Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-251

190 251. országos ülés május 34-én, pénteken. 1889. és részben vissza kellene vonnia a középiskolai törvényt is, a mit pedig csak a törvényhozás tehet meg." (Helyeslés jobbfelöl.) Hogy a törvényt változtatni nem kellene, hogy a tantervet szintén nem változtatni, hanem csak továbbra is megőrizni kellene, ugy, a mint azt Trefort Ágoston 10 éven át annyi küzdelmek közt megőrizte, (Ugy von! Ugy van! Élénk helyeslés a bal- és szélső báloldalon) azt hiszem, hogy ezt bebizonyítottam ; de hogy az úgynevezett utasításokat nem kellcne-e változtatni, az már más elbírálás alá tartozik. Most tehát, mielőtt e beszédre részletesebben válaszolnék, kötelességem ezen utasításra rámutatni. A közoktatási bizottság jelentése ugyanis hivatkozva ezen utasításokra, azokból következőleg idéz: „A német nyelv nagyobbrészt, habár nem kizárólagosan, gyakorlati fontosságánál fogva nyert helyet a gymnasiumi tantárgyak sorában. A czélszerű nyelvgyakorlás, a nyelvnek szóban és írásban mentől pontosabb elsajátítása tehát a tanításnak egyik főezélja. Ezen szempontból ajánlatos a német nyelvnek már a tanítás folyamában való szóbeli alkalmazása. A tanterv értelmében ez annál könnyebben eszközölhető, minthogy a német nyelv tanítása csak a harmadik osztályban kezdődik, tehát a magyar nyelvnek behatóbb tárgyalása után és a tanuló ifjúság fejlettebb korában, midőn egy idegen nyelvnek szóbeli alkalmazásától a nyelvérzék eltompulását már kevésbé félthetni. A mint tehát a tanulók nyelvismerete gyarapodik, az olvasmányok tartalmi tárgyalása, az elméleti ismeretek egybefoglalása kellő óvatossággal német nyelven is eszközölhető, sőt a legfelső két osztályban a tanítás már nagyobbrészt német nyelven folyjon." T. ház! Ezen részletes utasítás vagy helyesebben mondva azon „Utasító észrevételek", melyekből az általam mélyen t. közoktatásügyi bizottság a felolvasott idézetet merítette, szintén kezemben van. Hogy mily horderejű ezen utasítás, hogy minő természetű ezen utasítás ugy az általános, mint főként a részletes részében, megmondja maga az ezen utasításokat kiadott Trefort Ágoston volt közoklatásügyi minister ur, csakhogy ugy a t. államtitkár ur, mint a közoktatásügyi bizottság előadója, az idézet elől ezt elNagyták. Legyen tehát szabad nekem az általam felolvasott idézetet kiegészíteni s annak mintegy fejét gondosan helyére állítani és a t. ház előtt az egész utasítás értéke, bizonyító ereje és bizonyító erejének fontossága azonnal nyilvánvalóvá lesz. (Halljuk! Halljuk! lalfelől.) Azt mondja az utasítás a 80. és 8í-ik lapon, hogy ,a részletes utasítások nem tartanak igényt arra, hogy a különböző intézetek helyi viszonyainak, a tanári testületek egyéni felfogásának végkép határt szabjanak." Íme tehát ez utasítások nem oly nagy horderejűek s annyi döntő erejük, bizonyítékuk sincs, hogy azok az egyes tanárok egyéni felfogásának végkép határt szabnának. Es mikor ez igy van, akkor a t. államtitkár ur e házban ezen utasításokra hivatkozik s ezek alapján védelmezi az ezen utasítások alapján sem védhető ministeri rendeletet? S nem ugy jár el, mint a közoktatásügyi bizottság, a ki azon kényszerhelyzetben érezte magát, hogy ha már ez ominosus rendelet kibocsáttatott és ha már csakugyan védelmeznie kell, legalább védelmezze azt oly korlátok közt, a milyenek közt az lehetséges. De mikor ezt megtette, akkor röviden azt mondja: „annak vitatásába, hogy helyesen contenrplálják-e igy az utasítások a német nyelv tanításának czél ját, már e jelentésnek lehetőleg tömör volta miatt sem bocsátkozik". Mintha mondaná: ennyi indokot tudok felhozni; valeat, quantum valere potest. De én ugy vagyok meggyőződve, felsőbb körökben forgó egyes férfiak ajkáról a fáma országszerte azon hirt terjesztette szét, hogy az a rendelet, a mely kiadatott, tulajdonképen a közoktatásügyi minister urnak oly öröksége, melyet tárczájának egyik rekeszeljen ott talált és melyet huzamosabb időn át történt sürgetések daczára \olt elődje ki nem bocsátott. Mi igaz van ebben, nem tudom. De e hir országosan elterjedve van és a szabadelvű párt tagjai közül nem kevesek ebben keresnek a közoktatásügyi minister ur eljárására némi mentséget, mert mentséget másban találni lehetetlen. Én tehát, midőn ez alkalommal felszólalok, ezt határozottan azért teszem, hogy a közoktatásügyi minister úrhoz egy kérést intézzek, még pedig két és tanügyi szempontból is fontos indokból. (Halljuk! Halljuk!) Kérésem az, hogy a t. minister ur azon sajnos esetben, ha e rendeletet visszavonni nem akarná, minthogy azt még csak a tankerületi főigazgatókhoz küldte szét és ez ideig minden középiskola fentartó hatóságához még meg nem érkezett: ne sürgesse e rendelet végrehajtását. ISTe sürgesse, nem azért a felelősségért, a melylyel e háznak tartozik, hiszen e ház többsége az államtitkár urnak általam idézett indokolását is nagy és zajos helyesléssel fogadta. De ne sürgesse azon rendeletnek végrehajtását azon felelősség érzetében, a melylyel tartozik a saját lelkiismeretének, a magyar tanügynek és a magyar nemzeti azon geniusnak, mely előtt oly lélekemelő nyilatkozat után e házban csak tegnapelőtt térdet hajtott. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Sürgős kötelességem ezt kérni azon ministeri rendelet egy pontja miatt. Méltóztatik tudni, hogy az érettségi vizsgálatok már vagy megkezdődtek, vagy a napokban meg fognak kezdetni. Pedig ezen érettségi vizsgálatokra vonatkozólag a szóban forgó rendelet ekképen intézkedik: „Mindazon tanulókat, kiknek német érettségi