Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-238

252 '88- orgxágos ftlés május 9-én, csütörtökön. 1889. Az említett szempontoknál fogva a tárgyalás alatt levő tételt, a rendelkezési alapot meg nem szavazhatom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Madarász József jegyző: Szederkényi Nándor! Szederkényi Nándor: T. ház! Pázmándy Dénes igen t. barátom kimutatta azt, hogy a ministerelnök urnak azon kifejezése, hogy Magyarország a külpolitikában 300 év óta sohasem volt repraesentálva ugy mint ma, mennyiben áll és miképen kell azt érteni. Szokása a t. ministerelnök urnak, bizonyos eszmékbe magát belelovagolni és azokat, mert kezdetben hallgatással mellőztettek, ítjra ismételni és akkor egy thezis-, egy dogmaként állítani fel. Eddig azon állítás, mert már többször ismételte a t. ministerelnök ur — hogy Magyarországnak a külpolitikában 300 év óta sohasem volt oly befolyása, mint ma — válasz nélkül Nagyatván, szükségesnek tartom most már, a t. ministerelnök urnak ezt a falovát, a melynek értéke nincs, a maga valóságára reducálni. Hát azt hiszi a t. ministerelnök ur, hogy mert ez állítás megczáfolva és reetificálva nem lett, már most ismételve és ismételve hangoztathatja Magyarországon ? Hát feledi Magyarország háromszázados történetét; feledi corpus juiisunkat, amelyben Magyarország külpolitikai befolyása annyiszor megörökítve van. Hát azok a béke kötések, a linczi szerződés, a melyekről tudni csak kell a ministerelnök urnak, mind azt jelentik-e, hogy Magyarországnak 300 év óta a külpolitikára befolyása nem volt % Igen is voltak évtizedek — talán hosszabb idők is — hogy Magyarország mindannak daczára, hogy ragaszkodott és követelte jogát a külpolitikai befolyásra, ez ignoráltatott és semmibe sem vétetett és Magyarország közkívánatának érdekei nem érvényesülhettek, de a magyar országgyűlés annak idején e jogot mindig vindicálta magának és a hol csak lehetett, érvényesítette is. Azt kérdezem én a t. ministerelnök úrtól, hogy miben áll ma — mert igy mondotta — nagy politika? befolyása Magyarországnak? Ha van Magyarországnak politikai befolyása, ez a delegatiókban érvényesülhet, mert hisz törvényeink szerint a magyar országgyűlésnek a külügyekre tényleg befolyása nincs. Ha néha interpellatiókat intézünk a ministerelnök úrhoz és ő megadja a választ, melyet neki Kálnoky külügyministerküld, ez csak közvetett befolyás és egy kis parlamenti játék mulattatásunkra és szórakozásunkra, de azt komoly külpolitika készítésnek mondani nem lehet. Mondom, ha van befolyás, az csak a delegatiók utján történhetik, mert hisz az 1867-iki törvény, melyet a t. ministerelnök ur annak idején elitélt, ezt egyenesen oda utalta, közös ügygyé tette. Ha tehát van befolyás, az nem a t. ministerelnök ur érdeme, hanem a 67-iki törvényé; és én azt kérdezem, hogy az ezen utón gyakorolt befolyás a magyar országgyűlést illeti-e közvetlenül ? Ha ez a befolyás mejrállapittatott, az oly közvetett és oly távol álló, hogy ki lehet fejeznem, hogy Magyarországnak törvényei szerint a külpolitikára közvetlen befolyása mindig megvolt s ha nem gyakoroltatott, az visszaélés következtében történt, de a magyar parlamentnek arra nagy befolyása nincs. Ezt a befolyást megsemmisítette a 67-iki kiegyezés és a mennyire a t. ministerelnök urnak meghallgatásával, vagy talán előleges megbeszélés utján történik némely külügyi intézkedés, ez oly közvetett és csekély momentum, hogy erre azt mondani, hogy Magyarországnak sohasem volt nagyobb befolyása a külpolitikára, mint ma: nem egyéb, mint megtagadni a multat, jelent és önnön személyes érdemeit kiemelni akarni. Hogy milyen külpolitikai befolyásunk, annak gyönyörű példáit most hallottuk Pázmándy Dénes t. barátomtól, a melyekre nézve nem lehet egyebet constatálni, mint azt, hogy Magyarországnak ezen külpolitikai befolyásán, mely ily eredményekre vezet, csak szégyenkezve kell pirulnia. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nem fogadom el a rendelkezési alapot. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Madarász József jegyző: Orbán Balázs! Orbán Balázs: T. ház! (Halljuk!) Nem tehetem, hogy pár szóval megjegyzést ne tegyek a ministerelnök urnak a történelemmel homlokegyenest ellenkező nyilatkozatára. Ugy látszik, hogy a ministerelnök ur a történelemről fogalommal sem bir, vagy pedig azt készakarva elferdíti. De a történelmet nem lehet szegre akasztani, mint azt elveivel tette. (Igán! Ugy van! a szélső baloldalon.) Figyelmeztetem a t. ministerelnök urat, hogy nem a nagy Magyarországnak, hanem a kis Erdélynek, mely negyedrészét teszi a magyar birodalomnak, nem oly rég ideje önálló képviselete volt a külföldön minden udvarnál. Láttuk azt, hogy az angol, hollandi és más követek mindig ott voltak Erdélyben ; láttuk, hogy Bethlen Gábor és aEákóczyak udvarát igenis keresték a külföldi követek és nagyon kérték szövetségét. Nemcsak követek, világhírű művészek, tudósok voltak akkor a magyar udvarnál Erdélyben. Azt hiszem, hogy az a befolyás, melyet akkor Magyarországnak ez a kis része gyakorolt, az a tekintély, melyet Európaszerte mindenütt élvezett, ma is meg volna, ha önök készakarva el nem homályosították volna, ha hazánkat oly állapotba nem juttatták volna, hogy ma már arról, mint önálló államról semmit sem tudnak az európai népek, hanem mindenütt ugy figurái, mint Austriának alárendelt tartománya. Jól tudom én azt, a mit Pázmándy t. képviselőtársam mondott, hogy nekünk jobb a Keleten, ha eltagadjuk, hogy magyarok vagyunk, pedig ott \