Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-233

126 283. országos ülés május 3-án, pénteken. 1889. nézve, melyet a reconstruetiónál követett, nem ismerhetek el Tisza Kálmánnal szemben nagyobb tekintélyt, mint őt magát, midőn a következőket mondotta annak idején talán gróf Szapáry Gyulának: „Rendszeres parlamenti kormányforma mellett lehetetlen, hogy mint nálunk történt, annyi minister egyenként bukdossék ki a ministeriumból (Derültség balfelöl) és foglaljon szépen helyet suceessorainak háta mögött. (Élénk derültség balfelől.) Ebben tagadhatatlanul nagy és komoly baj is fekszik, mert kormányférfiak mindenütt a világon lejárták magukat bizonyos idő lefolyta alatt .... (Derültség.) Gróf Károlyi Gábor: Ez már lejárta magát! Báró Kaas Ivor: . . . csakhogy ott, a hol valódi parlamentarismus van, a magát lejárt kormányférfi, ha különben tehetséges és jóravaló ember, mintegy megifjodik az opposítio kebelében és pár év múlva ő lesz ismét a helyzet igényelte ember, míg nálunk ennek lehetősége tökéletesen el van zárva." (Élénk derültség balfelől.) És igy remélem, hogy az a ministerelnök, ki magát tökéletesen lejárta, a visszatérés elől arra a helyre, vagy a politikai szerepléstől tökéletesen el van zárva. Hogy ki van zárva, azt azonkívül, hogy kormánypolitikája ilyen eredményeket szült, onnan is következtetem, hogy hasonló mulasztásokat követett el. Eu régóta a közjogi alapnak vagyok hive ; elfogadom a kiegyezést, ugy a mint Deák Ferencz megkötötte ; mellette küzdöttem is, meg is álltam, meg is állok; de nem azon szempontból, mint hogy ha én azt javíthatatlannak, módosíthatatlannak, dogmának, minden hiányt kizáró, tökéletes műnek tartanám. És ha a magyar államot és annak szükségletét tekintem, feltűnő előttem, hogy mi ugyan sok attribútumával birunk az államnak, de két fő szükséget tudok, a mely nélkül nem érhetjük el azt, a mi feladatunk, vagyis a mi nélkül a kiegyezés nem lehet tökéletes és nem lehet az egész nemzetre nézve megnyugtató. Se két követelmény, hogy a dynastia megmagyarosodjók és hogy nemzeti legyen a hadsereg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Es mar most dicsérnem kell Andrássy Gyula grófot, a ki annak idején a dynastia megmagyarosítására minden befolyását latba vetette és csakugyan királyunk tapasztalta, hogy a magyarság iránt érzett szeretettel és rokonszenvvel mily mély gyökereket vert, e nemzetben a Habsburg-ház megerősödése. Ámde Tisza Kálmán 14 esztendő alatt nem hogy fejlesztette volna a legcsekélyebbel is azt, hogy az udvar Magyarországon itthon érezze magát; nemcsak nem ért el semmit e tekintetben, de talán egyetlen lépést sem tett soha, hogy a dynastiának több tagja Magyarországon tartózkodjék, hogy népünk szellemét megismerje, azzal érintkezzék, szóval hogy Magyarországot hazájuknak tekintsék a főherczegek; mindezen tekintetben nem tett semmit és ma sokkal kevesebb alkalmunk van közvetlen érintkezésbe lépni a dynastiával, mint azelőtt, mikor még Tisza Kálmán nem ült azon a helyen. Ellenben igenis tapasztaljuk ennek ellenkezőjét, azt, hogy soha egy minister sem tett annyit, és oly bátran oly vakmerőt arra, hogy a dynastiának minden szolgálatot megtegyen, bár a nemzetnek jogos és méltányos igényei és óhajai mellőzésével. És soha egy ministerelnök se tette meg azt, hogy annyira meztelenre vetkőztesse a koronát, hogy magát annak palástjával fedezze. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Hogy a nemzeti hadsereg irányában mennyire nem tett semmit, azt ismételni felesleges a véderő-vita után; de nemcsak hogy nem tett semmit, sőt ennél tovább ment, feladta a nemzetnek legbecsesebb jogait és követeléseit a véderő-törvényjavaslatban, a mi reá nézve veszedelmes, végzetes volt. (Ugy van! Ugy van! a haloldalon.) És azért, daczára annak, hogy e törvényt önök elfogadták, a nemzet igazságszolgáltatása kimondta verdictjét azon férfiakra, kik ama törvényt meghozták és a véderő-törvényjavaslat után nem lehetséges, hogy Tisza Kálmán kormányon maradjon. (Igaz! Ugy van! balfelől.) És számára a kormányon maradást nem tehetik lehetővé mások, kik a hazát szolgálják, vagy szolgálni készek, mert meghozhatnak minden áldozatot Tisza Kálmánnak, de saját erkölcseiket, saját reputatiójukat reá át nem ruházhatják és ezencabineti reconstructiónak hibája az, hogy oly kísérletet tesz, a mely nem sikerülhet, mert soha más erkölcsei valakinek erkölcstelenségét aiem fedezhetik. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ezen kivül azonban van még egy másik ok, mely a honvédelemmel nagyon szorosan összefügg, hogy miért nem maradhat Tisza Kálmán a kormányon. (Halljak! Halljuk!) Vannak körülmények egy nemzet életében, midőn szükséges, hogy minden pártviszály megszűnjék és a nemzet összes fiai vállvetett erővel és lelkesedéssel járuljanak ahhoz, hogy a hazát megmentsék azon nagy veszélytől, melyet külső ellenség támadása hárít a nemzetre. Es önök ezt a veszélyt elénk tárták ismételve a véderő-vita alatt, gyakran hivatkoztak arra, gróf Andrássy Gyula is megmondta, hogy „a béke is túléli magát", sokszor mondták önök, hogy a háború veszedelme fenyeget és közeleg a vihar. Az ily argumentummal szemben nem mondhatok mást, minthogy ezen vihar közeledtével nem lehet, nem szabad, hogy Tisza Kálmán vezesse Magyarország kormányát. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem szabad azért, mert ő mozI gósítás esetén, háborúban nem az erő, hanem a I gyengeség forrása a koronára, a nemzetre, az