Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-236

194 •-'Síi. orszásros ülés míljiis 7-én, kedden. 1889. legkeservesebben, a mely a legtömegesebb s melynek a legkevesebb van a pénzből és épen ezért a fogyasztási «dók magasra emelése a szegény osztályt érinti a legsúlyosabban, (ügy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Engem nem nyugtat meg e részben sem a Franczia országra, sem az Angliára való utalás, mert azt hiszem, nem csalódom, ha azt állítom, hogy az ottani magas fogyasztási adók erősen közi emunkáltak azon soeialis állapotok előidé­zésén, melyek ott tapasztalhatók. A ki figyelem­mel kisérte az utolsó évtizedek történetét, nehe­zen tagadhatja, hogy a szegény tömegeknek azon nagymérvű szaporodása, a milyen épen az említett országokban észlelhető, a soeialis bajok­nak épen legveszedelmesebb kérdését, a gyomor­kérdést tették a politikai élet napirendjére, a mi annál ijesztőbb, mert úgyszólván hónaponként más és más alakban nyilvánul. Részemről minden adót, mely az élelmiszer megdrágulását és ez által a szegény nép existentiájának megnehezítését idézi elő, veszedelmes dolognak tartom fokozni, különösen pedig oly nagymérvüleg, mint ez a költségvetésben nyilvánul; veszedelmesnek főleg azért is, mert a mily mérvben emelődik a fogyasz­tási adó, épen olyan arányban fog bekopogtatni s hozzátehetem, jogosultan, a hadsereg, a hivatal­noki kar minimalis existeutialis fizetésének fel­emelése iránti igény is, a mi pedig megint a költ­ségvetés kiadási tételeit fogja tetemesen emelni. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Már meg is kezdő döfi!) Hiábavaló is, t. képviselőház, minden eről­ködés az irányban, hogy bármi áron is lefaragjuk a deficitet, mert habár a mig alapvagyonunk van, annak egészben vagy részben való feláldozásával, egy bizonyos ideig le is szállítjuk azt, de valójá­ban attól még is meg nem szabadulunk mind­addig, mig a deficitet előidéző okot, az eddig folyta­tott politikát meg nem szüntetjük. Minél későb­ben jövünk pedig ennek beismerésére, annál inkább szegényedik a nemzet erejében. így hogy mindjárt, az országra nézve leg­fontosabb productumaira, a gabonanemiiek terroési mennyiségére térjek át, azt nem tagadhatni, hogy az 1884—87-ki átlagtermés évenként 19 millió kectoliterrel multa felül a 79~<-S3-ki átlagos évi 140 millió hektoliter termést, de viszont ennek ellenében a mezőgazdasági összes termés pénz­értéke nem emelkedett, mert hisz ez 1885-ben 780 millió, 1886-ban 717 millió és 3 887 ben 779 millió forintot tett ki, tehát a befektetések ezen téren pénzbeli hasznot sokat nem hoztuk. Ha pedig Magyarország gabonaforgalmát tekintjük, ugy a kiviteli többlet sem emelkedett, mert mig ez 1882­ben 13 millió métermázsa volt, addig az 1882 — 1 SS7-ki átlagos évi kiviteli többlet sem multa e mennyiséget felül, sőt tekintve az ezen kiviteli többletből származó pénzértékét, az egyenesen csökkent; miután 1882-ben 143 millió forint volt a kiviteli többlet értéke, 1886-ban és 1887-ben is pedig csak 129 millió frtot tett az ki. Valami kevés emelkedés mutatkozik Magyar­ország állatforgalmában, illetőleg annak pénzérté­kében, nemkülönben az emberi fogyasztásra szol­gáló állati termények, a baromfitenyésztés és abor kiviteli többletében is, de ez mindössze is egy pár millió forintot képvisel ; hanem ennek ellenében az ipari nyersanyagul szolgáló állati termékek kivitele hanyatlik, mert mig az e nemű czikkek kivitelének értéke 1882-ben 36 millió frtot tett ki, az már 1887-ben 19 millióra szállt le; sőt a fa­gazdag magyar birodalom összes erdőterményei­1 ől is a kivitel értéke 1887 ben szemben 1882-vel csak egy millió forint emelkedést tüntet fel,- a mi j megint nem azt mutatja, hogy az ország gazda­! sági virágzása oly nagy mérvben növekszik, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) hogy a nemzet bár­minő adóemelést vagy adósságcsinálást megbírna. (Helyeslés a szélső balfelöl.) Sőt ellenkezőleg, mert nem Nagyható figyelmen kivül, hogy e kevés gaz­dasági előnyökkel szemben nagyon szomorú árny­képek is vannak. így a magyar honossági köte­lékből kétszer annyi kap elbocsátást évenként, mint a mennyi idegen ide vágyódik s a mi pedig a kivándorlást illeti és pedig csakis Amerikáról szólva, mert hivatalos adataink más országokból nincsenek, az utolsó évtizedben óriásikig emelke­dett, miután 1878-ban még cs;,k 803 Nagyta el hazáját, másutt keresve boldogulást, mig 1886-ban már 25 ezer, lS87-ben is 18 ezer volt ezen két­ségbeesett honfitársainknak száma, a mi nem annak jele, mintha itthon nagyon aranykorszak volna. (Élénk helyeslés a, szélső baloldalon.) Még szomorúbb azonban a birtokváltozások nagy száma s különösen pedig e változások okai­nak statistikája. (Ralijuk 1 . Halljuk!) 1875-ben a birtokváltozások eseteinek száma 193 ezer volt, 1886 ban pedig 279 ezer, vagy hogy az 1875 -86 közti évi átlagszámot mondjam, 250 ezer; a mely feltűnő magas, sőt emelkedő szám nem annak bizonysága, mintha Magyarországon az ingatlan birtok rendes természetét, az állandóságot, mint jellegét megőrizte volna, a mi annál különösebi), mivel az ország a gazdasági termelési ágakat tekintve, voltaképen csak mint földmívelő ország jön számításba, hanem annak a jele, hogy nálunk az ingatlan is a forgó vagyon tulajdonságát veszi fel, a mit én részemről nem tarthatok kedvező körülménynek. (Zajos helyeslés a bal- és szélső bal­oldalon.) Ha pedig vizsgáljuk a birtokváltozások j eseteinek okait, ugy találjuk, hogy a változások | haláleset folytán csupán 21% kai, szerződés által 72%-kal és végrehajtás következtében 6% kai álltak be, szomorú jeléül annak, hogy egyrészt mily sokan iparkod: ak megszabadulni a föld-

Next

/
Thumbnails
Contents