregünk ereje, ütköző harczképessége, tekintélyünk és hatalmunk kifelé első sorban mind attól függ, hogy miként vagyunk képesek népoktatásunkat minél magasabb fokra emelni és fejleszteni. Tagadhatlan t. képviselőház,hogy e téren nagyon sok történt a lefolyt 20 év alatt, a mire más államok fejlődési története alig nyújt példát. S e tekintetben nem osztozhatom Kovács Albert előttem szólt képviselőtársam felfogásában, a ki a helyzetet nagyon is sötét szemüvegen nézi s a ki azt állította, hogy teljes stagnálás, tétlenség és mozdulatlanság állott be. Ugy vagyunk minden ily ügygyei, t. képviselőház — s ez vezette félre Kovács Albert t. képviselő urat is — mint a hogy az ember van súlyos betegség után; minél inkább közeledik a javulás állapotához, annál türelmetlenebbül várja, hogy ereje helyre álljon. (Igaz! Ugy van!) Én is látom a fogyatkozásokat, csakhogy talán egyéniségemnél és véralkatomnál fogva nem nézhetem a dolgokat oly túlsötéten, mint nézi azokat Kovács Albert t. tagtársam. Ha a népiskolák-, nál látjuk, hogy majdnem fél milliónyi a népiskolákba nem járó tankötelesek száma, hisz e fogyatkozásra a t. minister úr is reá mutatott általánosságban, úgyszinte a t. előadó úr is, de előttünk fekszik a közoktatásügyi bizottság ide vonatkozó jelentése is; ha látjuk továbbá, hogy 300 községnek nincs népiskolája, hogy 6000 iskolában vagy hiányosan van, vagy épen nincs felszerelés; ha látjuk, hogy legalább 5000 tanteremre volna szükség a népiskolákban és csaknem ugyanannyi jó tanítóra; hogyha látjuk azt, a mit a t. vallásos közoktatásügyi minister úr is hangsúlyozott, hogy a tanítók nem ugyan az állami, mint igen sok felekezeti iskolában rosszabbul vannak díjazva, mint bármely parasztgazdának kocsisa, vagy bérese; és ha látjuk, hogy igen sok tanító a népiskolában nemcsak hogy irni, de még olvasni sem tud jól: akkor lehetetlen, hogy bizonyos szorongó érzelemmel ne tekintsük az előttünk álló hosszú nagy utat. (Igaz! Ugy van!) Mindnyájan komoly figyelemmel kisérjük s kell, hogy kisérjük úgy a közoktatás, mint különösen a népoktatás ügyét és igy lehetetlen elzárkóznunk annak constatálásától, hogy itt haladás, fokozatos haladás van, tehát nincs stagnálás. (Ugy van! jolbfelől.) Ennek egyik bizonyítéka az az alapos jelentés, a melyet a t. vallás- és közoktatásügyi minister úr 1887-ik évről a ház elé terjesztett, mely népoktatásunk állapotát is —hogy többről ne szóljak — hiven tárja fel. Es itt lehetetlen, hogy a legőszintébb elismerésemet ne fejezzem ki azért, hogy a t. vallás- és közoktatásügyi minister úr, az eddigi gyakorlattól eltérőleg, alkalmat nyújtott arra, hogy ezen terjedelmes, tanulságos jelentés a közoktatásügyi bizottságban tüzetes tárgyalás alá vétetett. Ennek egyik eredménye a többi közt az a kimerítő, igen érdekes jelentés is, melyet a közoktatásügyi bizottság a t. ház elébe terjesztett be. A haladásnak számokban kifejezett egyik bizonyítéka az is — és ez felelet különösen Kovács Albert t. képviselőtársamnak is — hogy mig ezelőtt 20 évvel a népoktatásra alig 3.600,000 irtot fordítottak az állam, a felekezetek és a községek, akkor jelenleg ugyanezen czélra 14.800,000 frt fordittatik. Tehát megsokszorozódott ezen összeg és ezen összegnek megfelelőleg megsokszorozódott az eredmény is. Ezek a számok beszélnek, t. ház. Igaz, hogy bármily szépen beszéljenek is ezen számok, lehe-