Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-206

92 2

°6« országos ülés márczins 19-én, kedden 1889. egészében nem egyenrangú sem Galieziával, sem Lodomériával, sem Bukovinával, sem Morvaországgal, sem semmiféle örökös tartománynyal. És ezt szomorúnak tartom azért, mert nekünk mindenkor el szokták mondani azt és eldicsekedni azzal, hogy a közös hadsereg tisztképző intézetében tanítják a magyar történelmet és a magyar alkotmányt is. Már ha azután annak a tanításnak oly szomorú következménye van, mint a minőt a minister ur bemutat, akkor a többiekre nézve kétségbe kell esni. (Derültség a hal- és szélső halon.) Mert hiszen a minister ur magyar ember, gondolom annak is vallja magát, mindenesetre azonban magyar honvédelmi minister, kinek állásából kifolyólag tudnia kellene a magyar közjog legelemibb tételét. És ha ő ily primitív fogalmakkal sem bir, kérdem: mit vár attól a többi — hogy ugy mondjam — formális tiszttől, a ki iMagyarországon talán soha nem tartózkodott, magyarul nem tud és Magyarország iránt nem érdeklődött soha. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nem is hiszem, hogy a minister urnak megmagyarázhatom valaha, hogy mi különbség van a mi alkotmányunk és az osztrák alkotmány között. Nálunk ezt ugyan tudják a népiskolában is, de nem hiszem, hogy magyarázatokkal czélt érjek ; s csak egy egyszerű módot ajánlok a minister urnak. Nézze meg a minister ur, amikor a legközelebbi ministeri fizetést kapja, vagy akármikor egy közönséges bankjegyet és megfogja látni, hogyannak egyik oldala magyar, a másik német és daczára annak, hogy egyik oldala magyar, mégis sem ezen, sem a másik oldalon sem illyr, sem vend, sem pedig cyrill betűket, sem pedig más nyelvet találni nem fog, pedig ezelőtt a magyar nyelv nem volt rajta az egész oldalon, hanem csak úgy a többi levelek közé közbe fogva és rajta volt a többi nyelv mind; és mióta a másik oldalon a magyar nyelv elfoglalta az őt megillető helyét, a többi mind eltűnt. Ép ez fogna megtörténi a hadseregben is; ha a magyar nyelv az őtmegillető helyét elfoglalná, megszűnnének mindazon nemzetiségi jogosulatlan aspiratiók, a melyek ma emelt fővel járnak. (Helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Ugy látom azonban, hogy a t. minister ur nemcsak az alkotmány ismeretével nincsen felruházva, hanem még azon legegyszerűbb dolgokat sem tudja, melyek nem csak, hogy katonai természetűek, hanem ressortjába is tartoznak. Mert mikor itt a Bábelt emlegeti, tudnia kellene, hogy az ő vezetése alatt álló honvédségben e Bábel ma tényleg meg is van (Helyeslés a hal- és szélső halon) és hogy ebből a szolgálatnak semminemű hátráltatása nem származik. Mert a dolog ma ugy áll, hogy a honvédcsapatoknak a nyelve Magyarországon a magyar és hogy ezek ugyanabban a hadosztályban szolgálnak horváTörszági ezredekkel és csapatokkal, a melyeknek a nyelve ismét a a horvát. Ugyanebbe a hadosztályba beosztják továbbá a közös hadsereg tüzérségét, a melynek a nyelve pedig a német. És igy ugyanabban a hadosztályban szolgál magyar és horvát ezred és német tüzérség s mind ebből Bábel nem származik; mindezek meg tudják egymást érteni és ebből a szolgálatra sem zavar, sem hátrány nem háramlik, És miért? Azért, mert a nagyobb csapattömegekben, az ezredeken fölül, commandókat a legritkább esetben használunk és ott a fő a kürthang, annál pedig tökéletesen mindegy, hogy magyar ember fúj-e bele, vagy más. (Derültség.) De tovább megyek. Hogy e tekintetben mennyire kevéssé van szükség az ily egységre, azt leginkább bizonyítja a német hadsereg története. Hisz ott NémeTörszág különböző államainak hadserege között sokkal naeyobb különbségek vannak, mint lennének az önálló magyar hadsereg és az osztrák hadsereg között. A bajor hadsereg egész kiképeztetése 1 870 előtt más volt, mint a poroszé; a szász hadsereg szolgálati szabályzata más volt, mint a poroszé és a német hadseregben az összes ellátás és felszerelés a különféle királyságoknak és herczegségeknek van fentartva s én csak azt kívánnám, hogy a mi csapataink egymás mellett ugy megállják helyüket, mint megálltak a, bajorok a poroszok mellett és ne oly eredményeket mutassanak fel, míntKönjggrätz és Sadova, hanem olyanokat, a minőket felmutattak azok Francziaországban. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A szolgálati nyelv szempontjából még egy kérdést lehet felhozni: azt, hogy a közös hadseregben nem volna elég tiszt, a ki magyarul volna képes szolgálni. De hisz egyre azt mondják, hogy a tisztképző intézetekben ennyire meg ennyire tanulnak magyarul és hogy egy év alatt több mint 700 tiszthelyettes részesült magyar oktatásban. Ha ez csakugyan áll, akkor e részben nincs baj, de ha nem áll is, ezt felelhetem: ha a mi önkénteseinktől, a kik nem hivatásszerű katonák, megkövetelik, hogy egy év alatt tanuljanak meg németül ugy, a hogy a szolgálat megköveteli, miért nem követelhetnők meg attól a közös tiszttől, akinek az az életpályáj ki egé»z életét katonáskodással tölti, hogy a pálya egyik lényeges kellékét megszerezze s megtanuljon magyarul. De felhoztak alkotmányjogi nehézségeket is a nyelvkérdés ellen. Örömömre szolgál constatálnom, hogy tegnap a többség részéről oly megjegyzéseket hallottam, melyek szerint ők is a nemzet jogának tartják a nyelv kérdésében való döntést. De én azt hiszem, hogy e tekintetben a többség magatartásával mégis egészen ellentétes állást foglal el azokkal szemben, a kik az ellenkezőt vitatják. Mert mig nekünk azt mondják, hogy a nyelvkérdés felségjog, addig pártolják a Grajári-féle határozati javaslatot, mely szerint a nemzet határoz a nyelvkérdésben s a parlament határozza meg, hogy a tiszti vizsgánál mily mér-