Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-252

252. országos ülés május 25-én, szombaton. 1889-, 2J 1 Kétségtelen, hogy a papi elem között meg van a vágy egy kasztot képezni — magam sem tagadom s nem látnék tisztán, ha ezt fel nem ismerném — de vájjon nem ezen kasztszerű törekvéseket mozdítjuk-e elő akkor, hogy ha őket vagy semmibe sem veszszük, vagy pedig túlvesze­delmeseknek tartjuk? (Igazi ügy van! balfelöl.) Szokjuk meg már egyszer azt, hogy a hivatásra nézve ember és pap közt különbséget ne ismer­jünk. A törvényhozás termében mindenkinek, akár pap, akár nem, egyenlőnek kell lenni, mert mind­nyájan tudjuk s nekem is az a meggyőződésem, hogy a papságnak igen fontos — mondhatnám — nagy kötelességeket kell teljesíteni, de több joggal ezzel szemben nem birnak, mint a mennyivel bir minden egyes ember vagy az országnak b irmely polgára; micsoda liberalismus az, hogyha egy mathesis tanár — talán a legképzettebb és leg­kitűnőbb — pap-ember talál lenni, annak ezen, a minister ur szerint katholikus, Dániel képviselő­társam által pedig névleg katholikusnak mondott intézetben hely nem adható azért, mert mi meg­szabjuk azt, hogy micsoda élethivatása emberek azok, kik ezen intézetben tanítsanak. (Tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) Nagy hiba és nagy bűn, hogyha a társa­dalmat megosztó kérdések vettetnek fel Magyar­országon ; itt, a hol a vallási türelmesség és a vallási küzdelmek után való vágy teljesen indoko­latlan és a vallási türelmesség már oly régi, tel­jesen hibás volna, ha felekezeti szempontból akarnók ezen tárgyat vitatni vagy bírálni. (Helyeslés.) Nekünk sokkal magasabb szempontra kell, hogy álljunk és helyezkedjünk. (Élénk helyeslés.) Ezen magasabb szempont pedig rögtö i szemünkbe tűnik, hogyha ezen intézet eszméjé­nek keletkezését vizsgáljuk. A t. minister urnak a gondolata akkor jött, midőn a budapesti II. kerü­letben levő gymnasiumot és épületet megvizsgálta és látta, hogy ott feles számú helyiségek vannak, melyek kellőképen ki nem használtatnak. (Derült­ség a bal- és szélsöbaloldalon.) Tehát úgy, minden magasabb czélzat nélkül, egyszerűen csak ötletszertíieg jött a gondolat, hogy 40 gyermeknek lehetne itt intézetet állí­tani. A közoktatási bizottság pedig azt mondja, hogy a Tüeresianum mintájára és a karlsburgi intézet versenyzőjekép kell, hogy felállítsunk egy magasabb finevelési intézetet. Csodálkozom azon, hogy midőn a t. minister azt az épületet meg­vizsgálta,! csak ürességet látott, de hogy azok az üres szoba ; mire tanítanak, azt nem vette észre; pedig azok arra tanítanak, hogy azon szegény, folytonos deficittel küzködő, a tőkevagyonát évről-évre elvesztő tanulmányi alappal mily hóbortos és bolondos gazdálkodás volt az, midőn egy millió forinttal egy gynmasiumi épületet építettek, melyben üres helyiségek vannak, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon) mert annak ezé íjának és rendeltetésének, az épület tervének megítélésénél és felülbírálásánál a cultusminister a kellő ellenőrzést nem gyakorolta. (Igaz! TJgy van! a bal- és szäső baloldalon.) Nem csodálkozom tehát, hogy egy másik gondolata támadt, az, hogy a luxuriosus épülethez és fényes berendezéshez nagyon előke'ő ifjakból álló közönséget keli szerezni. Hát a Theresianumot, a kalksburgi intézetet kell, hogy ezen intézettel legyőzzük! Mi az a „Theresianum" ? Mária-Terézia királyné azon czélból, hogy a b ; rodalom egységét megállapítsa, hogy a magyar intelligentiát, különösen a nemes és főnemes osztályokat a bécsi udvar szolgálatára jobban megtanítja és kiképezze: Bécsben fel­állította, azon nevelő-intézetet, hol az ifjak fényesen vannak kiszolgálva, a legkitűnőbb okta­tásban részesülnek, hol tanulnak, de nem ez a czél, hanem az, hogy közelebb legyenek az udvarhoz, hogy azon ifjak, kiknek tanulniok kellene, menjenek és hordják az udvar uszályát; gondolatuk kettővel legyen elfoglalva : az isme­retekkel , melyeket meg kellene szerezniök és az udvar fényével, ragyogásával, mely az ő képzele­tüket betölti. (Igaz! TJgy van! a szélső bal­oldalon.) Bölcs királyné volt Mária-Terézia! Jól tudta, hogyan kell az ifjak képzelmét, kedélyét meg­ragadni, egy hatalmi rendszernek uralmába kerí­teni. És mi volt az eredmény? A legkitűnőbb tanárok mellett a legképzettebb ifjak mutattak-e fel az életben valami nagy sikert? A nemzeti előhaladás, a nemzeti törekvés élén hol láttuk azon there^ianistákat, kik a nemzeti lobogót előbbre viszik és magasra emelik? (Zajos helyes­lés a szélső baloldalon. Helyeslések a jobb- és bal­oldalon.) De ha azokat keressük, a kik a magyar nemzetnek hivatását fel nem ismerik, a kik a magyar nemzeti culturát kicsinylik, a kik egy élet sok reményének csalódását hordják szivökben, ha azon férfiakat keressük, a kik a járásbírósághoz és törvényszékhez kerülvén, egész vágyaik mindig az udvar felé vonzák, ezeket meg fogjuk találni a Theresianisták kebelében. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nem elég, hogy egy intézmény meg­alkottassék, nem elég, hogy abba a tisztes­séges vagy igen tisztességes elemeket be­vigyük, de szükséges, hogy oly elemek legyenek, a kik életfeladatuknak, hivatásuknak tartják azt, hogy ők tanuljanak és az ő tanulásuk által ösztönt és vágyat keltsenek a többiekben, serken­tésül szolgáljanak a többieknek. (Helyeslés a bal­és szélső baloldalon.) 27*

Next

/
Thumbnails
Contents