Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-235

235 orszííjros iiiés május 6-án, hétfőn. 1889 185 körülmény, hogy a felemelés daczára a dohány jövedelmi adója csökkent. Minden ember azt mondja most már, hogy elég e boldogító rendszerből ennyi, ne tovább! Tudom, mert hisz ismerjük az eszközöket, hogy azért önök túl annak idején fognak pártot teremteni, csakhogy az a párt jellemző és keserves lesz; mely párttól önök, ha magyarok akarnak maradni, magok is meg fognak ijedni, de többség alig lesz, ha lesz azonban önöknek többségűk, ha nem, ez a dolgon most már alig fog változtatni; mert annyi bizonyos, hogy a változás ideje bekövetkezett, csak az a kérdés, mily irányban és mily eszközök mellett. De vigasztal az, hogy ott a másik tényező, mely nem romboló, de mentő erővel hat a nemzetre s ez koronás királyunk esküvel erősített fogadása, mely biztosít bennünket arról, hogy a mint tiszteletben tartotta eddig a nemzet többségének téves akaratát, midőn jogait elpocsékolta, úgy tiszteletben tartja akkor is, midőn igazságos, természetes és törvényes jogait ébredésével vissza fogja szerezni. Mert az nem lehet, hogy ez a nemzet, mely egyezredéven keresztül nemcsak képes volt jogait megvédeni, de még a müveit világrésznek védbástyáját is képezte, ily gyáván múljék el. Ez a nemzet fel fog ébredni s ébredésével kell, hogy elsöpörje ezt a rendszert, mely reá csak nyomorúságot és pusztulást teremtett meg. És mert ez meggyőződésem, én mindaddig, mig ott a piros bársony székekben oly egyéneket látok ülni, kik a nemzet ébredését nem támogatják s a nemzet természetes és törvényes jogait nem védik, de ellenkezőleg feladják — s mindaddig, mig ott túl egy tágabb kettős hazáról ábrándozva, a magunk egyedüli hazánkat intézkedésük által lealacsonyítják, semmiféle költségelőirányzatot ily czélrameg nem szavazok soha. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Szentkirályi Albert: T. ház! A jelen alkalommal, én is követve példáját előttem szólott t. képviselőtársamnak, nem épen a költségvetés számszerinti adataihoz fogok szólani, mert ez a. költségvetés idejét multa, az több, mint féléves és lényegében már nem az, mint akkor volt, a mikor benyujtatntt. Különben elismerem róla, hogy reálisabb alapra van fektetve, mint az előbbi költségvetések és ebben érdemét a költségvetésnek kisebbíteni nem akarom. De miután a dolog igy van, engedje meg nekem a t. ház, hogy inkább a pénzügyi politikát vegyem bírálat alá, melylyel szemben állunk 5 különösen az újabb események után bírálat alá vegyem azon politikai átalakulást, mely a legutóbbi időben a kormányon bekövetkezett. Igaz, hogy az ellenzék helyzete némileg változott a ministerelnök ur tegnapelőtt mondott beszéde következtében, a melyben határozottan kijelenti. KÉPVH. NAPLÓ. 1887-—92. XI. KÖTET. hogy az ellenzék támadása csak személyes támadás és nem a dolgok ellen irányul. Nem akarom vitatni, hogy mennyire van igaza a ministerelnök urnak; csak constatálni kívánom azt a tényt, hogy ez az ő felfogása és mi azzal állunk szemben, hogv bármit mondjunk elvi szempontból, ha ezen elvi és dologi mondásunk ellenkező azon elvi és dologi mondásokkal, melyeket a túloldalról hallunk, mi szerintük nem teszünk egyebet, mint személyeskedünk. Nekünk ezen álláspontot el kel! foglalnunk, mert egyebet nem tehetünk, ebben irányt a háznak nem adhatunk, hanem adhat a ministerelnök ur felfogása. És én elfoglalva ezt az álláspontot, a consequentiákat magamra nézve levonom. Ha a ministerelnök ur felfogása szerint, midőn én kritikát gyakorlok a kormány tényei felett, akkor személyeket támadok meg, ha ezen álláspontot méltóztatik elfoglalni, a consequentiát, mint mondani szerencsém volt, magamra levonom, de kívánatosnak tartanám, hogy a túloldal is vonja le a consequentiát és ha ezen térre viszik a vitát, akkor ne álljanak elő, mint a ministerelnök ur beszédében tévé, azon panaszszal, hogy őt személyesen bántjuk, hanem vonják le belőle ma goknak a consequentiát és járjanak el ugy, mint az szokott eljárni, a ki személyében érzi magát bántva. Kbből kiindulva, még egy pár megjegyzésem van arra, a mit a t. ministerelnök ur mondott. Azt mondotta ugyanis, hogy a modor, melylyel a viták az ellenzék részéről vezettetnek, nem olyan, a melyet helyeselne. Hát, t. ház, a modor mindenkinek magának sajátja, azt senkire ráoctroyálni nem lehet és az r a küzdelem fegyverének egy bizonyos neme. És midőn a modor ellen tesz szemrehányást a ministerelnök ur az ellenzéknek, ezt épen ő tőle csodálom legjobban, ki egész életét parlamenti küzdelemben töltötte el és a ki ugy, mint pártja, mikor ellenzék volt, nem nagyon volt válogatós a modorban, a melylyel politikai ellenfeleit támadta. Nem akarok példákat felhozni, de egy körülményre mégis kénytelen vagyok rámutatni és ez az, hogy a midőn Lónyay Menyhért volt a ministerelnök és Tisza Kálmán volt az ellenzék vezére, az ellenzéki oldalról történt egy nyilatkozat, amely azután gróf Lónyay Menyhértet lemondásra is birta. Mióta pedig szerencsém van e ház tagjának lenni, ily nyilatkozat a ministerelnök ur személye ellen nem történt, sőt, nagyon sokszor hallottam az ellenzéki szónokok azon nyilatkozatát, hogy mi a t. ministerelnök személye iránt kellő tisztelettel viseltetünk (Igazi Ügy van! a szélső hal-oldalon) s magán egyéniségét támadni nem akarjuk, hanem igenis támadjuk azon elveket és intézményeket, a melyeket mi rosszaknak s károsoknak tartunk s melyeknek fenmaradását neki köszönhetjük. A személyek elválaszthatatlanok azon 21