Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-221
10 221. országos ülés íprilis 8-án, szombaton. 1889. hadseregre, továbbá adó-törlesztésekre kellett kerek összegben 12 millió. Összesen tehát mintegy 27 — 28 millió. Ha ezzel szemben figyelembe veszszük, hogy 1887-ben mintegy 64 millió frt értékű papirjáradék bocsáttatott ki és ebből a szerintem is rendkívüli kiadásokat levonjuk, még mindig igen csinos összeg az, mely csak ugy költségvetésileg kallódott el, a mennyiben legalább ez évben rendkívüli beruházásokról vagy más rendkívüli kiadásokról nem tudunk. Másik észrevételem az, hogy a t. államtitkár ur azt mondja, mért említem én, hogy a kormány a pénztári készletekben bővelkedik, midőn jöhetnek körülmények, hogy azon összegeket is igénybe kell vennie, melyekre a t. kormány most fedezetet kér. Megengedem, hogy jöhetnek ily körülmények, de akkor ne ily czímen kérje a t. kormány ezen összeget, melyet már az 1887-iki államháztartás végeredményeképen bőven meg is kapott, mert ez már ki van fizetve, sőt az összeredmény kedvezőbb az előirányzatnál 4 millió forinttal; hanem jöjjön a maga igazi czímén és mondja meg, hogy mily szükségletei vannak és akkor a törvényhozás, ha indokoltnak látja, majd megfontolja és megszavazza vagy nem szavazza. De idegen czímen, a nélkül, hogy ily szükséglet kimutattatnék, ily összeget kérni, sőt kérni azt is, hogy e czímen hitelmüveietet is vehessen igénybe: ezt másnak, mint adósságcsinábísi mániának, csakugyan nem mondhatom. De az államtitkár ur azt is mondja, hogy miként tehetek szemrehányást a kormánynak, mikor 8 e javaslat beterjesztésében voltaképen a budgetjog tiszteletét tanúsítja. Hát ha a kormány annyira tiszteli a budofetjogot, mért nem jött a ház elé az 1887-iki többi túlkiadással is? Erre tessék felelni, mert eddig, ha a kormánynak a költ ségvetés egyik-másik tételénél több kiadása volt, azokat csakis zárszámadásilag igazolta és ha ilyesről szó volt, a kormány mindig azt mondta: hogy hiszen arra való a zárszámadási bizottság, hogy azokat megbírálja és a felmentvény megadását javasolja. Egyszer tehát abudgetjogot tisztelni, máskor a budgetjog alapján azt kivánni, hogy a túlkiadások a ház elé ne kerüljenek, hanem zárszámadásilag igazoltassanak; ez oly eljárás, melyet komoly dolognak,nem tarthatok. Az államtitkár ur azt is mondja, hogy a többi túlkiadásokkal azért nem jöttek a ház elé, mert ezek nem férnek ös*ze a közös természetű kiadásokkal. Igenis összefüggnek. Ez is budgetszeríí tétel, semmi más, ép ugy, mint a többi. És ha a t. kormány az egyik budgetszeríí tétel túlkiadását a ház elé hozza, a másikat meg nem, ez komoly okoskodásnak szintén nem járja. Vagy méltóztassék tehát az összes túlkiadásokat beterjeszteni, vagy nem, de ne méltóztassék kiszakítani egy tételt, mely tényleg ki is van fizetve és nem használni fel a felfogásom szerint idegen és helytelen czímeket arra, hogy a t. kormány folytonosan adósságokat csinálhasson, akár van szükség reá, akár nincs. Azt is említette a t. államtitkár ur, hogy miért nem vétettek ezúttal számba azon adóvisszatérítési összegek, melyek az ideiglenes leszámolás alapján Magyarország javára estek, holott 1887-ben egy hasonló törvény tárgyalásánál ezen összegek nemcsak hogy figyelembe vétettek, de a vámbevételi visszamaradásokból egyenesen le is vonattak. A t. államtitkár ur ennek igazolására hivatkozik az 1887-iki törvényre. Tudom, hogy az a törvény 1887-ben megalkottatott, de azért azon esztendőre még nem volt alkalmazható és épen olyan régi és ezen törvényt megelőző időszakra szóló ezen felhatalmazás, mint volt az 1885. évben a volt pénzügyminister által kivánt és kért felhatalmazás, melynél azonban a volt pénzügyminister ur, daczára annak, hogy én egész pénzügyi politikáját és azon idő összes pénzügyi történetét, melyet ő vezetett, elítélem, mégis el kell ismernem, hogy solidabban járt el. Erre nézve felolvasom az ő indokolásából az idevágó tételt, melyből a t. ház meggyőződhetik, hogy ő legalább plausibilis formát keresett s nem kivánt többet a t. háztól, mint azon összeget, melylyel a vámbevételek végeredménye kevesebb volt azon összegnél, mely adóvisszatérítés czímén Magyarország javára esett. A volt pénzügyminister ur indokolásában constatálja, hogy a vámbevételi visszamaradás 4.273,000 irtot tesz és azután a következőket mondja: (Olvassa) „Minthogy azonban a vámbevételekből fedezett fogyasztási adó-visszatérítéseknél a fogyasztási adó-visszatérítések felosztásából Magyarországra eső s az 1885. évi előirányzatban nettó 6.294,908 frttal előirányzott bevétel az ideiglenes leszámolások szerint 9.033,464 frt VI* krajczárt tett, vagyis 2.738,556 frt l 1 /* krajczárnyi többletet mutat, a közösügyi pótszükségletet kívánom felhasználni." A jelen eset is hasonló; mert az adóvisszatérítések czímén az előirányzattal szemben a magyar állam többet kapott 2.261,000 frttal — legalább a zárszámadás ennyit tűntet ki — miért nem kívánják tehát ezt önök ezúttal levonni és miért kell az ekként kiderülő 842 ezer forintnál több pénz? Erre méltóztassék felelni, mert ez az, a mit én solidnak nem tartok. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ez — bocsánatot kérek — kibúvás a kérdés komolysága elől, (Igás! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon) és én ezért ismétlem azt, hogy a pénzügyi politikában és a gazdálkodásban egy hajszállal sem tapasztalok ma jobb állapotokat, mint a minők voltak a volt pénzügyminister ur kormányzata alatt, ki pedig tudvalevőleg Magyarország pénzügyeit súlyosan meg-
