Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-231

gg 231. ország«s ülés május 1-én, szerűáu. 1889. benfoglaltatott a honvédség részére beszerzendő j fegyverek első részlete, mintegy öt millió, de ez | most 1889-re nincsen beállítva a költségvetésbe. Ha tehát e tételt hozzá adom a 7 millió 400,000 forinthoz, akkor ott vagyunk, hogy a deficit 1889-ben 12 millió 400,000 forint, következőleg a tervezet immár megromlott mintegy 9 millió 400,000 forinttal. De térjünk át az 1889-iki kilátásokhoz. Ha az előirányzat ugyanazon keretben fog mozogni, mint az idén, tehát alapul véve a 7 millió 400,000 forint deficitet; jövőre hogy fogunk állani? Az államjavak eladásából nem hiszem, hogy be lehet állítani 6 millió bevételt, mert hiszen az államjavak nem tartanak örökké és nem lehet azokból minden évben ugyanannyit eladni. Ha jövőre mégis az ellenkező történnék, kevesebb lesz a deficit, de még akkor is az összeredmény kedvezőtlenebb lesz, mert a honvédség kiadása két millióval lesz nagyobb a folyó évinél. Továbbá a rendkívüli katona-hitelek kamatai, az idei deficitre felveendő kölcsönök kamatai, az utolsó időben megszavazott póthitelek kamatai — feltéve, hogy azok realisáltatnak — oly összegre fognak rúgni, melyre az ez idő szerint mutatkozó legkedvezőbb cursus szerint is mintegy 27 millió hitelmüvelet lesz szükséges, melynek kamatai tehát a jövő évi háztartást 1 millió 400,000 forinttal fogják emelni. Szaporodni fognak továbbá a nyugdíjak is. (Felkiáltások a szélsőbalon: Főispánok!) És itt meg kell említenem, hogy az esetre, ha a kormány csakugyan komolyan törekszik az államháztartás rendezésére, első sorban kötelessége lett volna benyújtani oly törvényjavaslatot, melyekkel az igazolatlan és igazolhatatlan főispáni nyugdíjakat eltörli. Mert ha tömeges elbocsájtások nem is lesznek, az, t. ház, megengedhetlen, hogy egy tisztán bizalmi állás nyugdíjjal járjon oly országban, hol a legcsekélyebb összegek is az adózó polgárok terheit képezvén, súlyos izzadás árán állíthatók elő. (Élénk helyeslés bal- és szélső balról.) Továbbá a conversio eredménye is államháztartásunkban valószínűleg jelentkezni fog,amennyiben el fog esni azon bevételi tétel, mely eddig a földtehermentesítés szelvényadóiból befolyt és mely szintén hatszáz és néhány ezer forintra tehető; végül bizonyos, hogy ha nem is teljes összegben, de jelentkezni fog a jövő évben az elfogadott véderotörvénynek pénzügyi eredménye is, bár végleg szerintem sokkal nagyobb összegben, mint mondatott, de egy bizonyos összegben a jövő évi költségvetésben ez is kifejezésre fog jutni. (Igaz! ügy van! balfelöl.) Ha ezeket, t. ház, figyelembe veszem, akkor azt látom, hogy még az esetre is, ha a conversio teljesen keresztül vitetik és törlesztési kölcsönökre szükség nem lesz, a ma számba vehető tényezők szerint mintegy 4 — 5 millió vagy talán több is lesz azon összeg, mely a jövő évi költségvetésben hitelfedezetre fog szorulni. Igen, de már akkor ki lesz merítve minden oly lehető és képzelhető forrás, melynek felhasználásához és igénybevételéhez a törvényhozás és a kormány az egyensúly helyreállítását kötötte. T. ház! Hogyha mindezek ugy, a hogy mondám, be nem is fognak következni, még mindig igen nagy kérdés marad, hogy vájjon az államháztartásnak ilyetén rendezése ie permanens lesz-e? Én ezekre az esélyekre kiterjeszkedni nem akarok, de figyelmeztetem a t. kormányt arra, hogy ezt minden körülmények közt számon fogjuk tőle kérni. Én a magam részéről a dicsőségben osztozkodni nem akarok, habár bona fide meg is szavaztam a fogyasztási adókat, de az egyensúlyt számon fogjuk kérni a t. kormánytól, mert az országban minden irányban kimeríteni a megterheltetés minden mértékét és az államháztartást még sem rendezni, ebből azután csakugyan nem következhetik más, mint az, hogy az államháztartásnak még a terhek rengeteg súlya mellett is össze kell omlani. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Én tehát tartok tőle — megvallom — hogy a fogyasztási adók eredményei nem fognak teljesen beválni, de még ha beválnak is, akkor is tovább menő erőfeszítésekre lesz szükség, még azon esetben is, ha államháztartásunk azon keretben fog maradni, melyben ma van és még akkor is, ha kénytelenek leszünk összes culturalis, humanitárius és egyéb szükségeinktől a különben naponkint, mutatkozó szükségeket és ezeknek fedezetét megtagadni; pedig ott vagyunk, hogy akkor, midőn az administratio rendezéséről van szó, azt mondják: az államháztartás helyzete nem engedi: mikor az igazságszolgáltatás reformjáról van szó, azt mondják: az államháztartás helyzete nem engedi; midőn az oktatásügy fejlesztéséről van szó, a legnagyobb szükségekkel szemben is azt mondják: az államháztartás olyan, melynél fogva e mindennapi szükséget sem elégíthetjük ki; hogy ily helyzetben azntán mennyire érdemel egy kormány elismerést, azt ítélje meg a nemzet. Én magam ezt azon politika természetes kifolyásának tartom, mely jelszavakból, hangulatcsinálásból él, melyet komolyság nem vezetett — legalább a dolgok nagy részében — melylyel szemben tehát a lehető legmesszebb menő bizalmatlanságra vagyok utalva. (Élénk helyeslés bal- és szélső baloldalon.) Mielőtt, t. ház, beszédem pénzügyi részét befejezném, még egy hasonló természetű kérdésre vonatkozólag kívánom a t. háznak és magának a nemzetnek is figyelmét felhívni. (Halljuk ! Halljuk!) Valahányszor a rossz pénzügyi helyzetet akár a sajtó, akár egyesek indokolni kívánják, mindannyiszor ott találjuk indokolásul azon körül-