Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-235
184 2S5. orszrtgos ülés május fi-än, hétfőn. 1880. elcsavarni, mert kétszer kettő mindenkor négy marad s a mely nemzet évenkint megöröködve, 10—20 százalékkal többet ad ki, mint bevesz, raenthetlen előbb-utóbb kimerül, elpusztul. Ezeket tudva, ki tagadhatja hanyatlásunk valódi okát, mely nem más, mint hogy érdekeinket nem vagyunk képesek érvényesíteni, saját helyzetünknek, sorsunknak nem vagyunk urai s igy idegen érdekeknek esünk áldozatul. Nem örömest teszem, de mert alárendelt helyzetünket legfeltűnőbben jellemzi, reá kell még mutatnom a magyar királyiudvartartás jellegére. Hisz azt már senki sem tagadhatja, hogy az 1867-iki közjogi kiegyezés alkalmával, midőn a nemzet törvényes királyunk udvartatási költségét odaadó készséggel önként emelte fel annyira, mint a mily mértékben szövetséges társaink járulnak az oszírák császár udvartartásához, hogy ezt azért tette, hogy egyfelől ugy törvényes királya, mint az ország fényét és tekintélyét emelje, másfelől hogy az udvartartásra megszavazott kiadások itteni felhasználása által, hazánk fővárosának s iparosainkjóléte ez által emelkedjék, az ipar fejlődjék. És vájjon e téren mit tapasztalunk? Tapasztaljuk azt, hogy midőn koronás királyunkhoz évenkint néhány napra szerencsénk van s midőn a nemzet tárt karokkal várja ide, a külön kormányzattal biró Magyarországba hazánk külön udvartartással ellátott királyát, azt osztrák császári udvari személyzet kiséri be, sőt hogy az udvartartásra általunk fizetett milliók teljesen Bécsben maradjanak, még az itt tartózkodás alatt szükségelt napi élelmet is vonatokon Bécsből szállítják ide, e termesztő országba! (Ugy van! a szélső haloldalon.) S ha végig megyünk fővárosunk utczáin, blár egy kis káprázat fog el bennünket, sok hekyen látjuk a czégtáblákou díszelegni a császári királyi udvari czímet, de ha a czégek alatt belül kerülve, a kereskedők főkönyvét megnézzük, azt fogjuk tapasztalni, hogy ez mind üresezím s csak parádé és ámítás, kereskedőinknek abból a czímből hasznuk nincs, hacsak annak nem veszszük a költséget és fáradságot, melylyel e czímet megszerezték. Hiszen a magyar királvi udvartartásnak hasznát más alig élvezi, mint az udvari rókavadászatokon megjelenő frakkos főurak. A nemzet közönséges halandóinak hozzájárult filléreikért meg kell elégedniük azzal, hogy olyankor, midőn koronás királyunkhoz van szerencsénk, a királyi lak ormán lengő feketesárga lobogóban gyönyörködhetnek. Gróf Károlyi István: Ej ha! Gróf Károlyi Gábor: Hiába beszél; hajdan igy beszélt maga is ! Petrich Ferencz: Azt hiszem, midőn a felhozott tények alárendelt viszonyainkat eléggé igazolják, tarthatatlan helyzetünket eléggé feltüntetik, nincs szükség arra, hogy állításomat a kimeríthetetlen adatok felsorolásával tovább igazoljam s mint szomorú tényt, minden okoskodás nélkül el kell fogadnunk, hogy hanyatlásunk oka egyedül csak az, hogy elejtettük önrendelkezési jogunkat; érdekeinket érvényesíteni képesek nem vagyunk, saját sorsunknak nem vagyunk urai s nem tudjuk egy életre való nemzet fő kellékét megragadni, a független önállóságot. S itt önkéntelenül merül föl kérdés, mi hát az, a mi bennünket e szerencsétlen tespedésből kiragad, s mily úton, mily eszközök által lehet még reményünk egy boldogabb jövő megteremtésére ? Eltekintve attól, hogy nekünk magyaroknak itt e helyen, melyet hazánknak nevezünk még most is, európai hivatásunk van, mert Európa érdeke követeli, hogy itt a nagy szláv és német elem közt, mint elválasztó ék egy önálló, független nemzet fennmaradjon, ezen kivül még két tényező van, mely jelen viszonyaink közt közvetlen hatása által ébredésünkre és jövőnkre döntő befolyással bir. Hogy a nemzet félrevezetett többsége valahára észre jöjjön, ennek módját leginkább eltalálta pénzügyi rendező tehetségével épen Tisza Kálmán, az, a ki a már fenyegető bajt megteremtette akkor, midőn mint pénzügyminister a nemzet adózó polgárainak a gyomrát támadta meg. Okkal-móddal el lehet hallgattatni a józan észt, a lelkiismeretet. Ezek lehetnek elégedetlenek, egy kissé zúgolódhatnak is ; de ha kárpótoltatnak s érdekök ugy kívánja, hozzáférhetők és turnék, hallgatnak. Ezt nálunk a szomorú tapasztalás igazolja. De nem ugy van a gyomorra], mert az megkívánja a maga mindennapi táplálékát s ha ki nem elégítik, először csak korog, utóbb morog, de meg nem nyugszik soha, sőt ha nélkülözése sok időig tart, utóbb határozottan felmondja a szolgálatot; nos a legutóbb túlfeszített fogyasztási adók behozatala elég hatalmas merénylet volt a jobbléthez szokott adózó polgárok gyomra ellen s koszorús költőnk receptjére felébrednek. Menjenek csak ki önök a túloldalról most választáson kivül, üres erszénynyel választókerületeikbe, kérdezzék meg önök a potyához szokottkortesvezéreiket s meg fognak győződni arról, hogy most kint kormánypárt alig létezik. Hiszen ha az adózó polgár szájához emeli fáradsággal megszerzett italát, legyen az bor, sör vagy pálinka, megérzi rajta az adó szagát; ha szájához emeli napi falatját, megérzi az adó ízét; sőt még az az inyencz is vagykávénénike, midőn ezukorédes táplálékát élvezné, keserűnek találja az adó ízétől. Hogy pedig a pipa a felemelt dohányadó után, a szegény munkásnép ez egyedüli gondűzője, az adózó polgárok nagy részének szájából ijedtében kiesett, ezt eléggé igazolja azon ismert
