Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-235
188 '235. országos ülés május G-án, hétfőn. 1889, ügyminister ur, arra Helfy Ignácz t. barátom már megfelelt; ahhoz hozzáadni mit sem akarok. Ez az tehát, t. ház, a mi lényegét képezi a t. pénzügyminister ]>rogrammjának, nem mondom, a pénzügyminister ur új programrnjának, hanem az új pénzügyminister pénzügyi programmjának. (Tetszés a szélső baloldalon.) De méltóztassék megengedni^, ház, én ezt igen kevésnek, igen csekélynek t;irtom és megvártam volna, hogy eszméktől gazdag programmal szerencséltessen bennünket; (Helyeslés a szélső baloldalon) mert utóvégre is meggyőződéséül, hogy ez a programmja, a mit elmondott előttünk és a mit egyedül hitelesnek kell tartanom, a melyben előadott mindent, a mit akart, vagy egyáltalában, a mit tudott, mert ha ez nem igy volna, ha nem mindent mondott el, a mit tudott, a mit helyesnek és czélszeríínek tart, akkor az a programm valóban őszinteség hiányában szenved. Epén azért, mivel ez a pénzügyi programm engem annyira nem elégít ki és mivel én a Helfy t. képviselőtársam által kifejezett reményűvel nem elégszem meg, hogy talán a t. pénzügyminister ur, a ki a bureauxból jött a ministeri székbe, bele fogja magát gyakorolni az önálló gondolkodás és cselekvésbe és másokkal viteti keresztül a maga eszméit; hanem azt tartom, hogy Magyarország nincs azon helyzetben, hogy remélje, hogy pénzügyministere bele fogja gyakorolni magát a pénzügyministerségbe, hanem igenis mindazt mondja meg és adja elő, a minek tudomásával bir és a mit legjobb meggyőződése szerint teendőnek tart. (Helyeslés a a szélső' balon.) Ezzel, t. ház, azt hiszem, hogy indokoltam azt, miért nem viseltetem bizalommal az új pénzügyminister ur politikája iránt és indokoltam azt, hogy miért utasítom vissza a, költségvetést. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Még csak pár szót kell szólanom arról, a mit a cabinet reconstructiójának neveznek. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon.) Miben áll az a reconstructio 'i Ez a reconstructio tulajdonkép abból áll, koíry a mimsterium tagjainak egy része a ministeriutuból kilépett és azok új egyénekkel helyettesittettek. Hát, t. ház, az igen t. ministerelnök ur kijelentette, hogy itt új cabinetalakításról szó nincs. A kormány maradt a régi, csak az egyének változtak meg. T. ház! En ezt tisztán parlamentáris szempontból nem helyeslem. Mert mi történt ezen reconstructio, ezen íijjáalakítás következtében? Megerősítése ama rendszernek, melyet 1867. óta tapasztalunk s a mely abban áll, hogy a kormány ugy egészíti ki magát, a hogy az alkalmas egyéneket legjobban megtalálja: marad elveiben a régi, csak felhasználja a eapacitásokat, a talentumokat bizonyos szakoknak helyesebb és jobb vezetésére. Ez, t. ház, nézetem szerint 8 az eddigi parlamentaris fogalmak szerint nem helyes. Mert a mai parlamentaris fogalmak egyrészt megkívánják, hogy a kormány, ha benne hiány, vagy üresedés mutatkozik, a parlamenti pártok tagjaibólegészíttessék ki, akik avval a politikával, melyet a cabinet egésze vagy feje követ — mert hiszen a ministerek nemcsak ressort főnökök, hanem valóságos politikát is képviselnek — tökéletes összhangzásban vannak és épen azért fentarthatják a solidaritást a kormány minden tagjával. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A praxis legalább más nemzeteknél ez. És ez annyival előnyösebb, mert épen ez a rendszer, a melyet mi tapasztalunk, hogy tudniillik a kormányzati hiányok betöltésére a szakoyinistereket onnan veszik, habár az ellenzék soraiból is, a hol a legalkalmasabb egyéneket találják az illető szakra, ez a rendszer leginkább alkalmas arra, hogy az országos eapacitásokat, a nagy tehetségeket föletuészsze, sokkal nagyobb mértékben, mint más parlamenti praxis azt tenné. Angolországban, t. ház, az egyik párt váltja fel a másik párt uralmát és a mint azon kormányférfiak, a kik leginkább alkalmasoknak mutatkoztak a kormányra, lelépnek, az ellenzékben foglalnak helyet s ott restaurálják magukat s ismét képesítik magukat arra, hogy ha fordulván a népakarat és a kor szelleme, elfoglalják ismét a kormánypadokat, hanem megszabadulnak egyúttal ellenzékiségük alatt azon kötelezettségüktől is, melyet netalán egy hosszú kormányzat alatt, meglehet akaratuk ellenére magukra kellett vállalniuk, de a mely már önmaguknak is terhükre van. Ezt tehát, t. ház, a mi minálunk történik, a hol az egyszer lejárt minister soha több ; kormányra nem jut, én helyesnek nem tartom. Nem akarom én, t. ház, az elvek feladásának theoriáját felhozni, megtörtént Angliában is és másutt is, a hol parlamentarismus van, hogy egyes kitűnő férfiak bizonyos elvek megvalósítására ideiglenesen lemondottak elveik egyik vagy másik részének érvényesítéséről, sőt megtörtént az is, hogy első ministerek oly rendszabályokat léptettek életbe, a melyek ellen hosszú évekig ők maguk harczoltak. Ezt tehát, t. ház, lényegesnek én részemről nem tartom, mert én bárkitől bármely politikai állás elfoglalása mellett, minden körülmények között csak köszönettel veszem azt a jót, a mit a nemzettel tesz. Azt hiszem, superált álláspont az, hogy mi elvek megtartásáról vagy feladásáról beszéljünk. Hiszen ha azt látjuk, hogy a közmorál helyesli gróf Andrássy Gyula azon tettét, hogy ő 1849-ben, az 1849. ápril 14-ki kormányt szolgálta s 1889-ben az osztrák generális-uniformisban mintegy humorisálva azt mondja a magyar
