Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-252

252 országos ülés május 25-én, szombaton. Í889. 2Q^ oldalról többször egyformán és egyforma joggal tiltakoztunk és ugy tudom, hogy egyszer a kormány, eredménynyel alig hiszem, át is irt a nagykövetség révén a román kormányhoz, hogy ilyen, a magyar közjogba ütköző és két békés állam közöiti jó viszonynak meg nem felelő, sőt egyenesen sértő hivatalos térképeket ne használjon; mondom, ha ez megtörténik egy idegen állammal szemben, a mely nem épen barátságos aspiratiókkal viseltetik irányunkban és ez respectálja felszólalásunkat: ugy gondolom, annyival inkább természetesnek fogja találni a t. ház azt, hogy egy velünk szövetséges, fájdalom nagyon is szoros szövetségi viszonyban álló állam ne használjon oly tankönyvet, a melyben a köztünk fennálló közjogi viszonyba, ütköző tanok vannak. (Ugy van! a szélső halóidalon.) A katona-tisztképző intézetekben használatban lévő tankönyvekről többször szóltam már és volt szerencsém kiemelni az azokban foglalt helytelenségeket és ennek folytán a kormányelnök ur megtette a lépéseket, hogy e tankönyvek revideáltassanak, a minthogy egy részben revideáltattak is és javításuk folyamatban van. Azonban annak is utána néztem, hogy vájjon a mi szomszédaink polgári tanintézeteiben respectálják-e a kirátyunk és egyszersmind az ő császáruk által szentesített magyar közjogunkat, mely a, monarchia közjoga is; és itt sem tapasztaltam azt, hogy valami correctek volnának a viszonyok és hogy a magyar közjog respectáítatnék. Kezemben van egy tankönyv, melynek megírásában a legkitűnőbb osztrák irók, ismert nevű, nemcsak az osztrák monarchiában, hanem egész Európában hírnevet szerzett irók vettek részt és ez az „Oesterreichische VaterlandsKúnde", nyomatott Prágában 1886-ban. Részt vettek ezen tankönyv megírásában nem kisebb irók, mint a híres Gindely történetíró, a ki első rangú író, továbbá a statistikai és topografiko-geografiai részek megírásában Gustav Schimmer és Anton Steinhauser, a tudományos világban szintén jól ismert, respectábilis nevek. A mi a könyv tartalmát illeti, csak azt mondhatom, hogy gratulálnék a t. vallás- és közo .tatásügyi minister urnak, ha a mi iskoláinkban is átlag véve ily magvas tankönyvek volnának ; hanem persze a közjogba ütköző és irányzatos munka, a mint leszek bátor kimutatni. Ez a munka pedig nemcsak német nyelven jelent meg, hanem le van fordítva cseh, ruthén és olasz nyelvre, állami jóváNagyással ellátva valamennyi osztrák tartomány középiskolái számára „Zulässig erklärt mit hohem k. k. Erlass, 28. März, 1886, Zahl 4255" felírással ellátva, tehát az osztrák kormány teljes jóváNagyásával biró könyv s igy olyan, mely a magyar kormány beavatkozását igényli a magyar közjog helyesbítése végett. Akkor, mikor a katonai tankönyvek ezen hibáját felhoztam, a ministerelnök ur azt mondotta, hogy nem elégszik meg azzal, hogy csak a magyar korona országaiban lévő közös katonai növeldékben tartassék tiszteletben a magyar közjog, de követeli, hogy a monarchia másik államában is hasonló történjék. Tehát ime, új alkalom van arra, hogy a kormány megmutassa erélyét arra nézve, hogy tiszteletben tartassa a magyar közjogot az osztrák tartományokban is annak kormánya utján, hogy ne taníttassanak az állami iskolákban olyan tankönyvek, melyek közjogunkkal ellenkeznek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A mi a történelmi felfogást illeti, az nem helyes közjogilag, ámbár Grindely egyike a kiválóbb osztrák íróknak s ámbár vannak egyes kedvenczei a magyar történelem alakjai közt, mint például Corvin Mátyás, Bethlen Gábor, kiket kevésbé fekete színben fest, mint a többi magyarokat, mégis találkozunk könyvében azon furcsa felfogással, melyet NémeTörszágban a történelmi táblákon találunk, melyek például a nyilvános helyeken, fürdőkön, födött csarnokokban s máshol vannak kifüggesztve, melyeken különböző szinű folyamokkal vannak színezve a különböző nemzetek történetei s melyeken a, magyarokról az áll, hogy megverték a Lech mellett, megverték Augsburgnál és Várnánál s végül hogy capituláltak Világosnál. Ennyi van a magyarokról irva és semmi egyéb. Az nincs, hogy az országot megalapították, hogy Árpád mit csinált, hogy Hunyady Mátyás Bécset bevette s ott resideált, hanem csak az, hogy a magyarokat itt és ott megverték. Hát ez — fájdalom — igaz ; azonban megverték őket is, de azt, a mikor a magyarok győztek, nem teszi oda soha. Ilyen szellem van benne mindenütt, kivéve Corvin Mátyást, a ki kedvencze Gindelynek. Például megemlítem —és itt megjegyzem, hogy hivatalos tankönyvről, nem privát tankönyvről van szó — megemlítem, hogy midőn le van irva Mária Terézia kora, azokért az igazi erőfeszítő küzdelmekért, melyeket a magyar nemzet tett akkor, hogy az ugyancsak ingadozó trónt megmentse — mert tudjuk, hogy Mária Terézia halálos ágyán is háláját fejezte ki ezekért a magyar nemzetnek — az osztrák hivatalos történetírás a magyarok iránti elismerését olyaténképen fejezi ki, hogy megemlíti ugyan mellesleg, hogy a magyarok is rendeztek felkelést a trón védelmére, leírván a háborút, melyben megvédték Mária Teréziát, de a nélkül, hogy említésbe hozná csak egyetlenegy magyar hadvezér nevét is. Nála nem létezik Nádasdy, nem létezik Batthyány, sőt még Berlinnek tisztán a magyarok által, Hadik által történt bevételét is inkább meg sem említi, csakhogy a Hadik nevet se kelljen megemlítenie. László Mihály: Mert ugy is tudják, hogy a magyar mindig vitéz volt! Thaly Kálmán: No, a ki igy fogj a fel a tör-