Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-253
253. országos ülés május 26-án, vasárnap. 1889. 135 zetben létezik-e a magyar tantervet követő középiskolán kivül még egy másik is, melyben az osztrák állami tanterv szerint tanítanak. Nézetem szerint ily féle közép's kóla Magyarországon egyáltalán nem létezhetik, még akkor sem, ha ennek növendékei évi vizsgájukat nem Magyarországon tennék is le. (Helyeslés balfelöl.) Olvassa bárki figyelmesen végig a középiskolai törvényt, úgy nekem ebben igazat kell hogy adjon. Az a körülmény, hogy van abban az intézetben egy, a magyar törvény szabta kellékeknek megfelelő középiskola is, korántsem jogosítja még fel az igazgatóságot arra, hogy egy másik középiskolájában meg ismét az osztrák tantervet követhesse. Közösügyes középiskolát, olyant, melyben a magyar tanterv szerint is tanítanak, meg az osztrák tanterv szerint is, ilyent a mi törvényeink nem ismernek. Midőn tehát a t. minister urnak köszönetet mondok, hogy szives volt engemet arról meggyőzni, hogy részben legalább tiszteletben tartják az említett intézetben a magyar törvényt, igen kérem, méltóztassék magának arról meggyőződést szerezni, hogy létezik-e tehát ezen intézetben osztrák tantervvel biró középiskola is, melyről én a kezeim közt levő adatok alapján joggal beszélhettem; és ha ilyen csakugyan léteznék, úgy méltóztassék ezen iskolával szemben a magyar törvény értelmében mielőbb eljárni. Ennyit voltam bátor ez ügyre vonatkozólag megjegyezni, a mi, azt hiszem, hogy az előzmények után kötelességem is volt. (Helyeslés balfelöl.) Áttérve most már a tárgyalás alatt lévő tételre, nem szándékozom ezúttal a népoktatás ügyéről terjedelmesebben szólni, csakis azon kijelentésre szorítkozom, hogy teljesen és meggyőződésem egész hevével teszem magamévá mind azt, mit a hazai néptanítók sorsának javítása érdekében Polóiiyi Géza t. képviselőtársam felhozott. (Helyeslés balfelöl.) Feltétlenül igaza vau Szathmáry György t. képviselőtársamnak, ki a jelen tartalmas és érdekfeszítő vita első napján tartott szép beszédében azt monda: A népoktatás ügye a magyar államot és a magyar nemzetet csontig és velőig érdekli, de kell is, hogy érdekelje, mert arról van szó, hogy ezen korban, midőn a nemzet sorsa saját kezébe van letéve, a nemzetet ott lent a népmilliók körében kiépítsük, hogy jól szervezett és hazafias szellemben vezetett népiskolákkal a jövő Magyarország számára öntudatosan hű polgárokat minél nagyobb számban nevelhessünk. Tisztelt képviselőtársamnak eme szép szavait feltétlenül aláírom én is, csak azon meggyőződésemnek bátorkodom kifejezést adni, miszerint a népoktatás terén a kormányra és a törvényhozásra váró nagy feladatok megoldásának, a népoktatási ügy tökélyetesbítésének akkor fogunk csak igazán sikeresen megfelelhetni, ha a közoktatási tárcza j népnevelési szükségletének fedezésére előirány| zott eddigi csekély összeget tetemesen felemelve, 1 mindenekelőtt a néptanítók anyagi helyzetének javítására, tehát nyugodt megélhetésük biztosíi tására minden tőlünk telhetőt örömmel és készséggel teszünk meg, (Helyeslés balfelől) mert meg lehetünk győződve, miszerint az ezen czélra fordított összeg bő és dús kamatjait meg fogja teremni. Ha a t. minister ur mindnyájunk megnyugtatására ki nem jelentette volna, hogy a tanítók fizetésének és nyugdíjának ügye még mindig nincs kellően rendezve, miből önként következik, hogy a néptanítók jelen siralmas helyzetét ő is tarthatatlannak ismeri, ugy ma én is léptem volna egy indítványnyal a t. ház elé, melyben az 1868. évi népiskolai törvény 142, § ának olyatén megváltoztatását kértem volna, hogy az elemi iskolai rendes néptanító fizetése, ugy a segédtanítóé is, állásuk tekintélyének megfelelő módon felemeltessék; azonban a t. minister ur ez ügyre vonatkozó kijelentésében megnyugodva, igy concret javaslattal nem akarok a t. ház elé lépni. Csak annyit kívánok még megjegyezni, miként a napokban a néptanítók anyagi helyzetéről egy igen tanulságos kis füzetet olvastam, mely hiteles okmányokkal támogatható adatokkal bizonyítja, miként egy néptanítónak átlag 579 forint fizetésre volna szüksége, hogy az élet legelemibb szükségleteit rendes viszonyok között fedezhesse, mely összegbe pedig gyermekei nevelteté; sere még egy krajczár sincsen felvéve. Ha most J ezen összeggel szembe állítjuk a néptanítók jelenI légi fizetését, ugy javadalmazásukról ők is bízvást j elmondhatják, hogy az a megélhetésre kevés s meghalásra sok és csakugyan reájuk illik jelen helyzetükben a régieknek ama mondása : „Quem dii odere, paedagogum fecere", kit az istenek gyűlölnek, azt tanítóvá tették. (Helyeslés balfelől). Nagy figyelemmel olvastam át a t. ház elé juttatott azon kérvényeket, melyekben az első folyamodása kir. bíróságok és ügyészségek, továbbá a kir. pénzügyigazgatóságok, becsülésünket teljes mérvben megérdemlő, mert nehéz és fontos feladatot teljesítő alkalmazottjaik részére az eddiginél magasabb javadalmazást kérnek. Nem találtam túlzottnak, sőt a valóságnak teljesen megfelelőnek kellett elismernem a bíróságok kérvényében foglalt azon számítást is, mely az elkerülhetetlen évi kiadásokat összegezve, igen szomorú számítási végeredményre jut. Hiszem, de hőn óhajtom is, miként az említett testületek jogos kérésének teljesítésére a két rendbeli igen t. szakminister ur igazságszeretete és méltányossági érzete fog is utat-módot találni; de azért az említett tiszteletre méltó testületek bizonyára nem veszik rossz néven azon őszinte kijelentésemet, hogy mindazok között, kiknek anyagi helyzete a 30*