Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-223
228. országos ülés április 10-én, szerdán. 1889. 3 c Rohonczy Gedeon: T. képviselőház! Lehet hogy többen nem helyeslik, nem osztják azon felfogást, hogy én az engem közvetlen érdeklő ügy tárgyalásánál megjelenve, szót emelek. De mint a t. mentelmi bizottság jelentéséből is látni méltóztatik és a ház t. elnöke is felemlíté, nekem megjelenésem és felszólalásom kötelességemmé is vált. Ugyanis a t. mentelmi bizottság jelentése két részből áll: Az egyik vonatkozik mentelmi jogom felfüggesztésére; azt én annak idején magam is kérvén, ennél fogva ahhoz szavam nines. A másik rész, a tényállást ismerteti s abból a consequentiákat levonva — az én bocsánatkérésem által a ház méltóságán esett sérelem helyreütését látja. Maga a márczius 19-iki eset egy páratlan és kitörülhetetlen folt marad a magyar parlament történetében. (Igaz ! Ugy van! jobbfelöl.!) És én elismerem, hogy e folt eszköze én vagyok. Ennél fogva első sorban kötelességemnek is tartom — felháborodott állapotomban elkövetett eme tettemért — a magyar parlament előtt legmélyebb sajnálatomnak kifejezést adni (Helyeslés) s egyszersmind a tisztelt háztól ezennel bocsánatot is kérni. (Általános élénk helyeslés.) De, t. ház, vájjon e beismerésem és bocsánatkérésem által tisztázva áll a magyar képviselőház méltósága; vagy ezzel le lett mosva a „folt" a magyar parlament történetéből ? Nem. Mert nem létezik ember e világon, ki azt ne kutatná, hogy vájjon mi lehetett oka annak, hogy a magyar parlamentben egy ily eset a maga összeségében előfordulhatott. Itt nemcsak egy eldördült lövésről lehet szó, hanem itt a képviselői tekintély és immunitás is megsértetett, annak gyakorlásáért, magában a házban. (Igaz! Ugy van! jobb felöl.) S az még sárba tiporva, ál!. (Ugy vau! jobb/elöl.) A t. mentelmi bizottság jelentése pedig, arról nem gondoskodott. S vájjon ki fogja azt a sárból felemelni? Talán a sértett képviselő, magánperében ? Vagy a jövőben teendő intézkedések ? T. ház! Ha a magyar parlament saját tagjainak tekiniéíyét önmaga annyira süly észté és süiyedni engedte, hogy ily eset itt e házban előfordulhatott : akkor ezt a magyar parlamentnek kötelessége helyrehozni, (ügy van! jobbfelöl.) S ha meg akarja tenni, akkor e „folt" igazi gazdáját is meg kell keresnie. (Mozgás.) S ha én, az eszköz, belátva hibámat, bocsánatot kérek a magyar parlamenttől és majdan j büntetésem elé, lesújtva, bár, de büszkén állok: akkor, azt hiszem, jogos és méltányos azon óhajom, hogy én e folt igazi okára, okozójára is rámutathassak. — Azonban, hogy ezt tehessem, kénytelen leszek, a már megszavazott véderő-torvény tárgyalásáról, a leplet, ha csak egy pillanatra is, föllebbenteni. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. Nagy zaj és felkiáltások a szélső baloldalon: Ehhez nincs joga!) Elnök: (Csenget.) T. ház! Aggályok merültek fel az iránt, mintha a képviselő ur a véderőj avaslat tárgyalásába akarna bocsátkozni. Én nem igy fogom fel, hanem azt gondolom, hogy a képviselő ur, tekintve azt, hogy a szóban levő ügy mily kinos és mily nagy fontosságúvá vált s általában az egész országot mennyire foglalkoztatja, ez ügyre vonatkozólag felderíteni kívánja azon viszonyokat. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Rohonczy Gedeon: Előre bocsátom, hogy én itt e házban, senki hazafiságában nem kételkedem; de sőt elismerem még azt is, hogy a t. ellenzék minden egyes tagja cselekedetének rugója, kiindulási pontja, a hazafiság volt. Mielőtt azonban áttérnék a tárgyra, szükségét látom, ha megengedik s rossz néven nem veszik, előbb lehetőleg röviden magammal foglalkoznom. Atyám 1848-ban a szabadságharcz alatt szervezője és vezénylő ezredese volt a gróf Károlyi huszárezrednek, a forradalom végén megsebesült, elfogatott, halálra ítéltetett. Régi jó barátai közbenjárására azonban életfogytiglan kimondott rabságbakerült. Az olmüczi kazamatákban, hová őt anyám ápolni kiséré, adá életemet. Miattam, a császár, mostani királyunk, atyámnak 1851-ben, anyám esdése folytán, születésem előtt pár hóval megkegyelmezett. 1861-ben 9 éves fitt valék, midőn atyám lehunyta örökre szemét. De a, volt honvédhászár ezredes utolsó szava gyermekeihez következő volt: „Szeressétek egymást és legyetek mindig híí fiai hazátoknak" és meghalt. A gyermek, apjának ez utolsó szavait nem felejtette el soha! De nem csak hogy el nem felejtette, de az egy örökké égő és hatalmas lánggá fejlődött, a férfiúvá váltnak keblében. Az ifjú, mert nem volt atyja, mert nem gondoltak eleget vele, nem sokat tanult, katona lett, ott sem sokra vitte. Mig, 25 éves korában, Törökbecse magyaros szerb polgárai, kik atyját szerették a múltban s emlékét tisztelik a jelenben, fiát az országgyűlésre képviselőjükké választották meg. Feljöttem tehát az 1878-ki országgyűlésre — tiszta lelkiismerettel s telve hazafisággal — egy nő oldala mellett, ki példánya, a női sziv és nőies erénynek, férfias jellemmel párosulva. Első felszólalásom e házban e helyről történt. De e felszólalásomat megelőzte egy eset; melyet a lezajlott, vita alatt, Polónyi képviselő ur lát szólagos inconsequentiám miatt — gyanusítótag szememre hányt. Az eset következő volt: Bécsi lapok egy per lefolyását hozták, mely szerint a ház akkori volt 5*
