Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-236

194 •-'Síi. orszásros ülés míljiis 7-én, kedden. 1889. legkeservesebben, a mely a legtömegesebb s melynek a legkevesebb van a pénzből és épen ezért a fogyasztási «dók magasra emelése a szegény osztályt érinti a legsúlyosabban, (ügy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Engem nem nyugtat meg e részben sem a Franczia országra, sem az Angliára való utalás, mert azt hiszem, nem csalódom, ha azt állítom, hogy az ottani magas fogyasztási adók erősen közi emunkáltak azon soeialis állapotok előidézésén, melyek ott tapasztalhatók. A ki figyelemmel kisérte az utolsó évtizedek történetét, nehezen tagadhatja, hogy a szegény tömegeknek azon nagymérvű szaporodása, a milyen épen az említett országokban észlelhető, a soeialis bajoknak épen legveszedelmesebb kérdését, a gyomorkérdést tették a politikai élet napirendjére, a mi annál ijesztőbb, mert úgyszólván hónaponként más és más alakban nyilvánul. Részemről minden adót, mely az élelmiszer megdrágulását és ez által a szegény nép existentiájának megnehezítését idézi elő, veszedelmes dolognak tartom fokozni, különösen pedig oly nagymérvüleg, mint ez a költségvetésben nyilvánul; veszedelmesnek főleg azért is, mert a mily mérvben emelődik a fogyasztási adó, épen olyan arányban fog bekopogtatni s hozzátehetem, jogosultan, a hadsereg, a hivatalnoki kar minimalis existeutialis fizetésének felemelése iránti igény is, a mi pedig megint a költségvetés kiadási tételeit fogja tetemesen emelni. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Már meg is kezdő döfi!) Hiábavaló is, t. képviselőház, minden erőlködés az irányban, hogy bármi áron is lefaragjuk a deficitet, mert habár a mig alapvagyonunk van, annak egészben vagy részben való feláldozásával, egy bizonyos ideig le is szállítjuk azt, de valójában attól még is meg nem szabadulunk mindaddig, mig a deficitet előidéző okot, az eddig folytatott politikát meg nem szüntetjük. Minél későbben jövünk pedig ennek beismerésére, annál inkább szegényedik a nemzet erejében. így hogy mindjárt, az országra nézve legfontosabb productumaira, a gabonanemiiek terroési mennyiségére térjek át, azt nem tagadhatni, hogy az 1884—87-ki átlagtermés évenként 19 millió kectoliterrel multa felül a 79~<-S3-ki átlagos évi 140 millió hektoliter termést, de viszont ennek ellenében a mezőgazdasági összes termés pénzértéke nem emelkedett, mert hisz ez 1885-ben 780 millió, 1886-ban 717 millió és 3 887 ben 779 millió forintot tett ki, tehát a befektetések ezen téren pénzbeli hasznot sokat nem hoztuk. Ha pedig Magyarország gabonaforgalmát tekintjük, ugy a kiviteli többlet sem emelkedett, mert mig ez 1882ben 13 millió métermázsa volt, addig az 1882 — 1 SS7-ki átlagos évi kiviteli többlet sem multa e mennyiséget felül, sőt tekintve az ezen kiviteli többletből származó pénzértékét, az egyenesen csökkent; miután 1882-ben 143 millió forint volt a kiviteli többlet értéke, 1886-ban és 1887-ben is pedig csak 129 millió frtot tett az ki. Valami kevés emelkedés mutatkozik Magyarország állatforgalmában, illetőleg annak pénzértékében, nemkülönben az emberi fogyasztásra szolgáló állati termények, a baromfitenyésztés és abor kiviteli többletében is, de ez mindössze is egy pár millió forintot képvisel ; hanem ennek ellenében az ipari nyersanyagul szolgáló állati termékek kivitele hanyatlik, mert mig az e nemű czikkek kivitelének értéke 1882-ben 36 millió frtot tett ki, az már 1887-ben 19 millióra szállt le; sőt a fagazdag magyar birodalom összes erdőterményei1 ől is a kivitel értéke 1887 ben szemben 1882-vel csak egy millió forint emelkedést tüntet fel,- a mi j megint nem azt mutatja, hogy az ország gazda! sági virágzása oly nagy mérvben növekszik, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) hogy a nemzet bárminő adóemelést vagy adósságcsinálást megbírna. (Helyeslés a szélső balfelöl.) Sőt ellenkezőleg, mert nem Nagyható figyelmen kivül, hogy e kevés gazdasági előnyökkel szemben nagyon szomorú árnyképek is vannak. így a magyar honossági kötelékből kétszer annyi kap elbocsátást évenként, mint a mennyi idegen ide vágyódik s a mi pedig a kivándorlást illeti és pedig csakis Amerikáról szólva, mert hivatalos adataink más országokból nincsenek, az utolsó évtizedben óriásikig emelkedett, miután 1878-ban még cs;,k 803 Nagyta el hazáját, másutt keresve boldogulást, mig 1886-ban már 25 ezer, lS87-ben is 18 ezer volt ezen kétségbeesett honfitársainknak száma, a mi nem annak jele, mintha itthon nagyon aranykorszak volna. (Élénk helyeslés a, szélső baloldalon.) Még szomorúbb azonban a birtokváltozások nagy száma s különösen pedig e változások okainak statistikája. (Ralijuk

1

. Halljuk!) 1875-ben a birtokváltozások eseteinek száma 193 ezer volt, 1886 ban pedig 279 ezer, vagy hogy az 1875 -86 közti évi átlagszámot mondjam, 250 ezer; a mely feltűnő magas, sőt emelkedő szám nem annak bizonysága, mintha Magyarországon az ingatlan birtok rendes természetét, az állandóságot, mint jellegét megőrizte volna, a mi annál különösebi), mivel az ország a gazdasági termelési ágakat tekintve, voltaképen csak mint földmívelő ország jön számításba, hanem annak a jele, hogy nálunk az ingatlan is a forgó vagyon tulajdonságát veszi fel, a mit én részemről nem tarthatok kedvező körülménynek. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha pedig vizsgáljuk a birtokváltozások j eseteinek okait, ugy találjuk, hogy a változások | haláleset folytán csupán 21% kai, szerződés által 72%-kal és végrehajtás következtében 6% kai álltak be, szomorú jeléül annak, hogy egyrészt mily sokan iparkod: ak megszabadulni a föld-