Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-236

236. országos ülés májns 7-én, keddeu. 1889. 905 belőle kivonható. Ha nincs külön hadsereghez joga Magyarországnak, nincs Ausztriának sem és ha egyiknek sincsen joga, nincs közös hadsereg. A t. honvédelmi minister ur által magáévá tett beszédből azt lehet következtetni, hogy Magyarországnak külön hadsereghez joga nincs. Legalább erre látszik czélozni a bizonyítékok olyforma összeállítása, hogy volt Magyarországnak, ámbár igen régen volt külön hadserege, sot volt külön dynastiája is. Ezt látszanak bizonyítani mindama nehézségek is, melyeket ama beszéd az önálló hadsereg felállítása ellen felhozott. Azt mondj a azi a beszéd: milyen volna az a hadsereg ? hogyan volna egységes vezérlete? egy fővezér kellene, vagy kettő ? ki szavazná meg a hadi költséget? mi lenne a delegátióval? Pártunk a véfielmi törvény hosszas vitatása alatt határozottan körülirta, minőnek képzeli s akarja a magyar önálló hadsereget? Képzeli s akarja először is ő felségének, a magyar királynak legfőbb vezérlete alatt. E sereg nem lehetne nagyobb, mint a közös hadseregből bennünket megillető rész, mert hisz most mindenki védköteles 5 de kisebb sem. Fentarthatnók a hadsereget megtakarításokkal is. Oly hadsereget akarunk, mely ugy a pragmatica sanctióban foglalt, mint a hazánk törvényes befolyásával kötött s kötendő külügyi szerződésekben kifejezett feltételeknek szorosan megfelel, mely a királyért és hazáért lelkesül. Ily hadsereg Austria és Magyarország nagyhatalmi állásának csak előnyére válnék. Magyarország nélkül Austria nem nagyhatalom és egy törvényes aspiratióiban ki nem elégített Magyarország a nagyhatalmi állásnak inkább csak csökkentésére szolgálhat. Követve a t. minister ur által magáévá tett beszédet, vissza megyek a történetre; nem ugyan a 48— 49-iki magyar önvédelmi harcz történetére, mert hiszen az nem alkalmas példa annak bizonyítására, a mit a t. honvédelmi minister ur által feltétlenül magáévá tett beszéd bizonyítandó czéljául kitűzött. Az 1848-ik évet követett tavaszi hadjárat a magyar fegyvereknek a Tiszától egész Komáromig, a győzelmeknek szakadatlan sorát mutatja fel. Komáromnál ápril 25-én nyitva volt az út Bécsig és megvolt minden előfeltétel akár egy döntő győzelem kivívására, akár pedig a döntő csata megvívása előtt vagy után törvényeink alapján elfogadható becsületes béke s törvényes kiegyezésre. Miért nem történt ez meg, miért nem használtatott ez fel, azt kérdezzék meg önök attól, kit minden áron rehabilitálni akarnak. (Igaz ! Ugy van! a szélső baloldalon.) Én nem megyek vissza 1848-ig, t. ház, én a közelebbi időkre megyek vissza., vissza megyek az osztrák egységes hadsereg eszméje virágzásának korszakára, visszamegvek 1859-re, visszamegyek 1866-ra, 1859-ben megvolt az egységes hadsereg, meg volt az egységes fővezérlet annyira, hogy az már azon pillanatban, midőn a csata kimenetelére kedvező hatás gyakorolható nem volt, o felsége saját magas kezeibe tétetett le. És mi volt ezen egységes hadsereg működésének eredménye? Az, hogy 1859-ben a nagy csata elveszett és vele elveszett egyik virágzó tartomány: Velencze. 1866-ik évben szintén megvolt az egységes osztrák hadsereg, megvolt a két fővezér, volt két csata is és mit láttunk? Azt láttuk, hogy az egységes osztrák hadsereg Olaszországban küzdött része a nyert csata daczára egy virágzó tartományt, Lombardiát, elvesztette és a Csehországban álló hadsereg Sadovánál meghalt és a t. honvédelmi minister uraltál feltétlenül elfogadott nézet szerint 1867-ben eltemettetett. (Halljuk!) De, t. ház, ha egyszer kitűzik a czélt, melyet minden áron bizonyítani kell, akkor nem csodálom, hogyha Magyarország törvényes önállósága és függetlensége képtelenségének bebizonyítására minden, de minden felhozatik. Felhozatott az is — nem ezen beszédben, de másutt — hogy Magyarország szegénysége az oka annak, hogy törvényes függetlenségét el nem érheti. Most ezen, a t. honvédelmi minister ur által feltétlenül elfogadott beszédben még közlekedési eszközeink eddigi kifejlődését is egyik akadályául tüntetik fel a magyar nemzeti hadsereg fennállása lehetőségének. De ezt, t. ház, Nagyjuk! Ezt mi már megszoktuk. Hanem midőn a magyar önálló hadsereg felállításának lehetetlensége bizonyítására a bizonyíték ugy állíttatik oda, hogy Magyarországnak volt — bár nagyon régen volt — hadserege, sőt külön dynastiája, is volt: ez alaptalan, helytelen és igaztalan odaállítás. Ezen állításnak értelme az, hogy miután Magyarországnak csak volt s nagyon régen volt hadserege, sőt külön dynastiája is volt, miután most külön dynastiája nincs: önálló magyar hadseregre sincs joga s igy a t. honvédelmi minister ur a feltétlenül elfogadott beszédében kimondotta és a, kormány székéről hirdette az ineonipatibilitás tanát, (Igaz! Ugy van! bálfelől) a mit pedig a t. honvédelmi minister ur részéről a nemzet nem várt, a dynastia nem érdemelt. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Részemről helytelennek és alaptalannak tartom a bizonyítékoknak oly módon való összeállítását, hogy Magyarországnak volt, ámbár igen régen volt, külön hadserege, sőt volt külön dynastiája is, mert ez helytelen és alaptalan, hanem a tétel ugy állítandó fel, hogy miután Magyarországnak volt hadserege és mindig volt külön koronája és miután Magyarországnak van ma külön, nem a királyi kincstár tárgyát képező, hanem a haza eszméjéts függetlenségétkifejező koronája, van joga az