Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-238
238. országos ülés május 9-én, csütörtökön. 1889. %1 \ jelenség a mi parlamenti életünkben az, hogy egy főtárczának ministere, az ország összes adminis tratióját kezében tartó belügyminister, tényleg hiányzik, (ügy van! ügy van! a szélsőbalon) majdnem 3 év óta és hiányzott különösen a válasz tások idejében, azon választások idejében, a melyek ellen az ország közvéleménye mint botrányosak ellen méltán kitört és azokat több izben méltóan jellemezte. (Élénk helyeslés a szélsőbalon) És kérdem én a t. túloldaltól, hogy a parlamentáris érzékkel ^s a parlament szabályaival hogyan egyeztethető meg az, hogy például a legutóbbi választások előtt az, a ki pénzügyministerré lett, ott Nagyva tárczáját, az ő Felsége személye körüli ministerre ruházta azt, a kiuek személye ellen nekünk semmi kifogásunk s a ki a maga körében bizonyosan pontosan és tökéletesen elvégzi teendőit, de a kit ő Felsége melletti hivatása s teendőivel való elfoglaltsága képtelenné teszi arra, hogy a belügy ministeri tárczát is elvállalhassa. Hiszen az 1848-iki törvények miért állították fel az ő Felsége személye körüli ministeriumot ? Azért, hogy ő Felsége mellett, mikor távol van, ott legyen és ott tartózkodjék és, hogy képviselje Magyarország közügyeit. S ugyanakkor ezt a ministert, a ki ő Felsége személye mellé van delegálva a törvények által, helyettesítik a belügyministeri tárczánál. Hát ez alkotmányos, hát ez parlamentáris eljárás ? De, t. képviselőház, nem lehet bennünk elnyomni azt az érzést, hogy midőn ez történt, már akkor számítással történt ez a ministerelnök ur részéről, azzal a számítással, hogy oly kézbe tétessék le ezen ministeri tárcza, a mely állandóan nem tarthatja azon tárczán az ő súlyát és oly minister legyen annak vezetésével megbízva, a kinek legtöbbnyire távol kell lenni, különösen a választások idején, mert ezek nyáron vannak, midőn az udvar épen nem tartózkodik az országban, tehát ő akkor nincs és nem is lehet jelen hivatalánál és feladatánál fogva s igy akkor a belügyministerium teljesen szabad kezekben marad a hivatalos intézkedések végzésénél s igy nem találkozik senki, a kit a visszaélésekért és azon számtalan törvénytelen eljárásért, a mi előfordult, felelősségre vonni lehetne. Igy jártunk akkor is, midőn ama főispán botrányos ügyében interpelláltunk és a t. helyettes belügyminister ur, báró Orczy, az ő Felsége körüli minister ur állott elő és az ő tiszteletreméltó alakja minket sokszor arra kényszerített, hogy ha nem is gúnynyal, de keserűséggel fojtsuk el magunkba észrevételeinket,mert ő oly választ adott nekünk itt a ház előtt, melyet inkább sajnálattal kellett tudomásul vennünk, semhogy azt komoly tárgyhoz méltónak tekinthettük volna, (ügy van! a szélső baloldalon.) Tehát már akkor elkövették ezt az imparlajuentaris, ezt a sajátszerű dolgot, hogy a belügyministeri tárcza oly kézbe tétetett, hogy aninak következménye az lett, hogy a belügyminister um vezetése teljesen az államtitkár kezében ma r adjon. Az államtitkár itt a házban nem felelős és igy az administratio egyes tényeiért senki sem felelős. De ugyanazon államtitkár, a ki a színházak ügyeinek vezetője, vezetheti egyszersmind az administratiót akkor, midőn ministere nincs? Ez, ha nem mosolyt, bizonyára szánalmat keltő állapot, (ügy van! a széUő baloldalon.) És ezt önök mind tűrik és nyugodtan elviselik. (Felkiáltások balfelől: Mert tetszik nekik!) És ha mi ezen dolgokért, az egyes visszaélésekért és az egyes panaszokért megtettük észrevételeinket, önök helyesléssel vették tudomásul a ministerek válaszát. Ezzel tehát kifejezték azt, hogy ezen állapotokat helyeslik, azokat jónak és tovább fentartandóknak tartják. Innen van, hogy a ministerelnök ur ismét jónak látta nem véglegesen betölteni a ministeri tárczát és helyettesítés utján gondoskodni annak további vezetéséről. És itt újra egy nagy parlamenti absurdummal állunk szemben. Midőn az új belügyminister a tárczát kezébe vette, a legelső dolga az volt, hogy az administratio fejeit összeszámítsa, a megyék főispánjait elővegye és —mintha egész kormányválság volna, mikor a főispánoknak alkotmányos értelemben kötelességük állásukat rendelkezésre bocsátani — nem tudom, beadták e vagy sem — az egyiket elmozdította, a másikat saját kérelmére felmentette és nyugdíj-állományba hetyezte, (Felkiáltások balfelől: Csak minél többet!) mert ezeknek természetesen nyugdíj jár. Az, hogy az administratio rosszasága és itt most már nem részletezhető dolgok miatt, sok főispánt — nagyon helyesen — felfüggesztett és elbocsátott, nagyon természetes. E miatt nem hogy panaszunk volna, de sőt köszönettel tartozunk ezért a t. minister urnak; csak azt várjuk meg — a mit már egyezer említettem itt a házban — hogy ne rostára tegye a neveket, nehogy azok is kihulljanak, a kik oda valók és a polyva benmaradjon, hanem az igazságnak megfelelőleg intézkedjék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De lehetetlen, hogy ez az eljárás is szembeszökő és az igazi parlamentáris érzékkel megegyeztethető legyen. Mert a kormánynak addig, mig a, helyén van, ha csak egyes főispánokkal külön-külön nem történtek oly dolgok, a milyenek valóban történtek — bár ez utóbbiak ellen nem intézkedtek, ezek most is ott vannak helyeiken — és a kiket azután elmozdítani kötelessége, de az, hogy" tömeges elbocsátások bármely időben bekövetkezhessenek, akkor, mikor a nyugdíj-törvény meg van alkotva, ez már a közérdek szempontjába ütközik, mert vagy olyanok a főispánok, a kiket a kormány kinevez, hogy azoknak legalább az ő kormányzata idején állandóságára kell számítani; YAgy nem olyanok. Ha nem olyanok, akkor a
