Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-221

6 221. Országos ülés április 6-án, szombaton 1889. figyelembe veszszük azon szempontot, hogy a vámbevételek visszamaradása szoros összefüggésben áll az adó-visszatéritésből származó és Magyarország javára eső összegekkel. A dolog tudniillik ugy áll, hogy mentől magasabb összegre rúgnak a vámbevételek visszatérítései, annál nagyobbak az ezen visszatérítésekből Magyarország javára eső összegek. Ha már most az 1887. esztendei zárszámadások e tekintetbeli eredményét nézzük, azt látjuk, hogy mig a vámvisszatérítések nettó előirányzata, kerek összegben nettó 5.015,000 frtot tett, addig a zárszámadás szerinti azon nettó eredmény, mely adóvisszatérítések ezímén Magyarország javára esett, az ideiglenes leszámolások szerint, melyeket számadások feltüntetnek, 7.772,000 forintot tett, következőleg a nettó plus, melyet Magyarország eme visszatérítésekből kapott, 2.261,000 frtra mg. Hasonló természetű javaslat feküdt 1885-ben a törvényhozás előtt, a melyet az akkori pénzügyminister, gróf Szapáry Gyula ur nyújtott be, aki indokolásában ezzel szószerint azonos szövegben kérte a törvényhozást arra, hogy a vámbevételek visszamaradván, pótlólag hatalmaztassék fel, hogy e ezímén a közös kormánynak 4.273,000 forintot fizethessen ki. És vájjon milyen eljárást követett az akkori pénzügyminister ur? Azt az eljárást követte, hogy constatálta a vámbevételek visszamaradásának imént jeleztem összegét, de egyszersmind levonta ebből azt a másik összeget, a mely adóvisszatérítések ezímén Magyarországra esett. A dolog tudniillik — számszerűleg constatálva — ugy állott akkor, hogy mig a vámnak nettó viszszaesési quotája Magyarországra nézve 4.273,000 forintot tett, addig a visszatérítésekből Magyarország javára eső nagyobb adóvisszatérítés 2.738,000 forint volt és igy a törvényhozástól csak 1.534,000 forintot kért. Szabad legyen kérdenem, miért nem követi a t. kormány most is ugyanezt az eljárást? Mert ha ez akkor correct volt, a mint hitem szerint az volt, mert ismétlem, a kettő egymással szoros öszszefüggésben van: akkor a t. kormánynak ma sem lehetett volna más eljárást követni, még abban az esetben sem, ha az 1887-iki év pénztári összeredménye nem volt volna jobb, mint az előirányzat, mely esetben azután most csak 882,000 forintot lett volna szabad kérnie. (Helyeslés balfelöl.) No már most, ha ezt az eljárást követte a t. volt pénzügyminister ur, a kinek működéséhez igen szomorú emlékek fűződnek, mert főkép az ő kormányzata alatt történtek azok a dolgok, a melyek Magyarország pénzügyeit meglehetősen megrontották, akkor nagyon csodálkozom, hogy a mostani t. kormány még ennél is kevésbé solid eljárást követ, a mennyiben oly összegnek megszavazását is kéri, a milyent a volt pénzügyminister ur hasonló vámbevételi visszamaradások ezímén nem kért. Azután t. ház, ne feledjük el azt sem, hogy a t. kormány részint a költségvetés beterjesztése alkalmával, részint félhivatalos színezetű és sajtó utján tett nyilatkozatai szerint abban a helyzetben van, hogy pénzszükséget nem szenved. A t. kormánynak pénzkészlete elég van, mert egyfelől az állam jövedelmei meglehetős jól folynak be, másfelől köztudomásúlag a szeszpótadó eredméuye is meglehetős szép összeget tüntet fel. A t. kormány rendelkezése alatt tehát elegendő készlet van arra, hogy időnkint felmerülő szükségleteit fedezhesse. És ha a t. kormány nekünk más szükséget és más czímet megbirálásunk alá nem bocsát, a melyekből azt láthatnók, hogy a t. kormánynak erre az összegre bizonyos czélokra valóban szüksége van, akkor részemről ezt a törvényjavaslatot nem tekinthetem egyébnek, mint egyszerűen adósság csinálási mániának, a melyhez én hozzá nem járulhatok. (Helyeslés balfelől.) Ideje volna, hogy ezzel valahára már szakítanánk, mert hogy pénzügyi romlásunknak egyik alkotó részét épen az az eljárás képezi, hogy a t. kormány derüre-borura adósságokat csinál ott is, a hol arra felfogásom szerint szükség nincs, arra nézve legyen szabad ezúttal — ismétlem, a nélkül, hogy bővebben bele kívánnék menni a pénzügyi politika bírálatába — csak egy pár adatot felsorolni. (Halljuk ! Halljuk!) A t. kormány 1886-ban, nem említve egyéb kölcsönöket, tisztán papirjáradékban, rentében kibocsátott 51 millió forintot névleg, bevett értük effective 47 milliót. 1887-ben kibocsátott 64.863,000 frtot névleg, bevett értök tényleg 56 milliót, mert hiszen a cursus is rosszabbuít, az általunk ismert körülményeknél fogva. 1888-ban kibocsátott a kormány 47 milliót arany czímletekben, azután nem tudom, kibocsátott-e vagy nem, de tényleg a földtehermentesítési adósságok törlesztésére 8 millió forintra kapott a törvényhozástól felhatalmazást, azután tárgyaltuk az újabb rendkívüli katonai hitelekre vonatkozó összeget, mely ismét nem tudom, kibocsáttatott- e vagy sem, de ezek végösszegben 67 millió forintot tesznek és pedig azon apró kölcsönök nélkül, melyek nem járadékban bocsáttattak ki. Nem tudom, hogy a magyar állam az adósságesinálás ezen mérvét hogyan bírhatta meg, midőn Európában alig van nagyhatalom, a mely az évi budgetszerű szükségleteiből kifolyólag ily nagymérvű adósságokat csinálna. Ennél fogva nem értem, hogy ezen jelenségeket látva, mikép bizhatik valaki abban, hogy a magyar állam pénzügyei a rendezés felé haladnak, (ügy van! balf elől.) Pediu; ne feledjük el, hogy midőn évenkint 5t, 64 és 67 millió forintos adósságok csináltatnak egy-