Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-236

236. országos ülés május 7-én, kedden. 1889. 207 1882. június 9-én Tisza biztosítja a házat, hogy a szándék megvan és megvolt és reméli, hogy valahára, nem sok idő múlva teljesedésbe is megy. Az eladás 1872. áprilisi 6-án történt. Áz 1875. évi képviselőházi határozat: „A naszódvidékiekkel kötött szerződést az államra nézve előnyösnek nem tekintheti; de véleményt adni magát hivatottnak nem tartja, az államvagyon elidegenítésére nézve általában abban a véleményben van, hogy az ily termé­szetű szerződések teljes érvényességére a törvény­hozás jóváNagyása is szükséges, ennélfogva a ministeriumot oda utasítja, hogy ezen szerződést alkotmányos tárgyalás és esetleges beczikke­lyezés végett a törvényhozás elé terjeszsze. " T. ház! Ez ügyben a t. kormány mind ez ideig a képviselőház utasításainak, határozatainak eleget nem tett. (Felkiáltások a szélsőbalon: A szán­dék megvan!) A másik, t. ház, a keleti vasút 30 milliós sikkasztási ügye. 1876 deezember 12-én tartott ülésben Zsedényi a vasúti engedményre nézve kijelenti, 1-ször hogy az Waring-féle dib-dáb emberekuek adatott; 2-szor az igazgató-tanács a kormány szeme előtt a rosszhiszemű engedélye­zések és vállalkozók hitelműveleteire és működé­sére nem ügyelt, sőt a Franco-bankkal gondolatlan pénzügyi összeköttetésbe bocsátkozván, a rész­vényesek beleegyezése nélkül, annak zálogosítá el a részvényeket; 3-szor, midőn a Franco magyar bank a részvényeket az osztrák-magyar banknál mint másodrendű elsőbbségi kötvényeket elzálogo­sítani kénytelen volt, a magyar pénzügyminister jótállott a zálog visszaváltásáért; 4-szer hogy a törvényhozás maga ezen pseudo-prioritásokat, mint államkötvényeket, az állam vállaira nyomta. Ugyanazon ülésben a következő határozat hozatott: (Halljuk! Halljuk! a szélső balon.) Utasítja a ház a ministeriumot, hogy az enge­délyeseket, vállalkozókat, igazgató-tanácsosokat és kormánybiztosokat a keleti vasút ügyében kö­vetett eljárásért, illetőleg mulasztásokért, a rendes illető bíróság előtt feleletre vonassa és áz állam­kincstár sérelmeivel okozott károk megtérítésére bíróilag szoríttassa. — Ezen határozati javaslatot 105 képviselő elfogadta, 90 nem fogadta eh T. ház! A ministerium a ház ezen határozott utasításának eleget nem tett. (Felkiáltások a szélső balon: A szándék megvan! Foganatban van!) A mi­ket mondani fogok, t. ház, azok alól én a t. kor­mány azon tagjait, a kik 1872 óta, illetőleg az 1876 deezember 12 én hozott határozat óta a kor­mánynak egyáltalában tagjai soha nem voltak és kormányba ezúttal léptek be, ezen időktől fogva, mondandóim alól kivennem kötelesség, (Helyeslés a szélső baloldalon) mert azok még eddig ezen mu­lasztások elkövetésében nem részesek. így állván a dolog, t. ház, méltóztassék meg­engedni, hogy én azon ministeriumnak, mely az 1868-ik és 1876-ik évi törvényhozásokból fenn­maradt utasításoknak sem tett mostanáig eleget, a melynek egész rendszere az úgynevezett papiros­és numerus-rendszer, ezen ministeriumnak tekin­télyt még az államhivatalnokok előtt sem tulajdo­nítok (Felkiáltások a szélső balon: Nincs is!) Ilyen ministeriumnak én a költségvetést meg nem sza­vazom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A harmadik, t. ház, a mi felszólalásra kész­tetett, a t. ministerelnök urnak a múlt pénteki ülésben tett kijelentése. (Halljuk!) Hock János t. képviselő ur mindnyájunk tudomása szerint kijelentette, hogy az a 3,000 frt, a mit ő már a házban is elismert, a mit az ő vá­lasztó-kerülete választási czélokra kapott, vád gyanánt Hock János személye ellen nem szegez­hető, mert az nem az ő szeméryét, hanem az álta­lános gyakorlatot jellemzi. (Ugy van! a szélső bal­oldalon.) Erre Tisza Kálmán t. ministerelnök ur azt a kérdést intézte a szabadelvű párt nevében Hock Jánoshoz, vájjon kivánt-e tőle valaha valaki reversalist arról, hogy a pártnak mindvégig tagja marad, bármi történjék. T. ház! A t. ministerelnök urnak ez a nyilat­kozata is keveset mond, mert ez egyedül csak azt mondja, hogy nem kivántak olyan reversalist, mely magában foglalta volna azon kötelezettséget, hogy „mindvégig, bármi történjék a . De már maga ez a nyilatkozat is ugy szövegezve, mint a t. minister­elnök ur mondotta, megengedi, hogy olyan re ver­salisokat kivántak, melyekben csak az van mondva, bog) 7 „bármi történjék" vagy csak az. ho<ry „mindvégig tagja maradjon". (Derültség a szélső baloldalon.) En tehát, t. ház, a t. ministerelnök urnak a múlt szombaton tett azon nyilatkozatát, hogy mindaddig helyén marad, mig ezt neki a törvény­hozás két tényezője hazafias kötelességévé teszi, alaposnak nem tekinthetem. A ministerelnök ur hivatkozhatik a törvényhozás egyik tényezőjére, de semmi esetre sem arra, mely a reversalisok utján összehozott többségével az ország igazi köz­véleményének nem tiszta kifolyása. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem fogadom el a költségvetési törvény­javaslatot általánosságban sem, hanem csatla­kozom Mudrony Soma, t. képviselőtársam határo­zati javaslatához. (Elénk helyeslés a szélső bal­oldalon.) Elnöki Szólásra senki sincsen feljegyezve. Ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. Szavazás előtt szó illeti még a bizottság elő­adóját s Mudrony Soma képviselő urat, mint az ellenindítvány benyújtóját. Hegedüs Sándor előadó: T. képviselőház! Ha a mai naponMolnár József t. képviselőtársam nem

Next

/
Thumbnails
Contents