Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-236

236- országos ülés májas 7-én, kedden 1889. 193 den ágában a fejlődés megakasztatott, van egy irány, a melynél a progressio ugyancsak nagy arányú. Nem szükség bővebben kiemelni, hogy egyedül a katonai hatalom gyarapítására szolgáló költségek azok, melyek folytonosan emelkednek, a nélkül, hogy velük szemben éreztetni lehetne a törlés müvét is. Mindenki tudja, hogy a honvédelmi minister idei szükséglete a nyugdíjakon kivül 12 millió és 800 ezer forint, tehát kétszer akkora, mint 1880-ban volt, mikor hat és fél millió volt, a honvédelmi kiadás. A mi pedig a közös hadügyminister költségeit illeti, azok fokozatos nagyobbodása és pedig újabb időben hol a költségvetésben, hol külön nyert felhatalmazások alapján is, annyira köztudomású tény, hogy azoktól, azt hiszem, legjobban maga az igen t. pénzügyminister ur fél. Készséggel beismerem azonban, hogy a katonai kiadások ezen szaporítási láza európai általános betegség, de a melybe beleesni nem minden államnak kell. (Igaz! Ugy van!a szélső baloldalon) Mert .figyelembe veendő az, hogy az állig való felfegyverkezést két gazdag, két oly első rangú culturnemzet viszi virtuositással, melyek a világhatalmi első szerepért küzdenek. Önön és az emberiség kárára teszik ezek is, de meg vagyok győződre, csak addig, a meddig birják és kétség telén az is, hogy ezen határidő már nagyon meszsze nem lehet. Hanem a világhatalmi elsőségért való versenyzésnél mi hozzászólni valónk van nekünk ? (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha pedig csak önönmagunkat akarjuk védeni, miért megyünk, aránylag legalább, egyenlő lépésben Francziaországgal vagy NémeTörszággal; miért tekintik nálunk csakis a katonai erő fejlesztését állami első szükségnek, miért nem gyarapítják egyenlő viszonyban a nemzeti erők többi forrásait is. Hiszen ha még gazdag és egységes, nemzeti országokban egy nagy czél elérhetéseért ezen aránytalanságoknak bizonyos ideig való fentartása érthető; nekünk, kik csak önmagunkat akarjuk megvédeni, kiknek határainkon kivül semmi külön aspiratiójuknak nem szabad lenniök, nem feledkezhetünk meg, hogy az állam hatalmat nemcsak a katonai szám vagy a fegyverek mennyisége képezi, hanem ezzel kapcsolatosan az ország közgazdasági ereje, a nemzet öntudatos hazaszeretete és bizonyos fokú jólét, mely a hazafias áldozatoknak alapfeltétele. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Mindezt öregbíteni s fejleszteni és pedig a fegyveres erővel egyenlő arányban, ez az igazi politikai bölcseség, mert részemről azt az országot tartanám a legkevésbé biztosítottnak fennállásában és fenmaradásában, melynek egy oly bizonytalan esélyhez, mint a háborúk, jobbra vagy balra dőltéhez köttetnék az ország, a nemzet íennállásának lehetősége. Épen azért az ez irányban követett politikát KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. XI. KÖTET. veszedelmesnek hiszem s az ebből kifolyó aggályaimat annyival súlyosabbaknak tartom, mivel az állam részére a kormány által kitűzött feladatokat a rendelkezésünkre álló eszközökkel teljesíthetőnek nem is találom. Áttérve a költségvetésnek legterhesebb, a bevételi részére, ki kell jelentenem, habár ismétlés bűnébe esem is ez által, hogy az ország a beszedett adók által túlságosan van megterhelve. Mindjárt hozzáteszem, hogy én részemről legalább az adóbevételi emelkedést nem a jövedelem természetszerű fejléséből származó következménynek tartom, hanem adóemelésnek és pedig igen sok esetben administrativ utón való emelésnek. Bármiként legyen is, az adófizető polgár akkor, midőn több adót fizet, a nélkül, hogy a nagyobb ellenértékét látná, azt mondja, hogy ismét fölemelték az adót. Es valóban az ekkép gondolkozó adófizető polgár szavaival élve, az utolsó évtizedben már igen sokkal emelkedett az adó. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Nem akarok részletekbe bocsátkozni, csak nagyjából emelem ki, hogy mig az egyenes adók 1874-ben 68 millió forintot tettek ki, azok már 1877-ben 87 millióra, 1887-ben pedig 96 millióra emelkedtek, a jelenlegi költségvetésben pedig 99 millióval vannak előirányozva. Tehát jelenleg a kormány 31 millió forinttal tart a nemzettől csak az egyenes adókban többet követelhetőnek, mint 15 évvel ezelőtt, pedig hogy az ország adóképessége 15 év alatt az előbbi állapothoz képest annak egyharmadával emelkedett volna, azt állítani merészen, talán lehetséges, de ezt adatokra támaszkodva kimutatni, nézetem szerint legalább, egyenes lehetetlenség. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) A mi a fogyasztási adókat illeti, ott sem maradtunk hátra 1874. óta, mert mig 1874-ben e czímen 12 millió folyt be, 83-ban már 19 millió, 87-ben 27 millió hajtatott be és 89-ben egészen 39 millió irányoztatik elő, tehát majdnem 4-szer annyi, mint 15 évvel ezelőtt, Én, t. képviselőház, az adók ilyen forgeirozását nem tartom egészséges állapotnak, sőt ellenkezőleg, különösen a fogyasztási adóknak rögtönös nagyfokú emelését, a mint most proponáltatik, habár egy már megszavazott törvény alapján is, egyenesen veszedelmesnek kell kijelentenem. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Megvallom őszintén, nem tartozom azon adóiskola hívei közé, kik az élelmi szereknek, mint szesz, bor, hús, ezukornak adófelemelését helyes pénzügyi politikának tartják. Igaz, hogy az a kormányra nézve pillanatnyira a legkényelmesebb, mert hisz az adó a dolog árával összekeverve jön a fogyasztó elé s ez nem tudja, hogy a drága árból mennyit tudjon be a magas adónak, de tényleg megdrágítja az élelmi szert, már pedig ez a nemzet azon osztályának esik 25