Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-238

288. országos ülés május 9-én, csütörtökön. 1889. 253 vannak a mi érdekeink leginkább képviselve, ott kellene a magyar érdekeknek hathatós támogatást szerezni. Merem állítani, hogy Keleten a japán lak, chinaiak nagyobb védelemben részesülnek, mint a magyar honpolgárok. Tehát a ministerelnök ur — fájdalom — oda juttatta Magyarországot, hogy annak ma Európa előtt semmi tekintélye nincs, hanem alárendelt tartományként szerepel. Ezt kívántam rectificálni a történelem érdekében. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon) Gróf Apponyi Albert: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A parlamenti szokásnak megfelelve, mely ennél a tételnél a képviselőház minden árnyalatának részéről nyilatkozatot kivan, én is bátor vagyok kijelenteni, hogy a kik a kormánynyal szemben elfoglalt ellentétes álláspontjuknál fogva az egész költségvetést meg nem szavazzák, természetesen a legkevésbé szavazhatják meg azt a tételt, a mely szorosan véve bizalmi természetű, a rendelkezési alapot. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ehhez azonban még néhány megjegyzést akarok tenni arról a themáról, melyet az előttem szólt t. képviselőtársaim megérintettek, t i., a t. ministerelnök urnak azon állandó dicsekvéséről, hogy Magyarország az ő kormányzata alatt európai befolyásának, nemzeti erejének mintegy tetőpontját érte el. Ezt az állítást én is a tényekkel homlokegyenest ellenkezőnek tartom. Nem akarok a messze multakra visszamenni és nem akarom összehasonlítani Magyarországnak európai helyzetét az előbbi századokban a maival. Én elismerem, hogy ha különösen ezen század bármely epocháját hasonlítjuk össze a mai helyzettel, Magyarország államisága soha oly teljesen elismerve nem volt ugy a fejedelem részéről, mint a monarchia másik állama, valamint az európai nemzetek részéről, mint most. Csakhogy az összehasonlítás alapját, a terminus comparationist itt nem a t. ministerelnök ur hivataloskodásáuak ideje, hanem a 67-iki kiegyezés óta letelt idő képezi. A 67-iki kiegyezésnek — bármint szóljanak is annak hiányairól, nem vitatom, jogosan-e vagy nem, tudvalevőleg annak hive vagyok — azt az érdemét el kell hogy ismerje mindenki, hogy Magyarország azon minősége, hogy bár más országokkal egy fejedelem alatt áll, mégis önálló államképen világosan elismertetett és az egész világ előtt documentálva van. Ez képezi azt a nagy határvonalat, a melytől kezdve Magyarország nemzetközi állása nem jogilag — mert jogilag az hazánkat mindig megillette — hanem tényleg és mások elismerésében is érvényesült. S ha a t. ministerelnök ur az ő kormányzatának befolyását akarná jellemezni, akkor neki azt kellene bebizonyítania, hogy Magyarország tekintélye, Magyarország elismertsége az európai nemzetek családjában, mint önálló tényező, az 1875. óta lefolyt években, az ő kormányzata alatt, az előbbeni alkotmányus kormányzatok éveihez képest erősödött és gyarapodott. (Ugy van! balfelől.) És még ez sem elég. Mint gyakran mondani szerencsém volt, itt és más helyen is, a dolog természete szerint, midőn oly önálló helyzet életbe lép, mint a minőt 1867-ben a nemzet nyert, az eleinte azon tényezők részéről, melyek azt nem jó szívvel nézik, szántszándékos és a kevésbé tájékozottak részéről jóhiszemű kétkedésre talál. Igen természetes, hogy a mint az évek múlnak, a mint azok lefolyása által biztosított állapotoknak mutatkozik az, amit első pillanatban néhányan rosszakaratúkig, mások jóhiszemű tévedésből csak mulandónak tekintettek, ezzel az ezen állapotok iránti bizalom és ezzel az ország önállóságának elismert volta erősödik, gyarapodik. Ez az idő haladásának, az állapotok hosszabb időtartamának természetes következménye; az idők sanctiója erősíti meg nálunk is azt, a mit más tényezők és nem a ministerelnök ur vívtak ki. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ezt a tényezőt, melyet egyszerűen az idő ajándékoz a nemzet önálló positiójának, ezt is leszámításba kellene vonni, ha tisztán akarnók kideríteni, hogy mennyit tett Magyarország önállóságának, Magyarország méltóságának, Magyarország befolyásának az az erősbödése, melyet a ministerelnök ur kormányzatának köszönhetünk. Ha pedig a tényekre, az egyes jelenségekre nézünk, akkor constatálnom kell igazság szerint — igazságot kivan tőlünk a ministerelnök ur, ezen a téren is meg fogja kapni — hogy nem tudok egyetlen tényt, a melyben az, a mit Magyarország önállóságához, nemzetünk jogainak teljes elismeréséhez és érvényesítéséhez még hiányzott, a ministerelnök ur tevékenysége által eléretett volna. (Egy hang a baloldalon: Az adósságok!) Azok az állapotok, a melyekre Pázmándy Dénes t. képviselőtársam a párisi kiállítást illetőleg rámutatott, azok valóban szégyenletesek. Az, hogy visszaállított alkotmányosságunk 22-dik évében, mikor már más világkiállításokon mint önálló ország jelentünk meg, most nem mint önálló állam, hanem mint Aastriának egy függeléke jelenjünk meg, hogy a magyar kormány ezt illetékes úton megakadályozni nem tudta, legyen bár nagy, vagy csekély a magyar kiállítók száma, ez valósággal szégyenletes állapot (Élénk helyeslés a baloldalon) és kötelességmulasztás ez ország méltósága ellen. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De elég arra rámutatnom, hogy a cabinetnek egyik tagja, Wekerle pénzügyminister útválasztóihoz intézett beszédében maga elismerte, hogy a közös hadsereg állapotaiban nem mindenben értük el azt, a mi Magyarország önálló államiságának és az alkotmányos állapotoknak követelménye.