Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-240

312 240. országos ülés májns 11-én, szombaton. 1883 képezni, a mint másként nem is lehetséges, hogy a nemzeti színház azon kiváló erőknek legyen gyülekező helye, kik annyi kiváló szolgálatot tehetnek és tesznek bizonyára a jövőre is közművelődési tekintetben a hazának. (Tetszés.) Ezek után kérem, hogy a költségvetés ezen tételét méltóztassék megszavazni. (Általános helyeslés.) Komlóssy Ferencz: Személyes kérdésben kérek szót. Elnök: Komlóssy képviselő nr személyes megtámadtatása ellen kivan felszólalni. Komlóssy Ferencz: T. képviselőház! (Bálijuk! a szélső balon.) A t. belügyminister ur megtámadta személyemet; nem kritizálta és nem birálta az általam mondottakat, hanem foglalkozott személyemmel, sőt tovább ment: foglalkozott papi állásommal. Én terjesen meghajlok a t. minister úr előtt, valahányszor az én szavaimat veszi bírálat alá; de tiltakoznom kell az ellen, hogy velem mint katholikus pappal foglalkozzék. Ha ő hivatkozik arra, hogy katholikus, ezért birja az én nagyrabecsülésemet, de akkor becsülje meg ő is bennem az elveket, mert hit és elv együtt jár. (Ellenmondások és nagy zaj jobb felől. Halljuk! a szélső balon.) Én tiltakozom ez ellen, mert insinuatiót látok benne. Ha ő megszól engem azért, (Felkiáltások jőbbfelől: Eláll! Eláll! Halljuk! Halljuk! a szélső balon) mert védem itt az álláspontomat, (Eláll! Eláll! a jobboldalon) akkor nekem is jogom van megszólni őt azért, hogy magyar ember és keresztény létére zsidóbarát. (Felkiáltások jobbról: Eláll! Eláll! Nagy zaj. Halljuk! a szélső balon.) Ép olyan joggal teszem ezt,mint tette ő rám azt. Ez tisztán elvi dolog és az elvet respectálnunk kell. Én jót állok azért a t. minister urnak, a mit mondottam és nem mondottam ezt eomicum gyanánt. Biztosíthatom a t. minister urat, hogy jelenleg az operánál 150-en vannak alkalmazva, kik zsidók. Ha ez nem áll, akkor nem mondottam igazat. Különben ne hivatkozzék ő reám, a katholikus ember, a katholikus papra, addig, inig az ő háta mögött a szentlélek szerepét Wahrmann játszsza, nem adok rá semmit. (Nagy zaj a jobboldalon. Felkiáltások: Halljuk a ministert!) Elnök: Nekem csak egy megjegyzésem van a képviselő ur szavaira. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A képviselő ur ebből az antisemitismussal különben semmi összeköttetésben sem levő dologból antisemiticus vitát, kezdett. Megvallom, ha én hallottam volna, akkor, a mikor beszélt, hogy zsinagógáról beszél, megjegyzésemet- megtettem volna. De már az, hogy olyan modorban beszéljen, a mely bizonyos mértékben comicussá akarja tenni a tárgyalást, hogy a szentlelket is felemlíti, ez oly ízetlenség és oly eljárás, minő a parlamentben nincs helyén. (Helyeslés a jobboldalon.) Baross Gábor, mint belügyminister: T. ház! Egy szóval sem mondok többet, mint anynyit, hogy azt, a mit mondtam, fentartom és meg fogom mondani mindig és minden körülmények között, valahányszor olyan magatartásttapasztalok, a mely benső meggyőződésemmel homlokegyenest ellenkezik. (Helyeslés a jobboldalon.) Constatálom, hogy ő még attól sem tartózkodott, hogy a szentlelket felemlítse és olyan gúny tárgyává tegye, a melyen mindenkinevetett. ítélje meg akárki, hogy helyén levő-e ez. Én ez ellen óvást teszek, nehogy odakint azt gondolják, hogy mi helyeseljük ezen eljárást. (Élénk helyeslés.) Elnök: Az előadó ur kivan szólani. Dárdai Sándor előadó: T. ház! Mindenekelőtt egy tényleges rectificatiót kell tennem abból az alkalomból, hogy azt méltóztatott mondani, hogy ezen tétel túlkiadást képez. Itt egyáltalában túlkiadásról szó sem lehet, mert itt előirányzatról van szó, túlkiadást pedig nem szokás előirányozni, mert a túlkiadást póthitel útján kell kérni, vagy pedig zárszámadásilag igazolni. Itt tehát, bocsánatot kérek, ezen tétel nem képez túlkiadást, hanem nz a kormány által a múlt évben az operáról szóló jelentésben foglalt rendezkedés, kibontakozás keretében, a folyó évi költségvetés. Ezen tétel azért vétetett fel, hogy az idei költségvetésben ne kelljen póthitelt kérni és a túlkiadás elkerülhető legyen. A mit a képviselő ur mondott, hogy a színházaknál normal-budgetről beszélni absurdum, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy itt nem a bevételek vannak fixirozva, hanem a kiadások. A normál kifejezést, amely különben sem a pénzügyi bizottságban nem használtatott, sem máshol nem fordult elő, mint a vitában, absurdumnak mondani nem lehet, mert ha nagyobb lesz a bevétel, művészeti czélokra többet lehet fordítani. A mi továbbá azon érvet illeti, mely a szinházügynek a cultusministeri tárczába való áttételére vonatkozik, ugy Vadnay képviselő ur indítványa némileg tendentiosus színben tűnik fel, hogy o csak az operát, a nemzeti szinházat és a kolozsvári színházat kívánja a cultusministeri tárczához áttenni, mig a többi színházak ügyét a belügyministernél megtartja; határozottan merem állítani, hogy administrationális visszásság lenne, hogy ha a színészet ügye két ministerium hatósága alá helyeztetnék. E tekintetben tehát a kérdés csak azon szempontból vitatható, mint azt Illyés Bálint képviselő ur indítványozta, ki az egész színészet^ ügyét kívánja a cultusministeriumba áthelyezni. Általában a válaszvonal, melyet Vadnay képviselő ur felállít, helytelen azon szempontból, mert nálunk nem csak magyar színészet van, hanem van szláv színészet és más szinészet is, a melyektől a culturalis missiót szintén nem lehet megtagadni, mert hiszen;