Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-249
f gg ? *9« országos Més ráijns 22-én, szerdán. 18M, zalékát követeljük, túllépjük a jogos igények határait, sőt azon jóval belül maradunk. Miután sokkal nagyobb előirányzatot követelek s azt hajlandó vagyok megszavazni, természetes, hogy a kevesebbet sem tagadom meg, bár annak elköltését más ministerre óhajtanám ruházni, olyanra, ki a német nyelv bálványozásával s korszellem ellenes tervezetével már előre nem compromittálta magát s a ki nem engedelmes eszköze a mindent német mintába önteni óhajtó osztrák hadügyérnek s a középkorba vissz avagy akodó főpapoknak. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Firczák Gyula: T. ház! (Halljuk!) Hűsz éve annak, hogy a népiskolai közoktatásról szóló törvény megalkottatott s ez által hazánkban az újabb iskolai aera inauguraltatott. Húsz év ugyan nem valami epoehalis időszak egy nemzet életében és culturtörténetében, de azért elég hosszú arra, hogy az alatta történt alkotásokra elfogulatlan bírálatunkat megtehessük. Az igazságos eritica fényénél, minden méltányosan ítélőnek be kell látnia, hogy a népoktatás ügye e két évtized alatt jelentékeny előhaladást tett; előrehaladt különösen abban, a mi a külterjes gazdálkodást illeti. Uj iskolák állíttattak, a létezők hiányai pótoltattak, tanonczaink megszaporodtak, ipar és szakiskolák, tanító- és tanító nő-képezdék és óvodák állíttattak föl, középiskolai oktatásunk az adott viszonyokhoz képest szabályoztatok és a nyugdíj-kérdés is megoldást nyert. Noha ezen eredmények által nemzeti culturánk hatalmas lendületet nyert, de azért másrészről tagadhatatlan, hogy közoktatásunknak vannak még hiányai, melyeket pótolni és fogyatékos intézkedései, melyeket helyesebbekkel kicserélni szükséges. A XVII-ik évi ministeri „Jelentés", több ilyen hiány és fogyatkozásra statistikai számadásokkal rámutat. Népoktatási viszonyaink egyik fogyatkozásn, hogy az iskolába nem járó tmkötelesek száma még mindig igen nagy és megközelíti a félmilliót; második fogyatkozása az, hogy az államnyelv több iskolában vagy egyáltalában nem, vagy csak csekély eredménynyel taníttatik. A ministeri jelentésből arról is meggyőződünk, hogy az említett két rendbeli hiány, főleg az ország felvidéki megyéiben és a nem magyar ajkú lakosoknál tapasztalható. Én szintén egy oly kerületet képviselek, melyben a választók nagyobb része ruthenül beszél ugyan, de bátran kimerem mondáin és be is fogom bizonyítani, hogy ezen rutben nép magyarul érez. (Éljenzés johbfelől) Mielőtt e népnek oktatásügyi viszonyaival foglalkoznám, a t. ház kegyes engedelmével óhajtanék magáról a ruthen népről a lehető rövidséggel egyetmást elmondani. (Halljuk! Halljuk!) Óhajtom tenni ezt egyrészt azért, mert vajmi ritkán esik meg az, a mi tegnap történt, hogy itt'a magyar törvényhozó testület ezen termében a ruthen népről valaki előnyösen megemlékezzék; másrészt azt hiszem, hogy a t. képviselő urak közül is többen a magyarországi ruthenekről csak hézagos tudomással birnak. Hazai oknyomozó történelmünk igazolja, hogy az északi Kárpátok alatt lakó ruthéneknek ősei, a honfoglaló magyar ősökkel, mint fegyvertársak jöttek Pannoniába és igy az államalkotás nagy munkájában ők is részt vettek. Később Nagy Lajos királyunk idejében 1348 körül Koriatovich herczeg vezérlete alatt ismét mintegy 40 ezerén bevándoroltak Magyarországba és itt szives fogadtatásra találtak. A ruthenek kezdet óta mint megbízható testvérek viselkedtek szemben a magyar elemmel. (Éljenzés.) És ha végig tekintünk ezredéves történelmünkön, arra nem találunk példát, hogy a magyarországi rutbén nép valaha a magyar testvérnép ellenségeként mutatta volna magát. (Igaz! Ugy van!) Pedig sok vész és nehéz viharokkal küzdő magyar nemzetünk sokszor válságos helyzetbe került, de azért a ruthen testvérnépet soha nem magával szemben, hanem igenis a maga oldalainál találta. Szabad legyen csak az 1848-iki szabadságharcéról megemlékeznem. Sokan vannak még az országban, de vannak egynéhányan a t. képviselő urak között is, kik a 48-iki eseményeknek nemcsak szemlélői, de részben szereplői is voltak. És én itt e házban, mint a magyar nemzet areopagjában, bátor vagyok azon kérdést föltenni, hogy a vész és küzdelem legválságosabb napjaiban, okozott-e valaha a ruthen nép politikai magatartásával kellemetlenséget vagy aggodalmat a magyar nemzetnek, és az akkori felelős magyar kormánynak? (Ugy van! Ugy van!) És nem mondhatja senki, hogy ez gyáva meghunyászkodásból történt, mert hisz a nép fiai megfelelő számban küzdöttek a magyar tricolor alatt és sokan közülök hősi halállal estek el a hazáért. (Igaz!) A szabadságharcz lezajlása után az ötvenes évek sok kínálkozó alkalmat nyújtottak a népnek — centrifugál — magyarellenes politika követésére. A kísérletezők azonban csakhamar meggyőződtek, hogy a ruthenekkel e téren czélt érni nem fognak. Nem érhettek czélt azért, mert a magyarországi ruthéneknek nem voltak és most sincsenek sepnxatisticu?! nemzetiségi aspiratióik. (Helyeslés.) ők nem kívánnak egyebet, csak azt: hogy ugyanazon szent korona és ugyanazon alkotmányos törvények oltalma alatt álljanak s hogy az igazság s méltányosság mérlege rajok is alkalmazta ssék. Ezen történelmi reminiseentiák után áttérek a ruthen nép tanügyi viszonyaira és be
