Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-236

236. országos ülés máj fogadom el a részletes tárgyalás alapjául; (Helyeslés a szélső balon) nem fogadhatom el pedig azért, mert az sem pénzügyi, sem politikai szempontból nem felel meg azon erőnek és feladatnak, melyet nézetem szerint Magyarország teljesíthet és elbir Gróf Károlyi Gábor: Hői a cabinet? Molnár József: Jól tudom, hogy Austria és Magyarországnak közös védelme nagy kötelezettségeket szab reánk; nem tagadhatom azt sem, hogy különösen a közös védelemnek szempontjából 1867-ben megalkotott közösügyi rendszer még egy illusióba is beleringatott, nevezetesen abba, hogy Magyarország biztosított fenmaradása és fejlődése csakis a nagyhatalmi állás megtartása mellett eszközölhető, már pedig ez illusioban való benmaradás sok költségbe kerül; de, t. képviselőház, a milyen irányban már több mint egy évtizede akarunk haladni, az már nem a közös védelemre szervezett nagybatalmi állásnak, hanem egy kifelé actióképes, mondhatni aggressiv, katonai nagyhatalom feladatainak felel meg. Lehet, hogy minden erőlködésünk, katonai lelkületben egyenlő lépésben haladni FrancziaországgaL, NémeTörszággal vagy Oroszországgal, mint egy következménye az önerőnkben való bizalmatlanságból elfogadott közösügyes nagyhatalmi állásfoglalásnak, de én részemről nem vallhatom azt a meggyőződést, hogy egy állam hatalma abban állhatna, ha minél több katonája van s minél több katonai kiadást tesz, nem tekintve arra, hogy a nép szegényedik, hogy a nemzeti vagyon apad, az állami és privát adósság pedig növekszik. (Igaz! Ugy van! a szélső talon.) A valódi államférfiú az államnak csak oly feladatokat tíízhet ki, melyeknek keresztülvitelére az ország elég önerővel is bír. Minden más eljárás pillanatnyira esetleg csalódásban tarthatja a közvéleményt, de az önerőn túli költekezéssel járó szomorú következmények előbb-utóbb szigorúan meglakoltatják a nemzettel könnyenhivőségét. T. képviselőház! Nem mondom, hogy már is azon a ponton állunk, honnan a javulás lehetetlenség, de az előttünk fekvő költségvetési javaslatban, daczára a múlttal szemben a végeredmény számszerű javulásának, annyi szomorú pénzügyi és politikai jelenségek fordulnak elő, hogy azok méltán aggodalomba ejthetnek mindenkit, (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Maga az állami szükséglet összegének nagysága megdöbbentő, Hogy egy közel 16 millió lakossal biró s hozzá aerieultur országnak az állami szükséglete 354 millió forintot tegyen ki, ez csak az által vált lehetségessé, hogy az állami berendezkedés, az állam ez élj át valóban vagy kép zeletileg előmozdító intézmények oly mérvben fejlesztettek, a mint az csak egy gazdag államban engedhető meg. S valóban e részben az utolsó évtized óriási növekvést mutat. Hiszen az 1889 ik évi össz-szükséglet szemben az 1880-kizárszámadási s 7-én, kedden. 1889, jig| eredménynyel, 65 millió, az 1873-ki hasonló eredménynyel 14 millió és az 1888. évi előirányzattal szemben 9 millió forintnyi emelkedést mutat, a mi kétségtelenül nagy progressio egy oly államban, a hol a mezőgazdaság bir a főfoglalkozás jellegével, mely foglalkozásnak pedig beláthatatlan hosszú időig kevés a tiszta jövedelme. Már eddig is 22 forintnál több esik minden egyes fejre az állami kiadásokból, pedig nálunk majdnem a legtöbb helyen még egy ugyanennyit követel a község, a megye, az egyház szükséglete is és ha tekintetbe veszszük, hogy a lakosságnak több mint egy 21 százaléka foglalkozás nélküli, akkor jó lélekkel senki sem tagadhatja, hogy a fizetőképes állampolgárok helyzete igen-igen nyomasztó. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De ugy pénzügyi, mint politikai szempontból a költségvetési javaslatban e körülménynél van egy sötétebb folt s ez az állami adósság. Nem ezen egy költségvetésnek elijesztő árnya ez. Régen kezdődik és évről-évre fokozatosan növekedett oly mérvig, hogy most már maga a kormány is conversio czímén csak oly alakban és formában mer már hozzájárulni, mint segélyforráshoz, mely a régi fizetési határidőket kinyújtja s ez által mintegy kimondja, hogy államilag elvállalt régibb kötelezettségeinknek a régi feltételek mellett már nem. vagyunk képesek megfelelni. Talán nem csalódom, hogy az adósság feltornyosulásának ezen már utolértkövetkezménye, csak előjátéka vagy intő jele a nagyobb pénzügyi calamitásoknak. melyek nehezen maradnak el, ha korább is folytatjuk az eddig követett politikát. Mert hisz nem új dolog, hogy adóssággal eszközölni beruházásokat, nagyobb részben pedig inproductiv kiadásokat — mint a milyen igen sok katonai kiadás — a legveszedelmesebb kormányzási módszer. Veszedelmes pedig nemcsak azért, mert egy szegény nemzetet nagy igényekhez szoktatni s az igények kielégítését nagy részben adóssággal fedezni, elhibázott politikai mííködés, hanem azért is, mert következményeiben lehet ez több nemzedéket sújtó csapás is. miután egy nem gazdag ország hitelének túlságos igénybevétele az államélet rendes menetében is, könnyen azon okszerű eredményre vezet, hegy a rendkívüli esetekre, a közvetlen nagy veszélyek elhárítására már semmi tartalék nem marad és csak a kimerültséggel állunk szemben. Én pedig t. ház, nem merném tagadni, hogy e helyzethez igen közel állunk. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Már maga az évi kamat, mit a különböző ezímen terhelő adósságok után fizetünk, nem alkalmas arra, hogy az igazságos bírálót megnyugtathassa ; kivált ha tekintetbe veszi, hogy e kamatoknak nagyobb része külföldre vándorol, mely körülménynél még talán csak az aggasztóbb, hogy daczára az ország által tett nagymérvű adószolgáltatásoknak, a kamatteher évről-évre foko-