Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-253

240 2SS. orsrógos ülés májns 26-án, vasárnap. 188*. szétágazó ereibe: akkor mi ismeghajlunkatények czáfolata előtt. (Élénk helyeslés halfelöl.) De ma nem veheti rossz néven senki tőlünk, ha rámutatunk itt-ott a hiányokra, a mulasztásokra s a nem helyes utón és irányban történt intézke­désekre, rámutatunk főleg azon feneketlennek látszó kátyúra, mely tanügyünk szekerét se té, se tova nem engedi menni: a czélttévesztett gazdál­kodási rendszer miatt. (Helyeslés balfelől.) Mert ez a góczpont, honnan kiindul és a hová visszatér minden. Ez azon hivatalosan is elfoga­dott ok, miért népoktatásunk ügye magasabb len­dületet nem vehet. Én ezt elhiszem, annyival in kább, mert a közoktatási bizottság jelentésében is az mondatik, hogy „az európai continens ösz­szes culturállamai közt egy sincs, mely közokta­tási czélokra oly keveset költene, mint a mienk." Tehát maga a közoktatási bizottság is rá­mutat mintegy ama sebre, mely nemzeti culturánk kebelén tátong s melyre a legelső gyógytapaszt az állam kötelessége föltenni. (Helyeslés balfelöl.) És én ezt felette sürgősnek tartom, nehogy a seb elmérgesedjék, újabb bajokat s veszélyeket idézzen elő. Nem akarom a már többek által felmutatott bajok elősorolásával untatni a házat; én csak egy dolgot említek fel, mely létkérdésünkkel oly szo­ros összefüggésben van s ez: a magyarosodás kér­dése. Mindenki tudja, mily üdvös mozgalom indult meg országszerte e tekintetben és pedig meg­indult külső kényszer, ráerőltetés nélkül, csupán azon természeti oknál fogva, miszerint a művel­tebb, a képzettebb elem mindig jobban érvénye­síti magát, erősebben vonzza magához a kevésbé művelt és képzett elemet, mint megfordítva. És ezen üdvös mozgalomban kétségkívül az iskolák­nak jutott az oroszlánrész. Ott, a hol az állam népiskolákat, ipariskolákat, felsőbb leánytanodá­kat állított fel és a hol segélyt nyújtott az anya­gilag gyengélkedőknek, oly szépen haladt a ma­gyarosodás ügye, hogy többet haladt úgyszólván néhány év alatt, mint az előtt pár század alatt. (ügy van! a szélső baloldalon.) Azonban bekövetkezett az úgynevezett taka­rékosság, szűkmarkúság systemája; vele e téren is bizonyos közönyösség, lanyhaság szállotta meg a társadalmat. Előállt előbb a stagnálás, majd a visszaesés állapota. így történt nevezetesen — hogy concrét példát hozzak fel — Pest megyé­ben és pedig a fővároshoz közel eső községben, a hol különben a józan értelmű, solid, engedékeny tótajkú nép örömest tanulta a magyar nyelvet; Örömest látta, hogy gyermekei az iskolában ma­gyarul taníttatnak. Ámde az iskola szűk, egy ta­nító kevés volt arra, hogy 150 — 180 gyermeket a kiszabott tantárgyakra magyarul megtaníthassa. Ezt látva egy, a Svájczból ide beszármazoít, de ma már szívvel-lélekkel magyar, intelligens uri ember, kész volt áldozatot hozni, csakhogy a fe­lekezeti iskola mellett községi iskolát állíthasson fel. (Tetszés a szélső baloldalon.) Ámde az ő áldozata kevés volt; a község 150 frt évi segélyt kért a kormánytól, de ez mindeddig megtagadtatott. És a helyett, hogy a két iskola között üdvös verseny fejlődött volna ki, be volt vágva az útja e téren a haladásnak, de be volt vágva egyúttal a magyarosodásnak is. És ma már e tekintetben visszaesést tapasztal­hatunk, még pedig nemcsak ezen községben, hanem a körülötte fekvő kisebb és még inkább elhanyagolt tótajkú községekben is. (ügy van! a szélső baloldalon.) A kormánynak tehát kétszeres kötelessége e térre kiterjeszteni figyelmét, merte nép egyrésze magyarból tótosodott el; a mint mutatják a temető fejfáin olvasható Bujdosó, Kardos, Tanácsos, Bá­rány stb. magyar nevek. Fájdalom, e neveket ma már egészen másként ejtik ki. Bárányból lett Baran és a Tanácsosból lett Tanacsoz. Éz a nép, mint mondám, örömmel tanulná nyelvünket és dicsekszik azzal, ha az egyik jobban érti ós be­széli azt, mint a másik. Á népnevelés ily elhanya­golása itt a főváros tövében, annak szemeláttára, valóságos égető szégyen, a nemzetiség ellen el­követett bűn. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De egy jobb korszak hajnalát látszanak hir­detni azon kilátásba helyezett törekvések, melyek a kisdedóvodáknak — ezen nemzetiségünk s mű­velődésünk alapvető intézményeinek — s a fel­sőbb leánytanodáknak, ezen, a nemzet jövőjére oly nagy befolyású intézeteknek, továbbá a tanító­képzés és a nyugdíjügynek felkarolására vonat­koznak. (Halljuk! Halljuk!) Én nem kételkedem a t. minister ur jóaka­ratú szándékában s a jelzett törekvésekhez ré­szemről csak lelkemből kívánhatok szerencsét, de hogy a siker minden tekintetben elérhető legyen, természetes, mindenekelőtt a nervus rerum geren­darummal: a pénzzel kell számolnunk. Ezzel kell leszámolnunk nemcsak a tanügy érdekeire, hanem a tanügy munkásainak, a nemzet nap­számosainak érdekeire való tekintetből is, mert hiszen ha valahol, itt érvényesül ama bibliai mon­dás, hogy méltó a munkás a maga bérére; ha valahol, itt van megérdemelve igazán a verejték­kel keresett keserű kenyér, mert hiszen a tanító nemcsak rögöt szánt, hanem sziklát tördel is, az elme homályának s a kedély és erkölcs eredeti, nyers durvaságának szikláját s nemcsak egy rövid nemzedék számára, de a nemzetek hosszú életére veti a magot. (Ugy van! a szélső baloldalon.) így fogva fel a dolgot — pedig hitem szerint másként felfogni alig lehet — részemről elérke­zettnek látom az időt, hogy a tanügyi budget felemeltetvén s az 1868. évi közoktatási törvény

Next

/
Thumbnails
Contents