Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-233

\ 34 238. országos ülés május S-án, pénteken. 1SS9 már helyre állott, akkor jogosultan kívánhatom a t. kormányelnök úrtól, hogy méltóztassék azt a ház előtt exponálni, (Helyeslés balfelöl) megismertetni velünk, hogy tudjuk, kivel állunk szemben. (Helyeslés balfelöl.) Addig én a magam részéről csak annyit jelenthetek ki, hogy én sem jó, sem rosszakarattal, hanem teljes objectivitással fogom bevárni a t. új minister urak működését, hogy megítéljem tetteik után, beleértve a t. igazságügyminister urat is. Mert én azt természetesnek találom ugyan, hogy ellenzéki oldalról bizonyos rokonszenvvel kisérnek oly embert és reményeket fűznek oly emberhez, ki tulajdonkép hús az 8 húsából, csont az ő csontjából. De nem feledhetem, t. ház, hogy hallottunk már nagyon sok ékes beszédet ellenzéki padokról, a melyeknek aztán ellenkezőjét láttuk megvalósulni a kormánypadokon ; nem felejthetem el, hogy nekem volt szerencsém az igen t. igazságügyminister urat látni, mikor velem szemben ült a Deák-párton, mikor velem szemben ült a fusionált pártban, mikor mellettem ült a szomszédságban és látom most, midőn a kormányszéken ül. Ekkép bebizonyította, hogy minden helyét jól meg tudta állni, mindegyik álláspontját igen ékesen meg tudta védelmezni, de most eljutott azon ponthoz, midőn kénytelen vagyok reá alkalmazni Petőn azon mondását, hogy minden Demosthenesnél ékesebben szól a tett. A ministeri székben nem az dönt, hogy valaki szépen vagy nem szépen beszél-e, hanem mily okosan, bölcsen, hazafiasán cselekszik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Erről azonban biztosíthatom különösen a t. igazságügyminister urat, a kinek választóihoz intézett levele igen sokban összevág azzal, a mit én is óhajtok, a mit én is érzek és igen üdvösnek tartok: hogy ha igazán a szabadelvűség, a jogegyenlőség terén akar intézményeket alkotni, teremteni, fejleszteni, legyen meggyőződve, hogy abban az irányban mindig kész támogatókra fog találni ezen padokon. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A többire nézve — mondom — fentartom ítéletemet róla és többi társairól akkorra, mikor őket a tettek terén fogom látni. De ismétlem, hogy a t. kormányelnök ur részéről elvárom, ugy hiszem, jogosan elvárhatja tőle parlamenti szokás szerint az egész képviselőház, hogy a történt változásokról nyilatkozni fog. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nagy István jegyző: Hollaky Imre! Hollaky Imre : T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) A katholikus egyház megkülönböztet diadalmas, küzdő és szenvedő híveket. Ezen megkülönböztetés szerint indulva, én is megkülönböztetek diadalmas, küzdő és szenvedő Magyarországot. Engedje meg a t. ház, hogy a szenvedő Magyarország nevében a költségvetési általános vita keretén belül észrevételeimet és tapasztalataimat száraz tényekre fektetve, rövid szavakkal vázolhassam. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, a t. képviselőház előtt nem szükséges felemlítenem azt, hogy a mikor én a szenvedő Magyarországról beszélek, kiválólag Erdélyt értem: azaz, hogy ki ne corrigáljanak, nem Erdélyt, hanem Magyarországnak erdélyi részét. Ez az úgynevezett Erdély volt a régibb időben azon megvívhatlan pont, a melyen az osztrák politika diadalmaskodni nem tudott; ez volt azon pont, a melyből Magyarország önállósága és függetlensége megvédetett. Nem csoda tehát, hogy ezt a víhatlan pontot bevenni, megkeríteni az osztrák politika főfeladatának tartotta. A mi egyszerre nem sikerült, az sikerült fokozatosan az által, hogy ott a separatisticus tendentiákat fejlesztette, a törvények különbözőségét fentartotta, a felekezetek és nemzetiségek közt fennálló különben is nagymérvű féltékenységet kéz alatt igyekezett mindig gyarapítani. Azt pedig, hogy független és önálló birtokosság ne legyen, kieszközölte azzal, hogy már a múlt században olcsó pénzen nemesi, különösen pedig bárói és grófi méltóságokat lehetett venni és elég volt egy nemesi családnak az, hogy minden érdem nélkül szerzett magának bárói, vagy grófi czímet; azzal elkezdte vagyoni elszegényedését, saját családjának romlását előidézte. Ennek a politikának hosszas lefolyását ecsetelni nem akarom. Elég az hozzá, hogy 48-ban keresztül vitetett az unió. Midőn a 67-iki kiegyezés folytán alkotmányunk visszaállíttatott, a magyar törvényhozás kötelességének tartotta ezelőtt csak 21 évvel, midőn az unió újólag megerősíttetett, kifejezni azt, hogy törekednie kell a magyar országgyűlésnek arra, hogy az erdélyi és magyarországi törvények lehetőleg összhangba hozassanak, hogy ezen szent István országának egy törvénye, egy királya, egy Istene legyen. A Deák-párti kormányokat nagyban vádolták azzal, hogy nem folytat nemzeti politikát, a mi kötelessége volna. Akószámra öntötték a tintát, irván vezérczikkeket, melyekben Erdélynek hátramaradottságát, a nemzetellenes politikát magyarázgatták és bizonyítgatták az ország népei előtt. Beőthy Ákos : Hegedüs Sándor is írogatta! Hollaky Imre: Elkövetkezett 1875 és egy szabadelvű, alkotmányos és nemzeti politikát Ígértek. Lássuk, miben nyilvánult Erdélyre nézve ezen alkotmányos, nemzeti és szabadelvű politika. Lássuk a tényeket. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon.) Mindenek előtt szervezni kellett. Azt mondták a megyéket és törvényszékeket olyképen kell szervezni, hogy a megyék és törvényszékek székhelyei egyek legyenek. Természetesen keresztül vitték ezt Erdélyben is. Ott van Gyulafehérvárott a kir. törvényszék és Nagyenyeden a megye székhelye; ott van Er-