Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-239

<9 9§ 239. országos ülés május 10-én, pénteken. 1889. voltát. De hát a művészetben nem a szám, hanem a számok értéke határoz, ép ugy, mint a pénzben is. Húsz ezüst tizes és húsz arany bizonyos darabszámra egyforma, de értékre nagyon különböző. (Élénk tetszés ós derültség a bal-és a szélső baloldalon.) Továbbá pénzügyileg egyforma baj lehet a személyzet fölöslege és hiánya. Az embert is egyformán ütheti a guta, akár nagyon sok, akár nagyon kevés a vére; az épen elégtől függ az egészség s ahhoz, hogy egy műintézet egészséges vérkeringést, igazi életrevalóságot kapjon, ép ugy szükséges a serényen működő szakértő műigaz-{ gató, ki képes legyen a színpadot folytonosan j vonzóvá tenni, mint a művészeti irányokban és elvekben teljesen jártas felügyelő, ki tudjon éberen ellenőrizni, czélban és eszközökben jól ítélni, buzdítin, mikor kell, vagy korlátolni, mikor kell. Ép a felügyelet kérdése az, t. ház, a mely miatt szót kérni bátor voltam. Tudva van, hogy a közoktatásügyi bizottság utóbbi tárgyalásain sző nyegre került a javaslat, mely szerint az államirag segélyzett nagy színházakat, a nemzetit, az operát s tegyük hozzá még a kolozsvárit, czélszerű, üdvös volna a belügytől áthelyezni a közoktatásügyi tárcza felügyelete alá, mint a hová a lényegnél fogva természetszerűleg tartoznak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Régebben helyeselte a ministerelnök ur is és azt hiszem, most is helyesli, mert tárgyalást is indítottak e részben. Polónyi Géza: Csak más minister kellene, nem ilyen német minister! Vadnay Károly: Ne tessék kérem mindig közbeszólni. Méltóztassék elhinni, annyi sok közbeszólni valóm volna, mikor a képviselő ur beszél, (Derültség) de mindig gyakorlom azt az önuralmat, hogy elfojtom magamban, pedig talán néha nekem is sikerülne. Legyünk hát ennyi kölcsönösséggel egymás iránt. (Helyeslés jobbfelől.) Azonban az említett tárgyalások Trefort minister betegeskedése miatt abba maradtak ; de ő különbeu is idegenkedett ettől az eszmétől. A mostani beliigyminister urat ugy ismerem, mint a ki nagyon fogékony az ügykörök helyes beosztása iránt, szereli a színpadot, a drámaművészeteí; lehetetlennek tartom tehát, hogy ő fényes tulajdonságánál fogva ezt elvileg ne helyeselné. A bizottság ezt egyhangúlag elfogadta, maga a szakminister ur is elvileg helyeselte, azt jelentve ki csupán, hogy a kezdemény tőle nem eredhet s az ügyei a bizottsági jelentés már a ház elé is terjesztette, hogy kapcsolatosan tárgyaljuk a közoktatási költségvetéssel. De mivel a színházak legelőször is a belügyi kiadásoknál kerülnek tárgyalásra, czélszerűnek véltem ez alkalommal tenni meg az indítványt, mély tisztelettel kérve, ugy a kormány, mint a képviselőház becses hozzájárulását. (Hely slés.) Nagyon rég elavult rendőrségi felfogás szempontja volt az, mely valaha Bécsben és onnan folyólag nálunk a főbb sziuházakat is rendőrségi szigorú felvigyázat alá vetette. Féltek a színpadtól, mely a felvilágosult eszméket az élő szó hatalmával terjesztheti s lenézték a szinészt, kit megfékezni való kóbor esistentiának tekintettek. (Derültség.) Az idő rég nagyot változott. A színpadra is kiterjedt a szabadság, a jó szinészt. pedig mindenki közműveltségi tényezőnek, nemzeti dísznek tartja. Ideje, hogy ezt a természetes változást a törvényhozás, a felügyelet külső formájában is elismerje. (Helyeslés.) A magasb színművészet ügyét tehát oda kell áthelyezni, a hova lényegénél fogva való, az összes nemzeti műveltség ügyeit vezérlő közoktatásügyi tárcza befolyása alá. (Ugy van!) Oda tartozik a szini iskola is, melyet a színházakkal szorosb kapcsolatba kell hozni felügyelet tekintetében is, hogy közös czéljaiknak mentül jobban megfelelhessenek. Azok a műintézetek, melyek a közoktatásügyi tárczához tartoznak, mint a mintarajziskola és zeneakadémia, noha az államnak aránylag nem nagy áldozatába kerülnek, czéljaiknak egyre jobban megfelelnek; biztosan lehet tehát remélni, hogy a nemzeti szinház is még tervszerűbben fejlődnék, az operaház pénzügyi ingadozásai hamarabb megszűnnének s a kolozsvári szinház sem esnék annyi koronkénti bajba, (Igaz! Ugy van!) ha ama tárcza körébe jutnának, melynek főbb hivatalnokai, értelmi képzésök egész irányánál fogva sokbal inkább hivatvák arra, hogy ily műintézetek fejlesztésére helyes ösvények és egészséges elvek kitűzése által hassanak s az ellenőrzés, bírálás dolgát is alaposabban végezhessék, mint a hogy ez a belügyi tárczánál történhetik, hol a szinügy a többi nagyfontosságú munkaköröktől nagyon eltérő mellékesség s hol a felügyelet gyakorlásával, a legjobb akarat mellett is, gyakran kénytelenek a közigazgatás ágazataiban jeles, de olyan férfiakat bízni meg, kik művészeti dolgokban nem igen jártasak, vagy csak félig-meddig értenek hozzájuk, a mi még rosszabb, mert akkor bele is szólnak, szerethetik az ügyet, de elrontják, mint műkedvelők szokták rendszerint a színdarabokat. Ez idő szerint az összes szinügy a beliigyministerium felügyelete alatt áll, igy a vidéki szülészet központi irodája is, melynek szennyesét ép közelebb mosták a sajtóban és a vizsgáló bizottság tárgyalásain. Lehet, hogy a vádak egy része túlzott, de az bizonyos, hogy az az igazgatótanács, melyre a belügyi tárcza nemcsak felügyel, hanem amelynek élén e tárcza egyik jeles főhivatalnoka áll, sehogy sem birja végrehajtani azt a nehéz munkát, melyre vállalkozott. A vidéki színészet máig sincs jól rendezve, a panaszok nem szűnnek, sőt a tanács még a saját központi iro-