Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-235
176 235. or^á^os ülés májas C-án, hétfőn. 1SS9. kimerítő észrevételeit megtette azon nyilatkozatra, melyet a t. ministereluök ur az utolsó ülésben Helfy Ignácz t. képviselőtársam azon kérdésére. tett, hogy tudniillik az új ministerek belépésével szemben a cabinetbe, a t. kormányelnöknek és pártjának miféle álláspontja van és az új helyzettel szemben a kormánynak mik a feltételei : még is kötelességemnek tartom én is ez ügyben nézetemet kifejezni. De meg kell jegyeznem, hogy t. barátom Helfy Ignácz kérdésével nem új programmot kért, mint azt a t. ministerelnök ur formulázta, hanem a parlamentarismus nevében, annak törvényei szerint a felmerült események folytán magyarázatot és felvilágosítást kért. Hogy ezen kérdés jogosult volt, ezt ugy hiszem, senki sem vonja kétségbe s ha ez jogosult volt, akkor jogosult volt Helfy Ignáez tisztelt barátomnak az a szemrehányása is, hogy ő kér dés nélkül, már előzetesen megvárta volna, hogy a t. ministerelnök ur nyilatkozatát megtegye, a felvilágosítást megadja. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A t. ministerelnök ur egyszerűen válaszolt rá. Tudjuk, mit. De vájjon ez a válasz megfelel-e az előzményeknek és az ország felfogását kielégíti-e. Ma már constatálhatjuk, hogy részünkre és az ország részére is a válasz nem kielégítő; (Helyeslés a szélső baloldalon) a felvilágosítás megnyugvást nem kelt, sőt talán a dolgot jobban bonyolítja és zavartabbá teszi. (Igaz! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Már, t. ház, hogy néhány rövid szóval rámutassak a helyzetre, mi nem feledhetjük, talán önök sem feledhetik, hogy azon férfiú, a ki az igazságügyministeri széket ma elfoglalja, még a február 21-iki ülésben itt a házban tartott egy philippikát, még pedig nem kicsinyes dolgokról, hanem az ország egyik sarkalatos kérdéséről, a had-svéderőről, ezzel összefüggésben az 1867. évi kiegyezési törvényekről, melyekre nézve Szilágyi Dezső akkor képviselő, most igazságügyi minister ur a t. ministerelnök úrral egyenes ellentétes állást foglalt el. Mi nem feledhetjük a február 21-én tartott beszédnek végsorait, a mely igy szól, indokolván hogy miért lépett 8 fel ezen kérdésben és miért beszélt oly hosszasan, azt mondta : „Kellett tennem — mint kifejezi — hogy fellépjen az 1867-iki törvények minden félremagyarázása ellenében, mely félremagyarázást a ministerelnök ur is magáévá tett, melyeknek értelmét mindig tisztán kell tartanunk." De azt sem feledjük, a mit ugyanazon beszéde fonalán megjegyzett, midőn már az a hires protocolaris magyarázat elesett, a melyre a t. igazságügyminister ur, mint akkoron képviselő, megjegyzését megtette, hogy tudniillik a protocolaris magyarázattal mi omlott össze: „Összeomlott az a kisérlet, mely az ország jogait megváltoztatni kívánta és talán még más valami is omlott össze, megrendült és nagyon megcsorbult és arról a másikról az eddig lefolyt vitából mindenki bő felvilágosítást szerezhet magának" : mi tehát ezeket nem feledhetjük, > e az ország közs 7 éleménye sem feledheti, hogy azon férfiú mily egyenes ellentétben állott az 1867-ki kiegyezési kérdésekre nézve a ministerelnök úrral, de nem feledhetjük múltját sem, a mely múlt egyenes ellentétes küzdelmek sorát tárja élénkbe a t. ministerelnök ur kormányzati és politikai eljárásával. És midőn mindezt nem feledhetjük el és az ország sem feledheti el, nem természetes következménye-e a parlamentaris rendszernek; hogy midőn az a férfiú a ministerium kebelében foglal helyet, az ország felvilágosítást kapjon arra nézve, hogy tulajdonképen itt elvek h ircza folyik-e vagy a parlamenti játéknak már nem új, csak ismétlődő neme állott-e be, a mely nem egyéb, mint az elveknek feladása árán, ministeri széket foglalni el. Ezen férfiúnak sem múltja, sem jelene nem jogosít azon feltevésre, hogy itt ilyen parlamenti játék forogna fenn. Teljesen jogosult volt tehát az a várakozás, hogy a ministerelnök ur a magyarázatot adja meg. A magyarázat meg van adva még azon tényekkel szemben is, melyeket előttem szólott t. barátom Eötvös felemlített, tudniillik azon személyváltoztatásokkal szemben, a melyek rendszerváltoztatás nélkül érthetetlenek, vagy megmagyarázhatatlan ok. Mert ha egy kormány a személy változtatást az egész rendszeren keresztül-hatólag eszközli, akkor ez vagy annak kifejezője, hogy az a kormány azt sem tudja, mily egyénekkel kormányzott eddig, vagy azt jelenti, hogy ezekkel az egyénekkel az új rendszerben nem kormányozhat, ezeknek távozniok kell. (Helyeslés a szélső balon.) De fontos ez még pénzügyi szempontból is. Mert mióta a főispánok nyugdíjtörvénye megvan, nem közömbös az, hogy egy kormány időnként, a mikor neki tetszik, a főispánok egész tömegét minden rendszerváltoztatás nélkül nyugalomba küldje (Igaz! Ugy van! a siélső balon) és egy más tömeget a főispáni székekbe helyezzen. Hiszen ily mód szerint százakat és ezreket lehet részint főispáni székekbe, részint a nyugalom élvezetébe helyezni. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Ha tehát a rendszer nem változott, akkor az egész eljárásnak értelme nincsen. Értelme — ismétlem — csak akkor van, ha a kormány utólagosan meggyőződött, hogy ezekkel a férfiakkal nem boldogulhat, hogy ezek nem érdemlik meg bizalmát, ezeket tehát elküldi helyükről. És hogy ezek a férfiak képtelenek voltak a kormányra, azt csak most vette észre a t. kormány '? Nem hallott ez iránt évek hosszú során át elég figyelmeztetést e házban? De hogy még egyet megjegyezzek, van, a mi ennél a főispáni tisztogatásnál feltűnő. (Halljuk!) A Schmerling-korszak végén - emlékezhetnek rá
