Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-239

239 országos ülés májns 10-én, pénteken 1889. 289 reggel már azt tapasztalta, hogy tulaj cl önképen az ember mindennap mára virrad, tehát mindig csak fizetni kell. (Derültség.) Távol áll tőlem az a méltánytalanság, hogy teljes készséggel el ne ismerjem mindazt a pénz­ügyi javítást, a mi tényleg történt. Megtakarítás, gondosabb kezelés s a két színház administratiójának egyesítése mindenesetre pénzügyi eredményekkel jártak. Vendégszereplés sincs annyi ezéltalan és eredménytelen, mint ennek előtte; de van általában annyi, mennyi a rendes személyzet szervezetlen voltát bizonyítja. Egész­ben véve azonban az intézetet ma már nem ha­sonlíthatják, mint két évvel ezelőtt, a mesebeli eláikozott inghez, melyet mennél jobban mostak, annál szennyesebb, mennél inkább foltoztak, annál rongyosabb lett. Terhes szerződés czímén sok tagot bocsátottak el, de mindeniket meg­fontolva, mert van, a kik hirtelen elbocsátás után csakhamar visszaszerződtettek. S eshetett bizony olyan új nyeremény szerzése is, mely majd jövőben válhatik terhes szerződéssé. Továbbá legalább egy esetben az elbocsátás igen meg­gondolatlanul, a normal-budget czéljának lénye­ges csorbításával történt. Egy nagyobb fizetésű s feladatának éveken át igen ügyesen megfelelt tagot a kormánybiztos ur, egy csupán meg­rovásra méltó hibát főbenjáró bűnné fújva fel s erélyét vajmi mai apropos mutogatva, egyszerűen szélnek eresztett, mig volt ministere — értesülve a vaktában történt méltatlanságról, jóvá kívánva tenni az elhii'telenkedést — igazságosnak tekinté az ütött sebet nagy darabka gyógytapaszszal ragasztrmi be, vagy tizennégyezer forint vég­kielégítéssel, a miért az a szakmájában jártas férfi bizonyára még éveken át szívesen és jól szolgált volna. Hogy ezt a hivatalos desavuálást mint fogta fel a kormánybiztos ur, az teljesen az ő személyi dolga, legsajátabb önérzeti kér­dése s reánk nézve csakugyan olyan aprólékos ügy, melylyel nem méltó foglalkoznunk; de az már ránk tartozik, hogy az ilyen önkényes, el­hamarkodott eljárás nem tér össze azzal a pro­grammal, melynek főfeladata a normal-budget sikerülése. Az ily hibát a nemzet fizeti . . . Polónyi Géza: Éljen az oppositio! Vadnay Károly: S az egyszer bizonyos, hogy a légbe dobott tizennégyezer forint, mely az állam pénze volt, jelentékenyen megapasztotta volna a túlkiadást. Hogy a kormánybiztos ur szakértő és seré- j nyen működő igazgatót szerződtetett . . . KomlÓSSy Ferencz: Zsidó! (Derültség.) Vadnay Károly: Az mindenesetre dere­kasabb érdeme. Ebben jobb tanács után indult. Nincs azonban még itt az ideje, hogy e biztató működés pénzügyi eredményéről beszélhetnénk. A bérletről és napi bevételről szóló újabb szám­KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XI. KÖTET. adati kimutatás sem áll rendelkezésünkre, a mi pedig a mai állapot megítéléséhez annyival inkább szükséges volna, mert a kitűzött czél elérésének egyedüli természetes eszköze a bérleti és napi bevétel jelentékeny fokozása. Ha erre nem képesek, a normal-budget mindig irott malaszt marad, olyan vékony zene, melyben csak hang van, de velős tartalom nincs. (Derültség.) Hogy azonban a vezetés e tekintetben nem nagyon bizik a maga törekvéseinek sikerében, mutatja az, hogy az elő­adási időszakot tiz hóról nyolcz hóra szállítják le. Ez pedig szegénységi bizonyítvány, azt bizonyító, hogy az eddigi nyári két hónapon kivül még más két hónapot tartanak olyannak, melynek estéin a napi bevételből még csak a napi költséget sem remélik fedezhetni. Ily önbizalmi deficittel műintézetet lehetetlen emelni. (Derültség.) Oda más kell. Polónyi Géza: Önbizalmi deficit! Ez jó! Nagyon jó! Vadnay Károly: Ha nem tetszik, legalább ne zavarjon ! Polónyi Géza: Hisz ép azt mondom, hogy nagyon jó kifejezés! Vadnay Károly: Én az igazságot mond­tam ! Polónyi Géza: Nagyon helyes! Vadnay Károly: Kell nemcsak a műveze­téshez, hanem a kormányi felügyelethez is szak­értés, ügyszeretet, lelkesedés, mert ezek adják meg az emelkedés szárnyait s a biztosság talaját. Kellenek ezek a tekintély érdekében is, mert ha egyszer a művésznép önállótlannak látja a főfel­ügyelőt, hamar olybá teszi, mint a Dickens jó öreg fagótosát, kitől ha kérdezik: mi véleménye van e fontos tárgyban, oda fordul az élete párjához, mondván: „Anyókám, mondd el a véleményemet." Szakértés nélkül a felügyeleti működés nem lehet egyéb, mint vagy száraz hivatalnoki elzárkózás, mely nem termékenyít, vagy próbálgatás, vergő­dés, áldatlan dilettantismus, mely elhibázza a mér­téket még a helyes irányok és egészséges elvek alkalmazásában is. Például a takarékosság dicsé­retes elve, az alkalmazás szerint, ép ugy lehe okos és hasznos, mint meddős és káros. Mert drágaság sehol sem oly relatív fogalom, mint eze r a téren. Olykor a legdrágább tag ép a legjutf 1 " nyosabb, mert legtöbbet szerez a pénztárna*' ellenben kis összeg is pazarlás, ha olyan kapj H ' ki nem bír megfelelni feladatának. Keveset ér a z a szakács, a ki magát és másokat azzal ámít> hogy olcsó, sovány húsból olyan levest főz, melyen «z emberek kapni fognak. (Helyeslés.) A személy­zeti létszám leszállítása is csak akkor lehet pénz­ügyi orvoslat, ha helyesen eszközlik. A kormány­biztosi tavalyi jelentésben, melynek sok részletét jó volt már elfelejteni, olvastuk a bécsi és buda­pesti személyzet létszámának körülbelől egyforma 37

Next

/
Thumbnails
Contents