Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-250
i gS 260, •rszágos filé* HUtfui 29-An, osttiörtökíiu 1889. is több, mint 80 oly község van, melyeknek lakossága a 100-at alig haladja meg, mindezek együtt, a helyzetet indokolni fogják. Ha ily viszonyok közepette még 300 oly községet találunk, melyekben iskola nincsen és ha ily szétszórt községekben, melyekről Firczák Gyula t. képviselőtársam teljes részletességgel emlékezett meg, azt, hogy még mindig majdnem félmillióra megy az iskolába nem járó tankötelesek száma, oly nagyon helyteleníteni nem fogjuk. Ezzel összefügg azon kérdés, melyet tegnap felvettetni hallottam, hogy törtéut-e tehát haladás ezen elmúlt 21 év alatt? Az általam felsorolt és hitelesen beigazolt statistikai adatok alapján én igenis határozott és lényeges haladást látok. Azon adat, mely etBenedek Elek t. kép viselő ur felemlített, és a melynél ő, ha én nem tévedek, a zólyom megyei dettai irtványi iskolára akart hivatkozni, a községen kivül 16 Q kilométer területen elszórva lakó szegény munkások által saját erejükből 12 pusztai iskola állíttatott fel és melyek a dettai római katholikus felekezeti iskolához nem csatolhatok. Ezeu iskolák, a minőkhöz hasonló jellegű Magyarországon 819 pusztai iskola van, községi jellegííeknek tekintetnek, mert felekezeti jellegűekké mindaddig nem lesznek, mig a római katholikus hitközség azokat kezébe nem veszi s n aját jellegét hozzá nem adja. Hogy ezen iskolák, melyek ezen igen szegény munkások saját erejére vannak utalva, nem mutatnak fel oly haladást, a minőt másutt látunk és látni óhajtunk, azon én legkevésbé sem tudok csodálkozni és azért nem vagyok képes bárkit is hibáztatni, mert itt, t. ház, bárminő primitív alakja létezzék is az iskolának, semminél mindenesetre jobb. Méltóztassanak az amerikai prairie-iskolákra gondolni, a hol tudunk esetet arra, hogy egy nagy fa árnyékában tanítják azon farmerek gyermekeit, kik távol vidékről összejönnek. Minő berendezés van ott? Mindenesetre példányszertinek ily intézetet nem tekintünk, nem is akar senki tekinteni; de ezért, ha ilyen is létezik, valakit hibáztatni nem igazságos. A tanköteles gyermekek iskolába nem járásával összefüggésben áll egy másik kérdés, mely itt különösen a szélső baloldalról többször felvettetett és én igen szívesen csatlakozom azon állásponthoz. Ez a tandíjmentesség kérdése. Én abban a nézetben vagyok, hogy a tandíj-fizetés kötelezősége a tankötelezettség teljesítésének kárára van; mert a szegényebb néposztály, mely igy a tandíj fizetésére van kötelezve, egy akadályba ütközik arra nézve, hogy az állam iránti kötelességét teljesítse. Nem akarok én e kérdésre nézve javaslatot tenni. Oly dolognak tekintem ezt, mely majd az idők fejleményeivel fog megérni, mert hiszen igen sok érv van mellette is, ellene is. Vannak iskolák, j melyek jó részben erre vannak alapítva. Csak épen megjelölni kívántam e kérdést, mint annak indokolását, hogy itt is egy olyan akadálylyul találkozunk, mely gátolja, hogy a tanköteles ebbeni kötelezettségének eleget tehessen. Méltóztassanak végigtekinteni az országnak szegényebb, különösen felsőbb vidékein, hol a nép oly nehéz életviszonyokkal küzd, hogy a téli időszakban gyermekét még a szobából sem meri kibocsátani, hogyan tegyen meg itt a gyermek több óra távolságú utat a végett, hogy az iskolát pontosan látogassa. Egyáltalán nem akarom én ezzel az iskolába nem járást indokolni, elítélem én azt, mert a törvény a kötelezettséget elrendeli és az telje sítendő; azonban mint nehézséget jelzem és mint egyik okát annak, hogy e kötelezettség nem teljesíttetik. Hogyha ezt figyelembe veszszük és a gyakorlati életnek megfelelő mértékével mérlegeljük a helyzetet, ugy, a mint az tényleg jelen van és nem ítéljük azt azon eszményi álláspontról, mely el nem érhető, ugy nem lehet a helyzetet oly sötétnek mondani, a minőnek azt többen állították. Nagyon jól tudjuk, t. ház, hogy minden népnél a szegénység és tudatlanság egymásnak oka és okozata. Ha a szegényebb népnek új kereseti forrást nyitunk, melylyel az a jólét bizonyos magaslatára emelkedik, kétségtelenül fokozódik a nép intelligentiája is és viszont meg vagyok győződve, hogyha ily községben teljesen jó iskolát állítunk fel, a miat ez iskola egy-két generatio elteltével megtenni gyümölcsét, okvetlenül fokozódik a jólét is, mert az illetők iutelligentiája fejlődvén, munkájuk is productivabb lesz és munkájuknak productivitásával növekedik vagyonosságuk is. Es most, t. ház, bár elismerem a haladást, bár elismerem, hogy azon követelményeknek, melyekkel szemben hazánk népoktatás ügye 1868 ban állott, jelentékeny részben eleget tettünk, szükségét látom a haladásnak még egy más irányban. És itt, t. ház, örömmel üdvözlöm a t. cultusminister urnak programmbeszédét, melyben kifejtette, hogy most már minden erejével az iskolák belső életének fejlesztésére fog törekedni. Ha a felekezeti iskolákat tekintjük, azt találjuk, hogy a felekezeti iskolák, fentartóik legnemesebb törekvései daczára sem képesek olyan eredményeket feltüntetni, minőket tőlük joggal megkívánhatnánk, mert azon hitközségek, melyek azon felekezeti iskolát fentartják, nem minden községben elég vagyonosak; ahhoz pedig, hogy az iskola jó legyen, nem elég az állami ellenőrzés erélyesebb kezelése, ahhoz ezenkívül az állami segélyre is szükség van, Azt hiszem, t. ház, azok után, a miket elébb említeni bátorkodtam, a felekezetek részéről való bizalmatlanság, szemben az állammal, jó részben I megszűntnek mondható s meg vagyok győződve, I hogyha a felekezeti iskolák segélyezése iránt az
