Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-232

110 232. országos ülés május 2-án, csütörtökön. 1S89. zett katholicus congressus létre jött, a mely oly alapszabályokat teremtett, hogy az a 9.500,000 kath. nép ne legyen az egyházi ténykedés korlátain kivül, hanem épen ugy, mint a kisebbségben levő protestáns felekezetek, saját kezébe vegye egyházi önkormányzatát. Régen történt, 1868-ban jött fel a nap, a melyből mi világi katholikusok meleg sugarakat vártunk. Sajnos, hogy e napsugarak elmaradtak és jött utána a fagyasztó dér, akkor, mikor Tisza Kálmán lett a ministerelnök. Addig mindig reméltük, hittük, hogy az ige testté lesz, hanem a mint a t. ministerelnök ur a székesfehérvári születésű herczegprimással a dolgot megbeszélte, az egész elaludt és Trefort minister ur asztalfiókjában maradt az egész eiaboratu m. Azt hiszem, hogy sem a főpapságnak, sem a kormánynak bizonyos tekintetben érdekközösségét nem fogom sérteni, ha kijelentem, hogy Csáky minister úrtól megvárhatja a nagy katholikus közönség, hogy ezzel az eszmével ne csak foglalkozzék, hanem annak mentől hamarább életet is adjon és lehetővé tegye, hogy Magyarország 9.500,000 nyi katholicus népe fölött ne uralkodjék csak a 14,000 fölszentelt pap, hanem az önkormányzatban vilá giakis részt vegyenek. Mert nem lehet alkotmányos államban absolut hatalmat megtűrni, a katholicus egyház szervezete pedig jelen alakjában absolut hatalomra mutat. Ezen tehát változtatni kell, mert különben az idő korszelleme az egész szervezetet el fogja seperni. Látjuk Magyarországon, milyen óriási többségben vagyunk mi katholicnsok és ennek daczára az államélet terén, hivatalokban mindenütt a katholikusok száma ugy aránylik a más felekezetbeliekhez, mint 1 : 50-hez. Miért? Mert nem törődünk egymás érdekeivel, nincs meg bennünk az összetartozandóság vonzó ereje, a mi a kisebbségben megvan, a hol egynek érdekében valamennyi sikra száll; mi pedig ugy vagyunk, hogy ha közülünk egy emelkedik, a, többi mind szeretné lerántani. (Derültség.) Nincs meg tehát az összhang az egyházi és világi elemek között. Szükséges tehát, hogy Csáky minister ur minket, világi katholicusokat az egyházi ténykedésbe bevezessen és azon gyámkodó állapotnak, melyet a főtisztelendő főclerus és alclerus velünk szemben gyakorol, valahára véget vessen. Van még egy pár szavam a mélyen t. cultus minister úrhoz, tudniillik, hogy ne legyen szűkkeblű és szűkmarkú. Mert nem volna szabad megtűrnie, hogy az országban csak egyetlen egy község is legyen iskola nélkül. Az 1868 : XXXVIII. t.-cz< kötelességévé tette a minister urnak, hogy mindazon községekben, a melyekben a népnevelési tényezők hiányzanak, köteles felszólítani az egyházi hatóságot, hogy záros határidőben tegyen eleget a törvénynek; mert ha ezt nem teszi, az állam veszi kezébe a népnevelés ügyét és állít fel iskolát. Miért mutat ki a statistika annyi gyermeket, a kik oktatásban nem részesülnek ? miért nem teljesíti a t. minister ur legszentebb kötelességét, melyet egy honfi hazája iránt teljesíteni köteles ? Vagy azt hiszi, hogy ebben a házban van talán egyetlen képviselő is, a ki meg ne szavazna bármilyen összeget a népnevelés czéljaira? Erre szívesen megadunk mindent, csak a közös kiadásokra szavazunk nehezen. És szűkmarkúan jár el a t. minister ur a szegény özvegy tanítónők iránt, a szegény tanítók árváival szemben, azon renumeratiókat, melyeket kap évenként, hogy a szegények közt kioszsza, többnyire jobbmódá tanítók, vagy hivatalnokok teszik zsebre, a szegénynek nem jut semmi. Felkérem tehát Csáky minister urat, mint az ország egyik főnemességének tagját, hogy főnemesi érzetét és indulatát az ilyen kiosztásoknál leginkább tolmácsolja és ne hallgasson a ministeriumi besúgókra, miután ő is ugy fog járni mint Trefort, hogy népszerűtlen lesz; mert én azt hiszem, hogy azt a németizálo rendeletet is nem szívesen irta alá, hanem belebeszélték a fülébe, hogy milyen boldog lesz majd akkor Magyarország, ha az intelligentia német lesz. Ezeket előadva nem szavazhatom meg a vallásügyi ministerium költségvetését sem. Mindenesetre szükséges, hogy most már Fejérváry minister úrral is pár szóval foglalkozzam. (Élénk derültség. Halljuk! Bálijuk! a szélső baloldalon.) A honvédelmi minister urnak szivére kötöm, hogy ha már a törvényben nem lehet a magyar szónak a tiszti vizsgákra való alkalmazását keresztül vinni, hasson oda, hogy a magyar nemzet legdrágább kincse: annak nyelve a hadseregben érvényesüljön; mert ha van ebben a birodalomban elem, mely áldozatot hozni kész hazájáért és királyáért, ugy az bizonyára a magyar. És ez a magyar nemzet előbb-utóbb, talán nemsokára ki fogja vinni, hogy a magyar független királyság minden attribútuma helyre lesz állítva; de akkor szükséges lesz, hogy jól képzett katonai erővel legyünk körülvéve. Fel is teszem a minister úrról, hogy e tekintetben kötelességét teljesíteni fogja. A mi most már legvégül amelyen t. őFelsége személye körüli minister urat illeti, (Nagy derültség. Sálijuk! Halljuk ! a hal- és szélső baloldalon) hozzá csak egy kérésem van: abban a nemességosztogatásban ne méltóztassék olyan nagyon bőkezűnek lenni. Sohasem felejtem el, egyszer egy igen derék református uri embert temettek Budapesten. (Halljuk! Halljuk! a bal-* és szélső baloldalon.) Tiszteltem ezt az urat, a temetésére én is elmentem. (Nagy derültség.) A derék református püspök Török Pál, kinél a protestánsoknak Budapesten egyhamar nem lesz hatalmasabb püspöke, igy szólt; Boldog Isten ! (Élénk derültség.) A te haza.