Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-253
§u 268. országos Ülés míVfns 26-án, vasárnap, Í889. Mindezen feliratok és kérvények kiadatnak a ház kérvényi bizottságának tárgyalás és jelentéstétel végett. Az elnökségnek több előterjesztése nincs. Más előterjesztessem lévén bejelentve, következnék most a napirend. A napirend előtt azonban gróf Károlyi Grábor képviselő ur kivan személyes megtámadtatás czímén nyilatkozni. (Halljuk!) Gróf Károlyi Gábor: T. ház! A „Nemzet" tegnapi esti lapjában olvastam, hogy Asbóth t. képviselőtársam engem egy oly szójárásnak ismeretével vádol, a mely képtelenség, azt mondván, hogy nekem, ki sokáig éltem Francziaorszägban, tudnom kell azt a szép mondást: „politesse aristocratique". Ezt csak Asbóth képviselő ur mondhatta, a ki oly szépen kifejezte, hogy ő nem democrata, noha népképviselői helyet foglal el, az ő nagy aristoeraticus fumorjával; de én kénytelen vagyok kijelenteni, hogy Francziaorszägban való 15 évi tartózkodásom alatt ezt a kifejezést soha sem hallottam, de igenis hallottam azt: „politesse francaise". Ezt voltam kénytelen kijelenteni. Elnök: Következik a napirend : a vallás- és közoktatásügyi ministerium 1889. évi költségvetésének folytatólagos tárgyalása, különösen pedig a népnevelési szükséglet czímén előirányzott 1,537.000 frt tárgyalása. Madarász József jegyző: Nagy István! Nagy István: Tisztelt képviselőház ! (Hall juk!) Midőn a népoktatás ügyének tárgyalásakor csak egy nagyon rövid megjegyzés megtehetésére bátorkodom a t. ház engedelmét kikérni, soha senkivel szemben általam meg nem tagadott kvalitásom és igazságérzetem teszi egyenes kötelességemmé, hogy a ház pénteki ülésében elmondott beszédemhez még egy pár szót fűzhessek. A ház tegnapi ülésének megnyitása előtt, valamint az ülés tartama alatt kegyes volt az igen t. minister ur előttem lekötelező előzékenységgel két okmányt felmutatni. Egy, a Lähne-féle intézet által kibocsájtott magyar nyelven szerkesztett értesítőt, továbbá dr. Németh Antal győri tankerületi főigazgató urnak egy, a Lähne-féle ügyben egyenesen a t. minister úrhoz intézett sürgönyét. Az előttem felmutatott értesítő betekintése után nemcsak arról győződtem meg, hogy azon értesítő magyar nyelven van szerkesztve, hanem meggyőződtem az 1 — 2. alsó gymnasialis osztály tananyagának áttekintése által arról is, hogy ezen osztályokban a tanítás a magyar törvény rendeletének megfelelően történik. A tankerületi főigazgató ur pedig abban a sürgönyben elmondja, hogy az intézet vezetése a középiskolai törvény szempontjából kifogástalan, hogy továbbá vannak benne előkészítő tanfolypmok azon ifjak részére, kik a hadapródiskolák és a tengerészeti akadémiába óhajtanak felvétetni, továbbá olyanok részére, kik a kereskedelmi akadémiába óhajtanak bejutni; végül megjegyzi a főigazgató ur —ha jól emlékszem — azt is, hogy az intézet utolsó zárvizsgáján nem volt jelen, mindezekre a következőket tartozom megjegyezni. (Halljuk!) Ha van a Lähne-féle intézetnek oly nyilvánossági joggal biró középiskolája, mely a magyar középiskolai törvényszabta kellékekkel bir, akkor én azon állításomat, hogy a nevezett intézetben a magyar középiskolai törvényt tiszteletben nem tartják, részben, de csak részben készséggel vonom ugyan vissza, egyúttal azonban kijelenthetem azt is, miszerint a t. minister urnak általam átadott értesítő figyelmes végig elolvasása után a törvényes kellékeknek megfelelő ily intézet létezéséről magamnak legjobb akarattal sem szerezhettem meggyőződést. Ha a t. minister ur kegyes lesz azt az értesítőt teljes terjedelmében végig olvasni, úgy ezen állításomat kénytelen lesz valónak elismerni. Ha vannr.k ezen intézetben előkészítő tanfolyamok oly ifjak részére, kik katonai vagy tengerészeti pályára óhajtanak lépni, mint erről a főigazgató sürgönye tesz említést, akkor azon esetben, ha ily tanfolyamok renászeresíthetésére az intézet megnyerte az illetékes hatóságtól az engedélyt, az ily tanfolyamok létezése ellen kifogást sem lehet emelni. Másként áll a kérdés azon ifjakat illetőleg, kik a kereskedelmi akadémia felvételi vizsgájára készíttetnek elő az intézetben. Ez esetben már meg lehet nézetem szerint azt követelni, hogy csak azon ifjak részére állhasson fenn ily előkészítő tanfolyam, kik a Magyarországon fennálló kereskedelmi akadémiák egyikébe akarnak felvétetni. (Helyeslés balfelöl.) Ha tehát azt mondja a tankerületi főigazgató ur az ő sür gönyében, hogy az ezen tanfolyamokat látogató ifjakra nem terjed ki az ő felügyeleti joga, úgy ezen kereskedelmi előkészítő tanfolyamot illetőleg nem oszthatom az ő nézetét sem, hanem azt mondom, hogy ez utóbbira igenis kiterjed az ő felügyeleti joga. De ezen tanfolyamok kérdése itt csak mellékkérdés fontosságával bir. Más itt a a főkérdés, t. ház. Az a kérdés : Egyes egyedül és kizárólag csak oly 6 osztályú középiskola áll-e fenn a Lähne-féle intézetben, mely mindenben megfelel a magyar középiskolai törvény szabványainak, avagy van-e, a minthogy az általam felmutatott értesítő értelmében kell is lenni, van-e mondom ezen intézetben a törvényszabta kellékekkel biró középiskolán kivül egy másik, 4 elemi, 6 reál és 6 gymnasialis osztályból álló második oly középiskola is, melyben az osztrák állami iskolák tanterve szerint történik az oktatás? (TJgy van! balfelöl.) Ezen legfontosabb kérdésről a főigazgató ur sürgönye semmiféle tájékoztatást sem nyújt. Nekem tehát az a tiszteletteljes kérésem az igen t. minister úrhoz: méltóztassék az iránt vizsgálatot elrendelni, vájjon a Lähne-féle inté-