Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-250

I g2 250. országos ülés május 2S-án, csütörtökön. 1889. nem annyit tenne-e, mint megtámadni a culturpolitika érdekeit? Mert ha az elemi iskolából kitiltjuk e tantárgyakat s ezzel, minthogy az elemi iskola vezet a középiskolába, azt fogjuk elérni, hogy ezentúl a gyermekek sokkal kevesebb ismerettel lépnének át a középiskolába, mint ma. Paedagogiai igazság az, hogy tisztán csak írni és olvasni tanítani a nélkül, hogy anyagot adnának a gyermek kezébe, oly anyagot, a mely a lelkét megtermékenyítse, haszontalan fáradság. Népünkben az alantasabb rétegek öregebb nemzedékei azért nem tudnak ma sem jól írni, sem jól olvasni, mert 1848. előtt falusi népiskoláinkban, kivéve a kathekismust, egy tantárgyat sem tanítottak és ennek az lett a vége, hogy az irást és olvasást is, mihelyt kiléptek az iskolából, hamarosan elfelejtették. De ha az elme megtermékenyül, ka műveli magát azon olvasmányokkal, melyekre az iskolában rászoktatják, nem fognak elfelejteni írni olvasni. (Élénk helyeslés jobb felől.) E tendentia, ka veszedelmes másutt is, nálunk még veszedelmesebb, mert választási rendszerünk, alkotmányos életünk egyik főkővetelménye, hogy választóink tömege érje el az értelmi képzettségnek bizonyos kellő fokát s hogy hazánk alkotmányának elemeit már az iskolában elsajátítsák. Sokkal jobban fognak örülni Hoek képviselő ur beszéde azon két részletének azok az ultromontán elemek, amelyekkel, ha nem is vélek nála valóságos conniventiát feltalálni, de melyeknek monarchiánk másik államában folyó agitatióival akaratlan is összejátszik s a melyek a népnevelés niveaujának lealacsonyítására törekesznek, mint a hogy örülni fognak, a cultusminister tisztán szabadelvű haladásbarát programmjának. A minister ur e valóban szabadelvű beszédjével szemben Herman Ottó t. képviselő ur elmondta a saját culturpolitikai programmját is. Nem foglalkoznám most ezzel, bármennyire szellemes, ötletekben gazdag is, ha nem foglalna az magában oly támadásokat is, melyeket szó nélkül Nagyni nem lehet. Igen érdekes, mint minden, a mit a t. képviselő ur mond és ír, a mit itten felvetett, csak hogy nem alapos. (Derültség jobbfelől.) Azt mondja a t. képviselő ur, legfőbbképen kell óvakodnunk attól, nehogy az úgynevezett felső műveltség és az alsó felfogás közti ür nagyon nagy maradjon és megtámadja ezután a jelenlegi tudományos értelmiség úgynevezett aristocratismusát, azzal vádolván a tudományos köröket és a magasabb értelmiség köreit, hogy ezek mindinkább óhajtanak eltávolodni a többi culturalis rétegek felfogásától. Valóban nem értem, hogy egy férfi, ki annyira alapos természetbúvár.... Herman Ottó: Most mondta, hogy nem vagyok az! (Derültség.) Schvarcz Gyula: hogyan mondhatja azt, a mi ellenkezik culturtörténelmünk legifjabb szakának minden tételével. Megengedem, hogy van ür legmagasabb tudományos és legalsóbb culturalis rétegeink közt jelenleg is; de vájjon nem volt-e sokkal nagyobb, valóban tátongó ezen uraz előtt, midőn volt az országban egy magasabb értelmiség, a mely tisztán latin képzettségű volt, mert az egy etemet végzettek diplomaticus honoratiorokés mindazon új emberek, kik egyetemet végeztek, latin képzettségűek voltak, a mennyiben pedig protestánsok voltak,német egy etemeken járt theologusok és medicusok meg philosophusok voltak leginkább. Ez képezte akkor 1848. előtt a magyar társadalom legfelsőbb culturalis rétegét. Másfelől állott a nagy tömeg. Ezen tömeg felszínén úsztak azon elemek, melyek a gymnasium néhány osztályát elvégezték ugyan, de nem jutottak fel az egyetemre. Vájjon ezen felszínen úszó néhány ezer ember kitölthette-e akkor azon ürt, mely létezett egyfelől az egyetemi tanfolyamot végzettek, másfelől a nagy tömeg közt, mely népiskolát alig végzett, de ha végzett is, alig tanult egyebet, mint irni és olvasni? (Igaz! JJgy van! jőbbfelöl.) És miért nem? Mert mig ma azok, kik a középiskolákból kilépnek, a nélkül, hogy fel tudnának jutni az egy etemre vagy műegyetemre, hézagosismeretkört visznek ugyan magukkal az életbe, de legalább magyar nyelven tanulják tantárgyaikat ésigy valami ismeretet mégis csak elsajátítanak, a mit azután később a ma már minden ponton kínálkozó culturalis segédeszközök, hirlapolvasás, felolvasások meghallgatása és a többi által és autodidactikus utón általános műveltséggé fejleszthetnek. De akkor latin nyelv volt a középiskolák nyelve, tehát azok, kik egyetemre fel nem jutottak és a magasabb értelmiség tagjaivá nem váltak, maguk is oly félszeg műveltséggel birtak, hogy kétségtelenül alkalmatlanok voltak arra, hogy áthidalják azt a roppant ürt, mely egyfelől azon diplomaticus honoratiorok, azon magasabb műveltség, másfelől pedig a nagy tömeg alsó rétegei közt tátongott. A ki ezt kétségbe vonja, t. ház, az nem vonhatja le azon következtetéseket, melyeket a culturtörténelem kétségbevonhatlan tényei igazolnak. Nem nagyobb volt-e tehát az előtt az a tátongó ür, mint ma és nem lehet-e határozottan mondani, hogy kétségbevonhatlan és czéltudatos javulás történt e részben 1868. óta, mióta nemcsak a népiskola, mint ilyen emeltetett magasabb színvonalra a törvényhozás által, de emeltettek nagy számmal felsőbb népiskolák és polgári iskolák is? Helyesen méltóztatik mondani, hogy ki kell tölteni ezt az ürt. En azt hiszem, ha az állam pénzügyi helyzete ezt megengedte volna, ezen ür ma teljesen be