Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-248
i lg 248. országos ülés május 21 éu, kedden. 1889. laltatott; ezt én sajnosán nélkülöztem és engedje meg nekem a minister ur, ha én, beszédére rátérve, egy képpel, vagyis inkább egy képnek a magyarázatával kezdem bírálatomat. A magyar nemzeti múzeum egyik termében, még pedig abban, amelyben Deák Ferencz ravatalának a megkoszorúzása látható, több egyéb kép közt akad egynéhány Habsburg házbeli főherczegnek az újkorból származó képe. Ezen alakok ott állnak levett süveggel egy havas csúcsán és ezipőik végtelenül ki vannak fényesítve. A háttérben borong a felhőzet. A ki elfogulatlanul ráveti pillantását a képre, azt a kérdést intézi magához, vájjon hogyan juthatott e főherczeg a hegy tetejére,mikor sem a czipőjén, sem egyébként nem látszik meg azon munka nyoma, mely szükséges ahhoz, hogy valaki egy bizonyos magaslatra felérjen. (Derültség balfélől.) A t. minister ur is ugy jelent meg előttünk, a magyar nemzet előtt. Kovács Albert t. barátom rá is mutatott, hogy máshol a közoktatásügy intézői mindig a szaktéren kel], hogy kimutassák positiv alapon való müködésökkel rátermettségüket. De bele kell nyugodnunk Magyarországon,hogy azt a kit hallunk sokáig, mint kitűnő megyei administratort dicsérni — és én acceptálom, hogy meg is érdemelte — mint közoktatásügyi ministert üdvözöljük. Én tehát eltekintek ettől és elmondom nézetemet a tegnapi programmbeszédrő]. A. t. minister urnak tegnapi programmjában egészben és részleteiben két vonás van: a praetor, qui minima curat, a mi nem egyeztethető össze azzal, a mit mi öntudatos tanügyi politikának nevezünk és — hogy a minister ur által megvédelmezett idegen nyelven mondjam meg — ein Stich in's Ultramontane. (Derültség és helyeslés lálfelöl.) Egészen objective követve a minister ur tegnapi programmját, abból az az egy dolog határozottan kivehető, hogy ő nem akar tanügyi politikát csinálni, hanem akar a mostani alapon administrálni. Mert hiszen annál kevesebbet mondani már nem is lehet, hogy én erre, meg arra akarok figyelmet fordítani. Olyan beszédet, mint a minő a tegnapi volt, el lehet mondani minden parlamentben. Egy kellék kimaradt abból: a nemzet tényleges culturalis állapotának számbavétele és az a tanügyi politika, a melylyel szárnyalást adhatunk a társadalomnak, a culturalis törekvéseknek. A t. minister ur nem gondolt arra, hogy az ő lelkesítő és szárnyaló szavának, melylyel arról a helyről, a melyet elfoglal s ha az az eszméket felkölti, óriási hatása lehetne a nemzet egészére. (Élénk helyeslés a baloldal n). Azok az elősorolások, elismerem, nagyon józanok, valósággal tételről-tételre követik a költségvetést és a magyar tanügyi intézményeket, én többet nem is kívánhatok egy programmbeszéd tárgyi keretében; de én rámutatok valamire, a mi a magyar tanügy érdekében a magyar társadalomba új lelket öntene és áj eszmékre ösztönzené, mintegy megifjítaná a társadalmat és ez a t. minister ur beszédéből hiányzik. Ez a valami az egységes magyar nemzeti művelődés nagy szüksége, magasztos hivatása. (Helyeslés. Ugy van! a baloldalon.) Azt mondtam, hogy a t. minister ur tegnapi nyilatkozata az ultramontanismus bizonyos szinét éreztette velünk, tartozom azzal, hogy meg is mondjam miben látom ezt leginkább. (Sálijuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Felhozatott itt a catholicus autonómia kérdése. Én ezzel sem tüzetesen, sem semmiképen nem szeretek foglalkozni, de egy szempontot mégis kidomboríthatok s ez a következő. A t. minister ur világosan éreztette a házzal, a törvényhozással azt, hogy a társadalom és a főpapság más és másképen fogja fel ezt a kérdést és hogy az autonómiát octroyálni nem lehet. Ez volt a végső szava. Én sohasem ámítottam, ma sem ámítom magam, mert el kell ismernem, hogy a catholicus főpapság Magyarországon valóságos nagyhatalom, a melylyel nekünk okvetlenül számolnunk kell. Ha én ennek fejlődését a múltban tekintem és követem a mai napig, azt mondom, hogy az tiszta hatalmi fejlődés volt; de már az ugy van, t. minister ur, az bizonyos, hogy a ki a hatalmat a markában tartja, azt igen nehezen bocsátja ki. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Ugy van ! Látjuk Tiszánál!) Én ezekkel szemben is csak azt hozom fel, a mit most mindinkább látunk mindenfelé a civilisált államokban, hogy hiszen a régi absolut monarchiákban irtózat uralkodott bizonyos parlamentaris intézmények iránt; sok helyütt a forradalmak octroyálták az autonómia bevitelét, a melynek ez a parlament is képe, de hol meg volt a kellő ész és belátás, ott forradalom nélkül is létrejött az autonómia. (Élénk helyeslés. Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Én megvárom Magyarország vallás- és közoktatásügyi ministerétől nem azt, hogy ő egyszerűen térdet és nyakat hajtson egy hatalom előtt, hanem hogy hallgasson a kor szavára, mert akárhogyan iparkodnak is most a reactionarius eszméketbelebocsátani az emberiségbe, akárhogyan csillogtatnak itt-ott egy kis ultramontani-must, az igazság eszméinek keresztül kell hatolniok és keresztül is fognak hatolni, (Élénk helyeslés. Ugy van.' a bal- és szélső balold. Ion) mert ma nem vezeti többé az emberi szellemet a dogma és a tekintély, hanem a inathematica és a positiv tudás, amelyet a világon semmiféle karhatalom, semmiféle dialectica nem tud megfosztani erejétől. (Élénk helyeslés. Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) En a t. minister ur programmbeszédém-kkét pontját üdvözlöm. Az egyik a kisdedóvás felkarolása. Kívánom, hogy ez neki sikerüljön. A másik
