Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-239
239 országos ülés májns 10-én, pénteken 1889. 289 reggel már azt tapasztalta, hogy tulaj cl önképen az ember mindennap mára virrad, tehát mindig csak fizetni kell. (Derültség.) Távol áll tőlem az a méltánytalanság, hogy teljes készséggel el ne ismerjem mindazt a pénzügyi javítást, a mi tényleg történt. Megtakarítás, gondosabb kezelés s a két színház administratiójának egyesítése mindenesetre pénzügyi eredményekkel jártak. Vendégszereplés sincs annyi ezéltalan és eredménytelen, mint ennek előtte; de van általában annyi, mennyi a rendes személyzet szervezetlen voltát bizonyítja. Egészben véve azonban az intézetet ma már nem hasonlíthatják, mint két évvel ezelőtt, a mesebeli eláikozott inghez, melyet mennél jobban mostak, annál szennyesebb, mennél inkább foltoztak, annál rongyosabb lett. Terhes szerződés czímén sok tagot bocsátottak el, de mindeniket megfontolva, mert van, a kik hirtelen elbocsátás után csakhamar visszaszerződtettek. S eshetett bizony olyan új nyeremény szerzése is, mely majd jövőben válhatik terhes szerződéssé. Továbbá legalább egy esetben az elbocsátás igen meggondolatlanul, a normal-budget czéljának lényeges csorbításával történt. Egy nagyobb fizetésű s feladatának éveken át igen ügyesen megfelelt tagot a kormánybiztos ur, egy csupán megrovásra méltó hibát főbenjáró bűnné fújva fel s erélyét vajmi mai apropos mutogatva, egyszerűen szélnek eresztett, mig volt ministere — értesülve a vaktában történt méltatlanságról, jóvá kívánva tenni az elhii'telenkedést — igazságosnak tekinté az ütött sebet nagy darabka gyógytapaszszal ragasztrmi be, vagy tizennégyezer forint végkielégítéssel, a miért az a szakmájában jártas férfi bizonyára még éveken át szívesen és jól szolgált volna. Hogy ezt a hivatalos desavuálást mint fogta fel a kormánybiztos ur, az teljesen az ő személyi dolga, legsajátabb önérzeti kérdése s reánk nézve csakugyan olyan aprólékos ügy, melylyel nem méltó foglalkoznunk; de az már ránk tartozik, hogy az ilyen önkényes, elhamarkodott eljárás nem tér össze azzal a programmal, melynek főfeladata a normal-budget sikerülése. Az ily hibát a nemzet fizeti . . . Polónyi Géza: Éljen az oppositio! Vadnay Károly: S az egyszer bizonyos, hogy a légbe dobott tizennégyezer forint, mely az állam pénze volt, jelentékenyen megapasztotta volna a túlkiadást. Hogy a kormánybiztos ur szakértő és seré- j nyen működő igazgatót szerződtetett . . . KomlÓSSy Ferencz: Zsidó! (Derültség.) Vadnay Károly: Az mindenesetre derekasabb érdeme. Ebben jobb tanács után indult. Nincs azonban még itt az ideje, hogy e biztató működés pénzügyi eredményéről beszélhetnénk. A bérletről és napi bevételről szóló újabb számKÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XI. KÖTET. adati kimutatás sem áll rendelkezésünkre, a mi pedig a mai állapot megítéléséhez annyival inkább szükséges volna, mert a kitűzött czél elérésének egyedüli természetes eszköze a bérleti és napi bevétel jelentékeny fokozása. Ha erre nem képesek, a normal-budget mindig irott malaszt marad, olyan vékony zene, melyben csak hang van, de velős tartalom nincs. (Derültség.) Hogy azonban a vezetés e tekintetben nem nagyon bizik a maga törekvéseinek sikerében, mutatja az, hogy az előadási időszakot tiz hóról nyolcz hóra szállítják le. Ez pedig szegénységi bizonyítvány, azt bizonyító, hogy az eddigi nyári két hónapon kivül még más két hónapot tartanak olyannak, melynek estéin a napi bevételből még csak a napi költséget sem remélik fedezhetni. Ily önbizalmi deficittel műintézetet lehetetlen emelni. (Derültség.) Oda más kell. Polónyi Géza: Önbizalmi deficit! Ez jó! Nagyon jó! Vadnay Károly: Ha nem tetszik, legalább ne zavarjon ! Polónyi Géza: Hisz ép azt mondom, hogy nagyon jó kifejezés! Vadnay Károly: Én az igazságot mondtam ! Polónyi Géza: Nagyon helyes! Vadnay Károly: Kell nemcsak a művezetéshez, hanem a kormányi felügyelethez is szakértés, ügyszeretet, lelkesedés, mert ezek adják meg az emelkedés szárnyait s a biztosság talaját. Kellenek ezek a tekintély érdekében is, mert ha egyszer a művésznép önállótlannak látja a főfelügyelőt, hamar olybá teszi, mint a Dickens jó öreg fagótosát, kitől ha kérdezik: mi véleménye van e fontos tárgyban, oda fordul az élete párjához, mondván: „Anyókám, mondd el a véleményemet." Szakértés nélkül a felügyeleti működés nem lehet egyéb, mint vagy száraz hivatalnoki elzárkózás, mely nem termékenyít, vagy próbálgatás, vergődés, áldatlan dilettantismus, mely elhibázza a mértéket még a helyes irányok és egészséges elvek alkalmazásában is. Például a takarékosság dicséretes elve, az alkalmazás szerint, ép ugy lehe okos és hasznos, mint meddős és káros. Mert drágaság sehol sem oly relatív fogalom, mint eze r a téren. Olykor a legdrágább tag ép a legjutf 1 " nyosabb, mert legtöbbet szerez a pénztárna*' ellenben kis összeg is pazarlás, ha olyan kapj H ' ki nem bír megfelelni feladatának. Keveset ér a z a szakács, a ki magát és másokat azzal ámít> hogy olcsó, sovány húsból olyan levest főz, melyen «z emberek kapni fognak. (Helyeslés.) A személyzeti létszám leszállítása is csak akkor lehet pénzügyi orvoslat, ha helyesen eszközlik. A kormánybiztosi tavalyi jelentésben, melynek sok részletét jó volt már elfelejteni, olvastuk a bécsi és budapesti személyzet létszámának körülbelől egyforma 37
