Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-231
231. országos ülés május 1-én, szerdán. 1889. 95 a hetvenes években körülbeiől 9"1 millió jövedelmet szolgáltatott, csakhogy voltak azután egyes évek, midőn jóval többel, például 28 sőt 31 milliót hoztak; ma pedig ezen jövedelem állandóan 15— 15*2 millió forintot teszen. Tehát az állami gazdaságnak ezen ágainál semmi emelkedés nem mutatkozik. És ezzel, t. ház, oly ponthoz értem, mely természetes átmenetül szolgálhat arra a kérdésre, hogy az államgazdaság gyors terjedésével, illetőleg túltengésével és az állam fokozott igényeivel lépést tartott-e a magángazdaság összesége, vagyis a nemzetgazdaság. (Halljuk!) Ezen kérdés felderítése, t. ház, rendkívül fontos, mert ettől függ annak a kérdésnek eldöntése, vájjon egyáltalán szabad-e, lehet-e azt a közgazdasági politikát is tovább folytatni, melyet eddig folytattunk. Sajátságos, t. ház, hogy épen e kérdésre nézve a vélemények mennyire eltérnek. Egyfelől a földmüvelés-, ipar- és kereskedelem óriási fejlődését hangoztatják, másfelől ezzel szemben azt panaszolják, hogy mindenütt pusztulás, elszegényedés mutatkozik. Melyik résznek van igaza, t. ház? (Halljuk!) Tagadhatatlan, hogy ha az országot most már sűrűn behálózó vasutakon végig megyünk, ha a fővárosnak úgyszólván gombamódra a földből emelkedő palotasorait, vagy egyes iparosoknak tagadhatatlanul versenyképes készítményeit kiállítások vagy más alkalmakkor nézzük, avagy egyes kiválóan kedvező helyzetben levő vidékeknek csakugyan szorgalmas, intensiv gazdálkodását látjuk, természetesen hajlandók lehetnénk azt tartani, hogy közgazdasági tekintetben Magyarország újabban óriási léptekkel haladt. Tett is haladást, megengedem; kellett is tennie, mert hiszen az a körülbelül l 1 /* milliárdnyi külföldi tőke, mely Magyarországba rövid idő óta bevándorlóit, nyom nélkül el nem enyészhetett. (TJgy van! a szélső baloldalon.) De egészen más képet nyerünk, t. ház, ha betekintünk a vidéki vagy fővárosi kisebb iparosok százezreinek műhelyébe és látjuk az ottani szegénységet és nyomort; más képet nyerünk, ha elmegyünk oly vidékekre, hol a középosztály vagy teljesen elpusztult, vagy pusztulóban van, a munkásnép pedig Amerikába vándorol, vagy ha oly vidékekre megyünk, hol az elpusztított erdők helyén carstok képződnek s a tökéletesen kisoványított földek helyét vízmosások foglalják el. Ha mindezt látjuk, optimisticus nézetünk bizonyára nagyon meg fog ingani. Én nem akarom, t. ház, eldönteni, hogy melyik nézet helyes. Az emberi szem csalhat és én azt hiszem, ily kérdésekben egyedül a statisztikai adatok lehetnek irányadók • a mi a statistikai adatokat illeti, én átkutattam, t. ház, az öszszes statistikai anyagot, mely ez iránt Magyar• országra nézve rendelkezésünkre áll és meglehetős nagy könyvtárt tesznek, de nem találtam sehol egyetlen egy adatot sem, mely kétségtelenül azt bizonyítaná, hogy Magyarország nemzetgazdasága, illetőleg fontosaim termelési ágai, földniivelése, ipara vagy kereskedése oly fejlődést, oly haladást mutatna, mely távolról is arányban volna államgazdaságunk gyors terjeszkedésével s ama kivánalmákkal, melyeket az államgazdaság magángazdaságokkal szemben támaszt. Az első, t. ház, a mit itt már felemlíthetek s mit már előbbi előadásomban is említettem, maga az államkezelés alatt álló gazdasági ágak stagnálása, az, hogy azon üzemek, melyet az állam maga kezel, noha neki az okszerű gazdálkodásra minden eszköz rendelkezésére áll, még sem mutatnak fejlődést sem a mezőgazdaság, sem az erdészet, sem a bányászat. A gépipar,igaz, fejlődést mutat, de ez egészen más termeszetíi; ennek fejlődését egyszerűen az magyarázza meg, hogy ezen ipar fogyasztója szintén maga az állam, az államvasutak óriási hálózata, a mely körülbelül fél millárd értéket képvisel. Nagyon természetes, hogy ez a maga számára való termelést oly mértékben fejleszti ki, a mint neki tetszik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De vegyük, t. ház, a mezőgazdaságot. Nem akarok statistikai adatok halmazába bocsátkozni, hanem csak ráutalok a forrásokra, melyekből az adatokat merítettem. Ha végig nézzük az aratási statistikákat a 70-es évektől máig, azt fogjuk látni, hogy a megoszlás a termelési ágak között tökéletesen ugyanaz ma, a mi 15 év előtt volt. Itt-ott legfeljebb egynéhány ezer vagy legfeljebb egynehány tízezer holddal többet termelnek, az egyik vagy másik terményből, de oly átalakulásnak, mely azt mutatná, hogy Magyarországon a gazdaság intensivebbé vált nyomát sem lehet látni. A mi azután a termelési statistikát illeti, azaz aratási statistikának azon részét, mely kimutatja, hogy évenkint miből mennyi termett, a 70-es évek adatainak összehasonlítása után a mostani adatokkal — nem akarom a t. házat fárasztani a részletekkel, (Halljuk! Halljuk!) az adatok itt fekszenek előttem — azt tapasztaljuk, hogy Magyarországon a főbb terményekben, úgyszólván semmivel sem termelünk többet most, mint termeltünk körülbelül 15 évvel ezelőtt. Látunk némi csekély eltérést például abban, hogy a mesterséges kaszálók ma nagyobb tért foglalnak el, mint régebben; igen, de ezzel szemben áll az, hogy jelentékeny rétterületek, melyek előbb is és pedig művelés nélkül szénát szolgáltattak, feltörettek; a termés eredménye tehát igen keveset változott. Vagy talán abban lelünk most haladást, hogy az árak javultak volna ? Erre nézve szintén vannak előttem statistikai kimutatások a 70-es évektől kezdve egészen a mai napig, de azt
