Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-251
251. országos ülés május 24-én, pénteken. 1889. Jgg tethető, az utasítások által pedig meg nem védhető. Állításomat röviden bebizonyítani igyekszem. Méltóztatnak emlékezni, hogy a volt közoktatási minister Trefort Ágost, a tanterveket több alkalommal változtatta és e miatt számos panasz volt. Azonban egyhez, tudniillik a német nyelv tanítását illetőleg az 1879. évben 17.630. szám alatt kiadott rendeletében előirt tantervhez oly szigorúan ragaszkodott, hogy azt majdnem 10 éven át nemcsak szövegében, hanem betüről-betüre híven és oly gondosan megoltalmazta, megőrizte, hogy ezen meglepő eljárása mindenkit méltó gondolkozásra kelt. Az én meggyőződésem szerint a volt minister ezt azért cselekedte, mert bizonyára nem kis erőfeszítésébe és munkájába került az neki, hogy a német nyelv tanítására vonatkozólag az általa a tantervben kitűzött czélt akként határozhassa meg és hogy annak alkalmazását hazai középiskoláinkban érvénybe léptesse. Majdnem 10 éven keresztül, daczára, hogy ezen idő lefolyása alatt az 1883: XXX. törvényczikk megalkottatott, a volt minister a német nyelv tanításának ezen meghatározott czéljához, ismételve mondom, betűhíven ragaszkodott. Miképen szól, t. ház, e meghatározás, (Halljuk!) azt az 1879-diki 17.630. szám alatti rendeletben találjuk: „A német nyelv tanításának czélja: a) a biztos nyelvtani ismereten alapuló megértése a német irodalom műveinek; b) azon képesség, hogy a tanuló az oktatás köréhői vett tárgyról szóló magyar szöveget német nyelvre helyesen és szabatosan fordítani tudja". 1880-ban 16.179. szám alatt ismét kiadott a volt minister erre vonatkozólag egy rendeletet, de bár más tantárgyak tanítási czélját illetőleg változtatásokat tett, erre vonatkozólag röviden csak azt jelentette ki, hogy „anémet nyelv és irodalom tanítása teljesen az új tanterv értelmében adható", vagyis a szerint, melyet felolvastam. Midőn az 1883: XXX. törvényczikk megalkottatott, ennek alapján az új tantervet 1887 beu a t. minister ur kibocsátotta. Van szerencsém ezt bemutatni a hivatalos kiadásban. Ezen hivatalos kiadás 5. lapján IV. szám alatt ez olvasható: „Német nyelv. Czélja: a) a biztos nyelvtani ismereten alapuló megértése a német irodalom műveinek; b) azon képesség, hogy a tan aló az oktatás köréből vett tárgyról szóló magyar szöveget német nyelvre helyesen és szabatosan fordítani tudja." íme, t. ház, e tantervben a német nyelv tanítása ügyében kitűzött czél ugyanaz, a mi az 1879 iki tantervé volt. Hogy mennyiben különbözik ez a t. minister ur sérelmes rendeletében kitűzött czéltól, kitűnik azonnal, ha a rendeletnek ide vonatkozó szavait betűhíven felolvasom s a kettőt összehasonlítom. (Halljuk! a szélső baloldalon.) A minister ur elsőben is indokolja rendeletének kibocsáttatását, ezt mondván: „Ellenőrző közegeinek jelentései megegyeznek abban, hogy sem a gymnasium, sem a reáliskola nem éri el mindenütt a német nyelv-tanítás azon czélját, melyet az országos tantervek és utasítások kittíznek, ennélfogva megköveteli a minister ur, hogy a tantervek és utasítások azon követelménye, hogy a felsőbb osztályokban a német nyelv szolgáljon a német nyelvi tanítás nyelvéül is, a legszigorúbban teljesítendő." (Felkiáltások szélső balfelöl: Ez egészen más!) Összehasonlítás útján azonnal kitíínik a kettő közötti nagy különbség. Mit kivan a fennálló tanterv ? Mit kivan a törvény ? Az nem kivan mást, mint hogy a felsőbb osztályokban a gymnasiumi tanulók a német nyelvben annyi jártassággal bírjanak, hogy helyes nyelvtani ismeret alapján a német irodalom műveit megértsék; továbbá, hogy egyes, de magának az oktatásnak köréből vett tárgyakról szóló dolgozatokat magyar nyelvről németre és németről magyarra fordítani képesek legyenek. Ez mégis csak különbözik attól, mikor egy felsőbb gymnasiumi osztály tanulójától azt követelik, hogy azon tudományos előadást, magyarázatot, melyet neki a tanár tartott, megértse és hogy ő a tanár által feltett kérdésre rögtön, még pedig szabatos feleletet adni tudjon. Hogy e kettő között mily nagy a különbség, ha ezt részletesebben akarnám bizonyítani, csak a t. házat sérteném meg. (Helyeslés. Ugy van! a szélső baloldalon.) Es, t. ház, ezen rendeletnek mégis védelmére kelt Berzeviczy Albert mélyen t. államtitkár ur márczius 7 én e házban tartott és a túloldalon ülő t. képviselő urak által igen zajos helyesléssel kisért nagy beszédében. Az utasításokról majd későbben fogok szólni, minthogy erre a közoktatásügyi bizottság is rámutatott. Itt csakis ezen beszédnek ide vonatkozó pontjaira kívánom megtenni észrevételeimet. A t. államtitkár ur azt mondta: „Láttuk, hogy egyes sajtóorgánumok, melyek eleinte egész higgadtsággal tárgyalták ugy a védtörvényt, mint azt a bizonyos német nyelvi rendeletet, miként lettek fokról-fokra az általános dühöngés concertjébe belehajszolva. Láttuk, hogy az ifjúság nevében oly követelmények formuláztatnak most, melyek, mint a t. előadó ur a minap kifejtette, az ifjúság által tömegesen aláirt kérvényben nem is említtetnek." Ezzel szemben csak annyit jegyzek meg, hogy én részemről csak a debreczeni főiskola növendékeinek kérvényét ismerem, ebben igenis meg van említve. Ekként folytatja beszédét a t. államtitkár ur: „Továbbá látjuk azon kíméletlen támadásokat, melyeket a baloldal a vallás- és közoktatásügyi minister ellen intézett annak egy rendelete miatt. Azt hiszem, t. ház, hogy a minister ur nem fogja visszavonni rendeletét, mert akkor vissza kellene vonnia a tantervet, az ahhoz kiadott utasításokat