Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-249

249. országos ülés május 22-én, szerdán. 1889. f jg kell vallanom, hogy főképen a határszéli hegy-, völgy- és dombokon szétszórt községekbe.i még sok a tanügyi hiány. És ezen hiányokon segíteni nem is oly könnyű feladat, mert itt maguk az eleinek is a tanügy elő­haladása ellen küzdeni látszanak. A nép földhöz ragadt szegény. Osztályrésze: tűrés és szenvedés. A talaj kevés és terméketlen; közlekedés, főképen tavaszszal és őszszel, szerfelett nehéz. A nép rosszul lakik, még rosszabbul táplálkozik és gyarlón ruházkodik. Általában véve a nép nem idegenkedik az iskolától és mégis gyakran gyermekét nem küld­heti az iskolába, mert a legszükségesebb testi ruhával nem képes őket ellátni. Ily szegény községekben mily nyomorteljes a tanító helyzete. És valóban, a hivatás magas foka kívántatik hozzá, hogy e sivár és örömtelen helyzetében a tanítás szent ügyeért még lelkesedni is tudjon. Ily esetekben hiába való a nagyobb szigor, a kérlelhetetlen bírságolás. Szívtelen kegyetlen séget elkövethetünk vele, de nem lesz foganatja. Meggyőződésem szerint e bajokon esak ugy lehetne segíteni, ha a t. kormány speciális gyám­kodása által a magas kincstárral és az ottani nagybirtokok uraival egyetértőleg emelné valami­képen e népnek jólétét. Az anyagi gyarapodást bizonynyal követné azután a culturalis haladás is. Ilyen rendkívüli gondoskodást ezen jóindulatú nép megérdemelne a múltban tanúsított maga­tartásáért és azon körülmény, hogy ezen nép épen hazánk határait védi, még inkább kivánatossá teszi a rendkívüli intézkedést. Máramaros, Ugocsa, Bereg, Ung és Zemplén jobb vidékein lakó rutheneknél kielégítőid) állapotokat találunk. Iskoláik a törvény kívánalmainak megfelelnek és a magyar nyelv tanítása is jó, kielégítő eredménye­ket tüntet fel. Az igazságnak tartozom annak kijelentésé­vel, hogy a ruthen nép, noha szereti a maga anyanyelvét, mindazonáltal nem viseltetik leg­kisebb ellenszenvvel sem a magyar nyelv iránt, (Helyeslés jobbfelől) sőt azt készséggel hajlandó megtanulni és büszke gyermekére, ha az már meg lehetősen elsajátította az állam nyelvét. (Helyeslés jóbbfelől.) Es itt szabad legyen nekem egy jellemző történelmi tényt fölemlítenem. Ugyanis 10 év előtt, akkor, a midőn az államnyelv tanításának általános kötelezettsége contempláltatott, de maga az erre vonatkozó törvényjavaslat még mindig késett, a munkács megyei püspök, a káptalan és a clerus egyértelműleg föliratot intéztek a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi ministerhez. kérve őt, hogy a magyar nyelv tanításának általános köte­lezettségét mielőbb törvénybe iktatni szíves­kedjék. Ha tehát a magyar nyelv tanítása körül a KÉPVH. NAPLÓ. 1887—9S. XII. KÖTET. ruthenek között itt-ott most némi hiányok mutat­koznának: ezt a dolog természetéből származó nehézségeknek és a cultura előmozdítására meg­kívántató anyagi eszközök hiányának és nem holmi antipatheticus érzelmeknek kell tulajdonítani. Ha e nép megélhetési feltételei némileg megkönnyittet­nének és ha az igen t. minister ur által tervbe vett óvodák itt is felállíttatnak, meg vagyok győződve, hogy a közel jövőben itt is örvendetesebb culturállapotokka] fogunk találkozni. A közeli jövő, azt hiszem, fényesen igazolni fogja e tekintetben állításaimat. Mindezeket, vonatkozással a ruthenekre, azért mondtam el, nehogy a statistikai kimutatások folytán a magyar­országi ruthen nép ugy tűnjék fel, mint a mely a magyar testvérNeppel a cultura áldásos tény­kedésében résztvenni nem akar. (Helyeslés.) Ezek után, a t. ház engedelmével, szabad legyen nekem hazai közoktatásunkról is általános­ságban röviden szólani. (Halljuk ! Halljuk!) T. ház! Valahányszor a közoktatási kérdés napirendre kerül, a társadalom minden osztályai mozgásba jönnek ; az érdeklődés országossá válik. Ezen, különben örvendetes tüneménynek oka az, hogy ma minden gondolkozó elme meg van győ­ződve a felől: hogy hazánk és nemzetünk létele és fenmaradásának legerősebb biztosítéka nem egyedül a hősi vitézségben, hanem főleg a magyar nemzeti culturának népszerűsítésében áll. És mivel ezen eulturát az iskola közvetíti, innét van, hogy az iskola ma foutosabb erkölcsi tényező, mint a fegyveres erő. Ilyen felfogás mellett mi termé­szetesebb, mint azon közóhaj, hogy teremtsük meg a lehető legjobb „magyar nemzeti tanügyi politikát'', (Élénk helyeslés jobbf elől) vagyis olyant, mely képes legyen a nemzetet a maga eredetiségé­ben fentartani; szellemben nevelni; erkölcsben nemesíteni; számban gyarapítani, erejében pedig hatalmassá és tekintélyessé tenni. (Élénk helyeslés és éljenzés jóbbfelől.) E nagyfontosságú feladat megoldására nézve nincs senki, ki az állami szem­pont jogosultságát tagadásba hozná. Ellenkezőleg, az államnak egyik kiváló kötelessége a közműve­lődést nem csak ellenőrizni, de azt, bizonyos tekintetben, irányítani is olyképen, hogy e külön­féle nyelvű és vallású országban, az ö--szetarto­zandóság érzete által áthatva, mindnyájan ugyan­azon állameszme megizmosítására közreműködjünk. (Élénk helyeslés jóbbfelől.) Ezen közreműködésnél a kiindulási pont, a módok, az eszközök divergál­hatnak ; ez azonban az állam főérdekét nem ve­szélyezteti. Ám legyen meg az eltérő eszközökben a vetélkedés; de ne legyen harcz sem az állam, sem egymás ellen. (Helyeslés jóbbfelől.) A magyar nemzetnek már a régen multban is megvolt az ő sajátságos culturája. Ezen ősi cul­turának főjellegét képezte: a hazafiság és val­lásosság. És ime, ezen cultura helyesnek 17

Next

/
Thumbnails
Contents