Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-234

234. országos ülés májns 4-én, szombaton. 1889. 153 helyben lett Nagyva a karok és rendek által, törvényre emeltetett és az ország törvényei közt előfordul mint az 1651: VIII. törvényczikk. Tehát a törvényes formák által kötött szerződés, az erdélyi országgyűlés határozata, egy erdélyi törvény alapján — s hozzá teszem, hogy ez szabályszerűség kihirdettetett és ellentmondásra nem talált — mondom, ezeken a szilárd jogalapokon nyugszik Brassó városának a töresvári uradalmon fennállott földesúri joga. Ezt azért kívántam constatálni, hogy kimutassam a t. ház előtt, hogy széles Magyarországon nincs földesúri jog, a mely szilárdabb jogalapokon nyugszik s a mely tisztességesebben meg lett volna szerezve és ünnepélyesebben documentálva és Őszintén sajnálom, hogy ily jogállással szemben még mindig kételyek támadhatnak s hogy a t. képviselő ur akkor, a mikor ő eivilisatióról, szabadelvű politikáról és jogállamról szólt, arra az ötletre jött, hogy azokban az igényekben, a melyeket az egyes állampolgár az állammal szemben formálhat, a jogtisztelet s a tulajdon szentsége iránt különbséget tett. 0 ugy fajkülönbség szerint állította oda a kérdést, hogy mit kaptak a szászok és mit nem adtak a magyarok. Azt hiszem, t. ház, hogy az ország helbékéje, de a jogállam tiszta fogalmának formulázása és életbeléptetése szempontjából lelkiismeretesen óvakodnunk kell ép az enyém és tied közti kérdésekben faj szerinti különbséget tenni és a nemzeti politikát ugy állítni oda, mintha annak az volna a postulatuma, hogy vedd el az egyiktől és ajándékozd oda a másiknak. Meg vagyok győződve, hogy t. képviselőtársam nem indult ki e felfogásból és csak beszéde alatt, nézeteinek alakulása folyamán öltötte magára beszéde e ferde világítást. (Helyeslés.) Abban sem volt igaza t. képviselőtársamnak, hogy ezen szegény magyar csángók ki vannak szolgáltatva a város törvénytipró önkényének, mondván: hogy hisz' a város e csángó népnek ugy földesura, mint birája, ugy közigazgatási hatósága, mint felperese. Ez a dolog egészen másképen áll és csodálkozom, hogy jogász embertől ily felfogást kell hallanom. Igaz, hogy a jogfolytonosság e peres vagyonjogi kérdésre nézve, fájdalom, törvény által felfüggesztetett; igaz, hogy 1871-ben, az akkori igazságügyminister ur egy meglepetésnek lett áldozata és arra engedte magát birni, hogy az úrbéri remanentiák rendezéséről szóló törvénynek tárgyalásakor a házat egy módosítványnyal lepte meg, a mely e kérdést a maga egész jogi lényéből kívánta kiforgatni; igaz, hogy 1871-ben történt ez, a mi valóban nem vált dicsőségére sem annak, a ki indítványozta, sem a t. háznak, mely azt megszavazta, tudniillik az, hogy egy peres vagyonjogi kérdés: a hétfalusi és a többi királyföldi földesúri jogoknak kérdése, mely két ! KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. XI. KÖTET. bíróság által a már volt földesúr javára intéztetett el, a törvényhozás által azonban a bírói elintézés alól kivétetett és a törvényhozás tárgyává tétetett. Ha már most 20 év múlva halljuk ennek a történetét, alig képzelhetjük el, hogy lehetséges-e az egy jogállamban, hogy egy, már bíróság előtt fekvő peres ügy, melyet már a két alsó bíróság elintézett, a legfelsőbb bíróságtól elvétetett és mint szerzett vagyonjogi peres kérdés pro praíterito törvényhozás tárgyává tétetett; pedig, fájdalom, ez így történt. Ha az ez iránti 1871: LIII. törv.-czikk világosan kimondta, hogy a királyföldön lévő földesúri jogokról egy későbbi törvény fog intézkedni : nézetem szerint ennek a törvénynek nem volt az az intentiója, hogy tagadja, hogy úrbéri és földesúri jogok voltak, hanem csak arról tesz tanúságot, hogy a t. igazságügyminister és a t. ház nem ismerte kellőleg,' a kérdést s hogy az ügynek kellő ismerete nélkül nem kívánta azt véglegesen elintézni. Én az illető 82-ik §-ban már a törvényhozás iránti tiszteletből is nem praejudiciumot, csak a kérdésnek függőben való tartását kívánom látni és csak azt vagyok kénytelen constatálni, hogy ez a felfüggesztés, mely 1871-ben történt s mely, fájdalom, mind a mai napig tart, ez az interregnum nagy kárt okozott és a kiket ért, nem fognak kárpótlást kapni soha. Én adatokkal birok arra, hogy ezen interregnumban Brassó városának, mint volt földesúrnak azt volt a helyzete, hogy a vitás birtokáért kénytelen volt az összes költségeket és adókat fizetni, hasznát pedig nem a város, hanem a volt úrbéresek vették. Ennek a képtelen helyzetnek az volt a következménye, hogy a város saját igaz tulajdonáért, a melynek hasznát nem vehette, 10—15,000 forintot volt kénytelen évenként fizetni, ugy, hogy az interregnum, nem tekintve a lucrum cessans-t, legalább is 150,000 frtjába került a városnak.Ha pedig hozzá számítom azt a hasznot, mely a városnak az erdőből és legelökből lett volna, csaknem V

2 millió az a kár, mely Brassó városát érte azért, mert a magyar törvényhozás 1871-ben nem tanulmányozta volt kellőleg ezen jogi kérdést, beleavatkozott az igazságszolgáltatás körébe s teremtett egy interregnumot, mely ritkítja párját a világon. Ezen ügyállással szemben nem értem, hogy a t. képviselő ur panaszkodhatik a felett, hogy elnyomattak a csángók. Hiszen ez az interregnum, mely nem a város kérelmére, de sőt annak erős tiltakozása ellenére a csángók kérelmére teremtetett, csakis a csángóknak van hasznára, mert ők használták és pusztították ezen interregnum alatt az erdőséget és legelőket a nélkül, hogy az erdőrendezésért és adókban egyetlenegy fillért is fizettek volna. Tehát ha valakinek ked20