Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-250
260. országos ölés májns 23-án, csütörtökön. 1889. 169 minthogy az államtitkár ur egyúttal szépirodalommal is foglalkozik és tudom, hogy nagy jártassága van a szépirodalmi ágakban, azt is tudom, hogy ép ugy érzi, miut én, hogy ott legtöbbször csillan meg a nemzet' genius : meg fogja engedni, hogy egészen concrét példára támaszkodva, legalább valami csillámát mutassam meg a nemzeti geniusnak. (Halljuk!) Concrét példát fogok mondani. Ha pl. az államtitkár ur ir egy novellát — hiszen szokott ő novellákat irni — s abban elmondaná, hogy találkozott egy öreg magyarral, a kinek még nincs ősz hajaszála és a kivel ily párbeszédet kezd: „Hány esztendős ön, uram?" — mert még ha földmíves is, novellában per „ön uram" kell megszólítani — ha erre az Öreg azt felelné: „75 éves, uram!" Mire azutáu ez a megjegyzés következnék: „Bámulatos, hogy önnek még nincs ősz haja!" Az öreg pedig igy felelne: „Hát hiszen még jó karban vagyok, hanem egy lábbal már a sirban állok" : ezt szóról szóra át is lehet tenni mindjárt német nyelvre, vagy franezia nyelvre, de ebben a magyar nemzeti genius nem csillan fel. Ez egy novellában egyáltalában oly hely, mely a történetet folytatja. De hát én nem régen Tisza-AbádSzalókon találkoztam egy 7 5 éves magyar emberrel, azt kérdeztem tőle: „Hány esztendős, öregem?" Azt mondta: „Hetvenöt év nyomja vállamat.'-' Erre azt mondtam: „Bámulom nagyon, hogy még egy ősz hajszála sincsen", mire ő azt felelte: „Még nem harangoztak, de már beesteledett." Ebből világosan kicsillan a magyar nemzeti genius és felfogásunknak az a különbsége, a mely a nemzeti szellem és a nemzeti szellem közt van. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Én kérdezném a t. államtitkár úrtól, a ki pl. a magyar tanügyi irodalomban okvetlenül jártassággal bir, mert hivatalos kötelessége, hogy legalább a legfőbb felügyeletet gyakorolja felette: mit tesz az, hogy buksi szöketér ? (Derültség.) Ez a buksi, makrokefalus és ezt készítették magyar emberek, a mint mondani szokás: műszónak, mesterszónak és ez benne van a tankönyvekben és azon nevezetes kiadásban, mely mindent a németből átültetett és azt akarja, hogy a földrajzzal együtt, mindjárt a természetrajzi viszonyok is tárgy altassanak. Gondolom Hunfalvy Jánostól való és Grönczy Páltól. Azt kérdezik már mostan tőlem, mit akarok én ad oeulos demonstrálni ezzel a buksi szöketérrel. Én, t. ház, valóságos hivatásomat láttam abban éveken keresztül, hogy rájöjjek arra, hogy miért idegenkednek tisztán magyar származású ifjak, kikben van tudományszomj, kik szeretnek tanulni, bizonyos tudomány-szakoktól és azokkal soha nem foglalkoznak. A buksi szöketér és egy egész légiója az ily hozamoknak, hol a nemzeti genius, a nemzeti szellem soha tekintetbe nem vétetett, oka annak, hogy nem foglalkoznak azokKÉPYH. NAPLÓ 1887—92. XH. KÖTET. kai a disciplinákkal, melyek könyvekhez vannak kötve és az első oldal elolvasása után oly iszonyt, oly undort fakaszt azon ifjú lelkében, hogy soha többé hozzá nem nyúl. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) En ebben is látom a nemzeti genius hiányát. És végül, t. ház, Magyarország iránt, ha nem is nagyon, de sokszor érdeklődtek valósággal tanult és igazán érdeklődő külföldi első auctoritások is. Megtörtént, t. ház, hogy egy ily elsőrangú auctoritás nem régiben, két esztendeje, tüzetes szemlét tartott Magyarországon és kiválóan érdeklődött irodalmi productumaink iránt; bizonyos helyeken megmutatták neki mind azokat a fordított műveket, melyeket a könyvkiadó vállalatok a magyar társadalom müvelésére szántak és a magyar társadalom használatába bocsátottak. A bemutatóknak az tűnt fel, hogy az a kitűnő ember, az a franezia tudós ezekre az átültetett dolgokra egyáltalában semmi ügyet sem vetett és mikor faggatták, hogy miért van ez ugy, azt felelte : t. uraim, mi, kik önöknek külföldiek vagyunk, ha bejövünk önökhöz, nem akarjuk látni a magunk szellemének halványabb képét, mert minden fordítás okvetlenül halványabb, hanem azért jövünk ide, hogy lássuk az önök eredeti productumait, mert mi a nemzeteket nem a szerint becsüljük meg, hogy mennyit vesznek át tőlünk, hanem hogy mennyi eredetivel járulnak az emberiség szellemének gyarapításához. Mi erre fektetjük a fősúlyt. A t. államtitkár ur ép oly kevéssé tagadhatja, mint én, hogy a magyar culturávaí csak némileg is foglalkozó embernek egész akaraterejére vau szüksége, hogy magát a nem nemzeti genius által sugalmazott és nem ettől áthatott irodalom behatásától emancipálhassa. Hogy itt is concrét esetre mutassak rá, tessék elolvasni egy mai papnak, pl. Fraknói Vilmosnak iratait, tessék ezeket a nemzeti genius szempontjából tüzetes bírálat tárgyává tenni s elolvasni azután egy másik katholikus pap, Pázmán Péter iratait. Összehasonlítva mind a kettőt, ki fog tűnni a nemzeti genius, minden fordulásban, minden gondolkodásban, minden phiíosophiában,sőt azegésznekdialecticus kiépítésében, még pedig határozottan Pázmán Péter javára. (Igaz! Ugy van! bal'elöl.) Nem vagyok azon helyzetben, t. ház, hogy a magyar geniust még jobban idézhessem a t. ház előtt, de gondolom, hogy ez a futólagos elmélkedés elég volt arra, hogy az iránt ne legyen kétsége senkinek, hogy midőn a nemzeti geniust felemlítettem, mit akartam alatta érteni. (Helyeslés a baloldalon.) A tételre vonatkozólag, t. ház, a következő kijelentésem van. (Halljuk!) A régibb országgyűléseken bizonyos következetességgel, vágy a mint mondták: sok makacssággal intéztem támadást 22
