Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-233

13S 233. országos ülés május 3-án, pénteken. 1S89. menye ? (Mozgás jobbfelöl.) Czáfolják meg, ha nem ugy van, a mint mondom — személyesen most nem állíthatom elő, mivel a múlt év végén innen eltették s azt mondották neki: az a Hollaky egy veszedelmes ember, a ki a kormány megbuktatá­sára törekszik. (Nagy derültség jöbbfelöl.) Magam is nevetségesnek tartom. Azt mondották: a kor­mány részéről fel vagyunk hatalmazva kijelenteni, hogy minden oly mozgalmat, a melyben ellenzéki ember részt vesz, a kormány ellen intézett mozga­lomnak tekintjük és minden befolyást fel fogunk használni arra,hogy aztmegbuktassuk.(Zajoshelyes­lés. Igaz! Ugy van! balfelöl. Ellenmondások a jobbolda­lon.)Az angol lejött Pestre a Vadászkürtbe, itt felke­reste az országos szabadelvű párt végrehajtó bizott­ságának egy tagja s az angoltól egy Írásbeli nyilat­kozatot csikartak ki. (Mozgás és ellentmondás jobb ­felöl.) Kötelességemnek tartottam ezt itt felemlí­teni s azt hiszem, tagadásba venni nem fogja senki. (Nagy mozgás jobbfelöl. Felkiáltások balfelöl: Leta­gadnak mindent! Beversalist vettek!) A mi a reversalisokat illeti, hogy azok létez­nek — nem mint a boszorkányok, melyekről már Kálmán király megmondotta, hogy nem léteznek, azt hiszem a t. ministerelnök ur sem fogja tagadni. — Nem szükséges tán többet felemlíteni, mint azt az esetet, a melynek következtében Hock János t. képviselőtársain kénytelen volt az erkölcsi con­scquentiákat a maga részére levonni, (Zajosderült­ség balfelöl) azért, mivel a párt ezt tőle megköve­telte. (Mozgás és ellenmondás jöbbfelöl.) Én nem kér­dem, liogy mi utón történhetett, hogy hivatalos pénz, hivatalos kezekkel, hivatalos utón küldetett azon kerületbe, melyben Hock János képviselő je­löltként fellépett. Azt sem kérdem, hogy midőn Hock János azon összeget — mert nem ő vette kezéhez — melyet az ő érdekében használtak, el­fogadta, helyesen járt-e el; hanem azt kérdem, hogy ha egy oly fiatal emberrel — a ki­nek az volt a bűne és az volt a könnyelmű­sége, hogy egy ilyen pártba bement, a melynek erkölcsi alapja nincs — (Zajos helyeslés és tetszés a bal- és szélső balfelől) az a párt levonatja a conse­quentiákat, vajj'onaza párt levonta-e a saját maga részére is a consequeiüiákat.('i%os helyeslés és tetszés és derültség a bal- és szélső baloldalon. Mozgás jöbbfelöl.) Igyekezni fogok beszédemet mielőbb befe­jezni. (Ralijuk! Halljuk! Nagyon érdekes! balfelől.) Nem tehetek róla, a ministerelnök úrral kell, hogy foglalkozzam én is. Régebben, mikor még Váradonjogász voltam — rég ideje annak — azt mondották, hogy a ministerelnök ur az elvhű baloldal rendíthetlen vezére; összehasonlították akkor III. Napóleonnal, (Derültséga bal- és szélsőbalon), mert akkorában az volt a legnagyobb ember Európában. Ez csak hízelgő lehet a ministerelnök úrra. Ma meg Bismarckhoz hasonlítják. (Felkiáltások balról: Nagyváradon! De Berlinben nem ismerik ám él!) Én megengedem, midőn vannak talmi bárók és talmi grófok, vannak talmi Bismarckok is; ezt sohsem vontam kétségbe. (Zajos tetszés a bal- és szélső balon.) De ha tekintjük azt, hogy keleti nép va­gyunk, hogy igen kicsi nemzet vagyunk, hogy igen szűk körülmények között élünk, akkor : ha egy magyar államférfiúi akarok megbírálni, nem a nyu­gat-európai államférfiakkalhasonlítom össze, hanem azt nézem, hogy tán ép oly kicsiny, vagy kisebb körülmények között egy hozzá hasonló nemzetben levő államférfiá vájjon mikép nyilatkozott, mikép cselekedett. (Halljuk!) Itt van a szomszédságunkban Románia. Ott is volt egy szabadelvű párt, mely providentiális férfiakból állott és kizárólag jogosítva volt az ország sorsát és kormányát vezetni. Ezen párt vezére volt Bratianu. Feltétlen többséggel rendel­kezett pedig azért, mert a választásoknál épen olv szabadelvű utakat használt, minta t. minister­elnök ur. (Zajos tetszés a szélső baloldalon.) Azon­ban daczára annak, hogy 12 éven keresztül meg volt a többsége, megszerezte Romániának a teljes függetlenséget, megszerezte a leghatalmasabb és legelőnyösebb politikai összeköttetéseket, föl­emelte, tényezővé tette az országot, melylyel még az igazi, nemcsak a talmi Bismarck is kell hogy számoljon. És ez az ember látva, hogy az ország köz­véleménye ellene zúdult, hogy tovább fenn nem tarthatja magát, beadta lemondását. A pártja meg­ütközött rajta. Kérdezték: mi ennek az oka? Bátor leszek az ő eszejárását fölolvasni; kérem, hallgassák meg figyelemmel. (Derültség a jobb­oldalon! Halljuk! a bal- és szélső balon.) 1888. évi február havában mondotta, pártjához : „Sokan kér­dezték : miért adtam be lemondásomat ? Ezeknek azt mondom, hogy míg nem viselik ők is azon terheket és felelő'sséget, melyet én 12 éven át viseltem a legnehezebb időben, a legnehezebb körülmények közt; addig nincs okuk engem vádolni azzal, hogy lemondásomat beadtam. De a személyi tekintettől menten, nézzük emberi szem­potból a dolgot/' Most következik az ő philosophiája, kérem kü­lönösen erre hallgatni (olvassa): „Azok, kik a kor­mányon kívül állanak, illusiókkal vannak eltelve azok iránt, kik a kormányon vannak s ez illusiókat idővel elveszték. Ugy azok is, kik a hatalom pol­czán vannak, sokat vesztenek azon illusiókból, melyeket bírtak akkor, midőn a kormányt átvet­ték. Az illusio hiánya okozza azt, hogy vesztenek az erőből, melyet kezdetben bírtak. Általános tétel gyanánt állítom fel hogy azokat, kik hosszasan állottak a hatalom élén — a világ megunja. — Jó tehát, hogy 12 évi hatalom után visszavonuljak és hogy a világ győződjék

Next

/
Thumbnails
Contents