Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-245
38 2 *5, országos ülés májas 15-én, pénteken. 1839. nagy nehézséggel jár a talaj homokos volta miatt. A ieesapolás évek óta megtörtént és daczára annak, azon terület csak zsornbékos föld és sem legelővé, sem szántófölddé nem alakíttatott át. A viz kiszárítása által a kipárolgás megszűnt és ennek folytán a szomszédos homokos terület szintén kiszáradt. Én tanulmányoztam a kérdést és mondhatom, La az a viz összehúzatik alkalmas térre és zsilipek által állandó tóvá alakittatik, akkor kipárolgása nem hogy megszűnt volna, de fokozódott volna, a tó pedig a haltenyesztés által számokban ki sem fejezhető, ugynemzetgazdaságilag, mint a magán gazdaság szempontjából is, igen szép hasznot hajtott volna. Hiszen az a sajátságos, t. ház, hogy ezzel a cultusmérnöki intézménynyel össze van kötve tulajdonkép egy másik hivatal is, a halászati felügyelőség., melynek van egy halászati felügyelője 1,500 forint állandó fizetéssel és 700 frt napidíjjal, egy főhalászmestere, 824 frt napidíjjal és utazási költségekre fel van véve 900 frt, tehát az egész hivatal belekerül 4000 forintba, Isten mentsen, hogy én ezen intézkedésnek ellene volnék. De mégis sajátságos az, hogy van halászati felügy elő, vanhalászmester, napidíjakra teménytelen összeg megy föl és nincs egy talpalatnyi területe annak a szegény halászati felügyelőnek, a hol életrevalóságát ki tudná mutatni, ahol legalább az érdeklődők egy minta-halászatot láthatnának, az eredményt megtudhatnák és az országos halászati felügyelőtől útmutatást nyerhetnének. Sajátságos ez kivált ilyen komoly tárgynál akkor, midőn sokkal csekélyebb tárgyakra milliókat áldozunk, a haltenyesztés és a viz termő erejének kihasználására és emelésére pedig semmi gondunk nincsen. Én ezt megérteni egyáltalán nem tudom. Hiszen nem új tért kezdenénk itt meg, t. ház. Mindenki tudja, hogy Magyarország az ősidőkben úgyszólván el volt borítva hallal, hogy ez a haltenyésztésnek ősi hazája és ezt csak meg kellene újítani a viztömegesítéssel. Nekünk minden területünk, minden vizünk jó, climaticus viszonyaink a legkedvezőbbek Európában és mégis szégyenünkre, külföldről hozzák be ide a halat, elárasztanak bennünket vele, drága pénzen kell megvennünk, ha enni akarunk, holott mi volnánk arra utalva, hogy a szomszéd államokat ellássuk hallal. Hogy ez nem egészséges állapot, azt tovább fejtegetnem fölösleges. Azt állítottam, hogy nincs semmiféle haltenyésztő intézetünk. Tévedtem, mert az utánna következő rovatból kitetszik, hogy csakugyan van, tudniillik Iglón, az állami haltenyésztő intézet. Ennek fentartására kiadunk évenkint 360, mondd háromszázhatvan forintot; hal-ikra beszerzésére 200 frtot, az intézet kiadásaira 240 frtot, azután egy halászati újság fentartására 776 frtot. Az egész tónak fentartása belekerül 600, az újságé pedig 776 frtba. (Derültség a szélső hátoldalon.) Ugyan kérem, t. ház, én nem tudom, mi czélra fordítják ezt az ujság-ot. A haleladást, az üzletekot közli-e vagy mit? Évek óta szerepel ez a tétel a költségvetésben. Ikrák minden évben vannak, a halakat is minden évben etetik, a szolga is megvan, de mutassanak egy árva pisztrángot, a melyet eladásra onnan kivittek volna, vagy mutassanak egy embert, a ki abból evett volna. Hát ezért tartunk mi halászati felügyelőt és szaklapot. Ezt a szánalomra méltó helyzetet már az előbbi minister ur idejében jeleztem. A mostani minister urban sokkal több életrevalóságot képzelek, mintsem azt hihetném, hogy újra kénytelen leszek oly silány eredményre rámutatni. Ajánlom becses figyelmébe, hogy ezen a siralmas helyzeten mielőbb segítsen. Az itt levő tételeket különben készséggel megszavazom. De miután a gazdasági ágazatoknál több egymással összefüggő tárgy van, átmegy r ek azon másik két tárgyra is, a melyeket fejtegetni akarok, annál is inkább, mert az egyik nagyon is ide tartozik. Átmegyek jelesen a borászatra. E részben, t. ház, kevés a mondani valóm, csak azt jegyzem meg, hogy mikor a mintapincze újabb átalakítása történt, ennél is, mint minden dolgunkban, ott kezdtük, a hol végezni kellene, A mi borászatunk a lehető legprimitívebb helyzetben van-, borainkat nem is vihetjük külföldre, mert nincsenek kierjesztve. Mint szőlőtermesztők megütjük a mértéket, de mint bortermelő a lehető legrosszabbak vagyunk, mert a hogy mi a bort termeljük, külföldi kereskedő meg nem veheti. És ezt azután nem tanítják sem népiskolákban, sem szakértők által. Az a nép leszűri a bort s mikor elég édes, azt mondja: „ejnye be jó, mert édes", de nem tudja, hogy nem bor, a mit termel. De e mellett azután alakítunk mintapincze egyletet. Mi az a mintapincze-egylet? Oly egyénekből álló társulat, a kiknek megvan a szakértelme, megvan a módjuk, megvan a képességük, hogy mindenki maga alakíthat egy mintapinczét és ez által hathat vidékén a bortermelésre. Az igen tisztelt minister ur hatalmas támogatása mellett megalkottatott egy mintapinczetársulat, melynek segélyezésére évenkint 8— 9,000 forint adatik. Erre én, t. ház, nem akarok mást mondani, csak felolvasom a G-arten-Laube május elsején megjelent számából borászatunkról szóló egy hosszabb czikknek végszavait. (Halljuk! Halljuk! olvassa.) „Ob es wahr ist, dass eine niclit amtliche Person, welcbe die Seele des ganzen Unternehmens bildet, sich von Producenten, wie von Vertretern Provisionen, sowohl inj^Greld, wie in Natural-
