Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-232

23.Í. országos ülés május 2-án, esütörtököa. 1889. 109 aratási szolgabíró, mert hát a járásbirónak végzett embernek kell lennie, nem ugy mint a közigazgatásnál, hol szolgabíró lehet akárki, az megolvassa a törvénytsazt mondja: engedjen megkigyelmed, de a szolgabíró tévedett, mert hiszen ez tulajdonképen a szolgabíróhoz tartozik. Azt hiszem, hogy minekünk az volna hivatásunk, azért vagyunk ide küldve, mélyen t. képviselőház, hogy a nép érdekét mindenben előmozdítsuk ; már most méltóztassék tekintetbe venni, hogy ha nekem kell finánezkommissárins, Harasztiról el kell mennem Kűn-Szent-Miklósra; ha kell közigazgatási hatóság, elkeli mennem Báczkevére, ha kell járásbíróság, el kell mennem Ócsára, ha kell a letétből kivenni valamit, el kell menni Monorra; ha kell adófeliigj-elő, mennem kell Budára, ha kell telekkönyv, el kell jönnöm Pestre, ha kell adót fizetnem, el kell mennem Soroksárra. (Élénk derültség.) Már engedjen meg a t. ház, ez egy quodlibet-élet. Hiszen nem azért vagyunk mi itt, hogy örökösen úton legyünk, ha ezen hatósági közegekkel van dolgunk, hanem hogy egy helyen állapittassék meg a székhely, a hol e hivatalokat föllelni lehet. Máskép volt ez 1848 előtt, akkor azok a becsületes nemes urak évi 200 forintért befogattak és elmentek faluról falura és elintézték ott dolgaikat. De ma nagy a forgalom és azért a szegényeken segíteni kell, hogy egy helyen találják meg azon közegeket, a kiknél ügyeiket elintézhetik. Hol van abban az eszélyesség és józanság, hogy minket Monorra küldenek a letéti hivatalba, mikor a ráczkevei járásbirónak havonként egyszer Soroksárra kell menni. Nem vizsgálhatta meg akkor az ócsai letéti pénztárt, azért a szegény embernek 8—9 frtot kellett fizetni az utón. Ez oly Bábel, t. ház, (Élénk derültség) hogy mire ebből kibontakozunk, attól tartok, hogy fekete fürtjei olyanok lesznek, mint az enyéim. (Derültség.) A mi már most, t. képviselőház, a bíróságoknak és bírósági tisztviselőknek az ország minden részéből beérkező kérvényeit illeti fizetésük felemelése iránt, méltóztassék elhinni, hogy én a kiadásokban véghetlenül szűkmarkú vagyok, életemben mindig a takarékosság volt a szemem előtt, csak egyetlenegyszer botlottam meg, a mi bele került 9,000 forintomba, de az isten majd visszafizeti. (Egy hang: A választása?) Az nekem semmibe sem kerül, azt nekem ingyen adják. Mondom, daczára annak, azt az összeget, melyet a birói tagoknak, a bírósági tisztviselők fizetésének felemelésére a t.* igazságügyminíster ur kérne, lelkemből és szivemből megszavaznám, mert az még is borzasztó, hogy a budapesti nemzeti színházban a fővilágítónak 1,230 íorint fizetése van, pedig ahhoz már csak nem kell qualificatio, sem ügyvédi, sem birói vizsga, hanem bárki lehet világító-felügyelő, (Derültség) jóllehet nem tudom, miféle tudományos ember az, de azt hiszem, arról, a ki a világításra felügyel, nem lehet mondani, hogy valami nagyeszű ember. (Derültség.) Míg tehát egy világítónak 1,230 frt fizetése van, egy albirónak a lakbérrel együtt 1,200 frt a fizetése. Méltóztassék megengedni, hogy ha az családos ember, nem lakhatik egy szobában és miután lakbéréből nem telik ki, a fizetéséből kénytelen pótolni. Hát még az írnokok ! Jaj kérem, t. igazságügyminister ur, ha látná ezeket a szegény embereket, alig van testre való ruhájuk, de hogy is volna 500 forint fizetéssel. Azokban is felgerjedt az, hogy magyar honpolgárok, hát családot teremtettek. (Derültség.) Némelyikének 6—7 gyermeke van, Bizony, ha bablevestmeg krumpliczuspeistnem ennének hétrőlhétre — de csak abból is volna elegendő — nem mehetnének tisztességes kabátban a hivatalba. E z megfontolandó. El kell venni a közösügyi kiadásokból egynehány milliót (Helyeslés a szélső halóidálon) és oda kell adni a magunk embereinek és tisztviselőinknek, hadd éljenek, mert hisz hazánk polgárai. A kereskedelmi minister úrhoz is volna pár szavam (Derültség) azon nagy tiszteletnél fogva, mely Ível rég időktől fogva viseltetem Szapáry Gyula gróf iránt, mert valaha egy párton voltunk. (Élénk derültség.) Elég az hozzá, hogy tisztelettel viseltetem a kereskedelmi minister ur iránt s arra kérem, hogy minden kereskedőtől kérlelhetlen vasszigorral vegye el a kereskedelmi engedélyt, ha könyveit magyarul nem vezeti és czégtáblája nem magyar. Látjuk, hogy a kereskedelem csodákat teremt. Ismerek egy béres gazdát, a ki három malaczözal kezdte a sertéskereskedést és 10 millió forintig áll. Örülök rajta. Bár volna ilyen 20 vagy 100 ezer ember az országban. Csak azért hozom ezt fel, hogy ha a kereskedelmet valaki okosan kiaknázza, óriási vagyonra tehet szert. Ha valaki e földön született és azt hiszi, hogy e föld arra való, hogy anyagi jólétét megtalálja, attól a magyar állam megkövetelheti, hogy nyelvében és kereskedelmi ügyeiben, a magyar államnak odaadó, igaz, bű fia legyen. Csak arra kérem a t. minister urat, hogy a kereskedőkkel röviden számol jon le és ne higyjen a kereskedelmi kamaráknak, mert azok nagyon szeretnek a kétszer-kettőből hármat csinálni, hanem saját tapasztalatai alapján határozzon. Ezt megtehette volna Széchenyi Pál gróf is és Matlekovics Sándor ur; vártuk is, de nem tették és ezért helyesen történt, a mi történt. (Derültség a szélső balon.) Most a cultusministeri tárczára térek át. (Derültség.) Megdöbbentő jelenség az, hogy egykor Grhyczy Kálmán az országgyűlés több katholikus tehetségével egyesülve, katholikus mozgalmat indított meg, a melynek következtében az ugyueve-